2022. június 30., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A május 22-én kezdődő csillagászati hónap az Ikrek jegyének védelme alatt áll. A jegy névadója az Ikrek csillagkép. Ennek az állatövi csillagképnek különös jelentőséget ad, hogy a nappályára merőleges égi körív, a Tejút is áthalad rajta, s az elmúlt kétezer évben a nyári napforduló otthona volt. A legrégibb közel-keleti kozmogóniák a világ teremtését arra az időre teszik, amikor a tavaszpont állott az Ikrek csillagképben – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. – Ha az év tavasszal kezdődik, gondolhatták, legyen tavasszal a „minden dolgok kezdete”.

A tavasz nyár felé néző sarkában vagyunk. Ez a lombosodás, sokasodás, terjeszkedés, fölfelé növekedés ideje. Erőgyűjtés – földből, esőből, napsugárból, melyből a következő körforgásban megint ugyanolyan és mégis más gyümölcsök érlelődnek.

Az Ikrek – Kasztór és Polüdeukész az ógörögöknél, Castor és Pollux a latinoknál – nem két fiú, hanem egy lány és egy fiú voltak. Nyilvánvaló, hogy – bár sokban hasonlítottak, mégis – lényegükben különböztek egymástól: nembélileg is, személyiségükben is.

A legenda már nem csak arról mesél, amit az ókor embere már az állatok és növények világában megfigyelt, hanem valami többről, általánosabbról. Olyasvalamiről, ami az ember szellemi fejlődésével kapcsolatos, a Nemesziszről.

Nemeszisz az éj királynője, s Tükhének, a szerencse istennőjének leánya volt. Ő is szerencse- és sorsistennő. Legfőképpen a hübriszt, a gőgös elbizakodottságot büntette. (Hebrencs szavunk eredője lenne?) Sokszor ábrázolták pörgő szerencsekerékkel. A szerencsekerék a Nap körforgását – látszólagos Föld körüli útját – jelképezte, egyben az évszakok megváltoztathatatlan ritmusát, örök lüktetését. Nemeszisz egyik attribútuma az „elkerülhetetlen” – ahogy forgott kezében a szerencsekerék, úgy pergett hónap hónap után, esemény esemény hátán – könyörtelenül.

Egyszer a nyughatatlan Zeusz – aki meglehetősen gyakran váltogatta kedveseit – megkívánta Nemesziszt is, s közeledni akart hozzá, de a lány iszonyodott tőle, visszautasította. A Zeusz-Nap kergetni kezdte, de ő, az Éj nővére – éppen akár maga a Hold – menekült előle: futni kezdett az állatöv körén hónapról hónapra, évszakról évszakra, s hogy nehezebb legyen megtalálni, minden szakaszban változtatta alakját. Átváltozott nyúllá, hallá, méhecskévé, sőt édes borrá – görögül „kasztór” –, s búzaszemmé – görögül „polüdeukész” – is. (A két ősi jelkép – bor és kenyér – végigkíséri aztán az egész keresztény mitológiát.) Végül Nemeszisz vadlúddá változott, éppen a nyári napforduló idején, akkor, amikor minden évben hattyúcsapatok húznak északnak a Tajgetosz csúcsa fölött. Zeusz hattyú képében elvegyült a száguldó madárcsapatban, lecsapott Nemesziszre, és egyesült vele. Az istennő nemsokára egy lila színű tojást tojt a hajnali nap sugarainál – pontosan akkor, amikor az éj eltűnt, s megérkezett a nappal.


Alvó erdő szépe,

Szívem, aludni jó,

A hold virraszt az éjben

És csillag ég az égen,

Millió.


Juhász Gyula Alvó erdőjében történhetnek ilyen csodák.


Alvó erdő szépe,

Szívem, el ne feledd,

Hogy várni kell az éjben,

Fehéren és kevélyen,

A Herceget.


Alvó erdő szépe,

Szívem, maradj magad.

Azért neked ragyognak

A csillagok s dalolnak

Madarak!


Alvó erdő szépe,

Szívem, ne menj tova,

A magány a te kerted,

Ha évek is a percek

S ha nem is jő a herceg

Tán soha!

Az alvó erdő szépe – gyöngyvirág (Convallaria majalis) 


Ebben a kozmikus egyesülésben, a Nap-Hold, férfi-nő, jin és jang, éj és nappal egyesülnek. Ebből az egyesülésből – Nemeszisz tojásából – két egymástól különböző, egymást kiegészítő iker születik: egy fiú és egy lány.

Kasztór és Polüdeukész sohasem hagyták el egymást. Nem csupán a szeretet köti össze őket, hanem az is, hogy kiegészítik egymást. Amikor elpusztulnak, Polüdeukész félisten felemelkedhetne az Olümposzra, de mert átérzi, hogy a halandó Kasztór nélkül nem azonos önmagával, hogy egyszerűen semmivé lenne, Zeuszhoz fordul könyörgésével: létüknek értelme csak halandó-halhatatlanságukban van. Zeusz kegyesen megengedte, hogy a halandó Kasztórnak is „része legyen a fényben és a sötétségben is”. Azóta mindketten felváltva hol a fényben, hol a sötétségben élnek, s ragyognak a csillagos égen.

Az Ikrekben az anyag és energia – a föld és a tűz – levegőt, fényt, megvilágosodást fial, s megszületik a felismerés, a dolgokat megkülönböztető tudat. Az Én és a nem-Én felismerése szellemi teljesítmény, az intelligencia ébredésének kultúrtörténeti pillanata. Innen egyenes út vezet a Rend felismeréséhez.

Ennek fényében május 22. – 1994-től – a biológiai sokszínűség nemzetközi napja, alkalom, hogy a figyelem a biodiverzitás elrendezettségére, a teremtett világ rendjének megóvására irányuljon.

Tavasz vége: május 23-án, 1707-ben, született a nagy rendszerező, Carl von Linné is.


(…) Az kezdte, az orgona! A mai! De

félszáz tűnt május hozta vele,

jázmin, rózsa s akác özöne

ringatta vele, lidérc, kísértet,

a rég s a nemrég illatát


– özönlik a tavaszvég Szabó Lőrinc Májusi orgonaszagával –


Káprázva álltam a kapum előtt (…)

S a rácsnak dőltem (…)

és ittam az orgonaízt, a régit,

az újat, a zenénél zenébb

mérget, emlékek és tavaszok

szeszét, és amit a jelen adott,

a visszatért nagy pillanatot (…)


Május 25. Orbán napja. Urbán (†230) pápa rendelte volt el, hogy a miseáldozat kelyhét és tányérkáját (patena) aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért kehellyel, később szőlőfürttel a kezében szokták ábrázolni. A szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusának, a civilizált, finom modorú „urbánus” pápa – ezt jelenti a neve –, Urbánka legendájának egyetlen naptári vonatkozása: vértanúságakor Szent Cecília (nov. 22.) felől faggatták, akivel együtt térített. Cecília és Orbán együtt két, egymással szemben lévő időpontot köt össze az évkörön, az ikrek és a nyilas havát, s velük két Tejút keresztezte állatövi csillagképet: a Nyilast és az Ikreket.

Az idén Orbán napján búcsúzunk az örökifjú tudás-népszerűsítőtől, Herczeg Jánostól. A 87 évet megélt tanárembert egyik mesteremnek tartom a tudománynépszerűsítésben. Hat és fél évtizedes munkáját 1954-ben indította, amikortól Bizám Györggyel közösen kezdte szerkeszteni az Élet és Tudomány rejtvénysorozatait, a Logar Miska feladatait, később a Gondolkodás iskoláját. Tudománynépszerűsítő tevékenységének – a nyomtatott sajtó mellett – másik fő terepe a rádiós ismeretterjesztés volt. 1979-től a Magyar Rádió Iskolarádiójának szerkesztője volt. Legendás ismeretterjesztő szellemi párost alkottak évtizedeken át Vekerdi László könyvtáros-tudománytörténésszel. A könyvalakban is megjelent Véges végtelen című rádiósorozatuk, illetve a Csillag-órák kötet őrzi emléküket. 1994–2004 között főszerkesztőként vezette az Élet és Tudományt, majd miután leköszönt e tisztéről, haláláig, április 30-áig, rovatszerkesztője volt az ÉT Galériának. Lételeme volt az okos disputa, a felfedeztetés öröme hajtotta egy életen át: meglátni és láttatni a humán- és reáltudományokat összekötő híd szépségét.

Jó látni, hogy talán mégsem vész el mindez a szépség – írta nekem egyik levelében. Én is ezt vallom.


Tavaszi fény űzi s fogyatja

Hegyek havát körös-körül,

Zavaros hólevek patakja

A vadvizes rétekre dűl.

Az álmos föld ünnepre várva

Mosolyog az év hajnalára;

Ragyognak már a kék egek,

Átlátszó még erdő, berek,

De már pelyhedzik zsenge-zölden.

Viasz-cellájából a méh

Portyázni száll a rét felé.

Szikkad s tarkul a föld a völgyben;

Nyáj bőg; az éjben valahol

Már fülemile panaszol (…)


Az Anyegin néhány természetleíró részletével búcsúzom e tavasztól – költője, Alekszandr Szergejevics Puskin is májusban, 26-án, 1799-ben született –, a természetleírás eme, Áprily Lajos intellektualitásának köszönhetően, szép magyarba mártott soraival:


(…) A faluban, hol lángja égett,

Egy helyet lel, ki arra tévedt,

Ott két fenyőtő összenőtt,

Két ér kígyóz a fák előtt:

A szomszéd völgy szelíd patakja.

A szántó sokszor nyugszik itt,

Az aratólány itt merít

Megkonduló korsót a habba;

Víz zúg, a lombárnyék sötét,

Ott állították fel kövét,

Tövén (ha halk eső dalolva

Tavaszi gyepfüvön szemel)

A pásztor bocskort fon, s a Volga

Halásznépéről énekel (…)


(…) Megjő a hajnal rózsafénnyel,

Új nap kel s új sugárözön,

S én holnap tán a síri éjjel

Mély rejtelmébe költözöm,

S emlékem – ifjú volt s poéta –

A lomha Lethe martaléka;

Mindenki elfelejt, te nem.


Annak reményében, hogy a ma ismeretterjesztőit sem fedi majdan a feledés homálya, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2022. május 20-án, mikor a Nap készül az ikrek havába lépni

Káprázva álltam és ittam az orgonaízt