A természet kalendáriuma (DCCX.)

*Fotó: Hólé zuhatagával olvashatóan most írja alá lemondását az idei tél

A gerlehang borús tavaszban.

Az erdő első fáin át

nézem a körülült szavakban

a mindenévi balladát.

Vagyok, az ég alá kiülve,

az itt és ott gondolkozó,

az engedő napnak, éjnek,

a mindig visszatérő hó.

Fehér vagyok, papír fehére,

tartom erdőnyi verssorát

a minden alkalom egének,

kicsit könyv, lassan már világ.

Lehet, hogy ÉN csak, lehet: TÖBBSÉG,

lehet, hogy állandó vagyok.

És minden dolgom örök élet,

csak bántanak a tavaszok.

Lászlóffy Aladár hósirató Mindenévi balladáját mormolva indulok felfedezni a lassan elolvadó hó alól kikandikáló tavaszt. Kedves Olvasóm, tarts velem első tavaszi sétámon! Februárban kezdünk, s márciusba gyalogolunk át.

Szökőévben, 1976. február utolsó napján halt meg a nagyváradi születésű György (Grosz) Pál Philadelphiában. A Budapesti Tudományegyetemen 1915-ben szerzett orvosoklevelet. Első tudományos publikációi itt jelentek meg. A szülőföld trianoni megcsonkítása után a Heidelbergi Egyetemen Ernst Moro, az iskolateremtő gyermekgyógyász mellett dolgozott. Együtt kutatott a Nobel-díjas Richard Kuhn kémikussal: részt vállalt a riboflavin (B2-vitamin) felfedezésében. De hiába ért el kimagasló eredményeket, származása miatt 1931-ben emigrálni kényszerült. A Cambridge-i Egyetem kutatójaként azonosította a B6-vitamint. 1933-tól az USA-ban élt, dolgozott. Gyermekgyógyászként még 1972-ben, 79 éves korában is gyógyított. Elnöke volt az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Amerikában fedezte fel a H-vitamint. A modern táplálkozástudomány úttörője volt. Még élete végén is aktív kutató volt: 1970 táján egy új hatóanyagot azonosított, melynek hatása kiküszöböli a fogamzásgátló gyógyszerek káros következményeit.

Az ő emlékét idézve, februárból márciusba Szabó Lőrinc Tavasz elé című versével lépek át:

Dárdáit már rázza valahol a nap.

Hallod az arany fanfárokat?

Itt az ünnepe a ragyogásnak,

a fényben szinte kigyúlnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt

s ahogy a zöldülő mezők

visszaverik és üldözik

a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,

úgy tölt be a március melege, vére,

úgy járom a várost ittasan

s szívemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!

Rugókon táncol az utca velem:

szállok: sugárkezek emelnek

fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,

s az égbe szétharangozom:

Erő, megváltás, remény és vigasz,

jövel, szentlélek úristen, tavasz!

Sikolts, gejzír, tavasz, égbetörő!

Tavasz! – Zúg, tisztít valami –

A lélek ventilátorai –

Vágyam visz, szálló hegytető:

sikolts, tavasz! szabad levegő!

Szabadság! Éhes állat vagyok!

Zöld mező és friss, barna habok,

barázdák, s falvak, városok, és

mindenütt pezsgés, követelés:

amire csak gondolok, az vagyok,

a jövő előttem háborog,

a tél utáni ősi láz

csalogat, a tavaszi tombolás:

érzékeimben, mint dinamit,

millió kaland álma aluszik,

nők hívnak, eleven battériák,

óh, be gyönyörű vagy, nagyvilág!

Óh, be nagyon hívsz! – Indulok,

a mindenségbe széthalok –

Emelj, ég, föld, hegy, víz, levegő:

sikolts, gejzír! tavasz! égbetörő!

Március Mars isten hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt.

Március régi magyar neve böjtmás hava. Az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja.

Március első napja, idén nagyböjt második vasárnapja figyelmeztet: 1954. március elsején az USA hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre a Bikini-szigeten. A Csendes-óceánon tevékenykedő Fukuru Maru japán halászhajó legénységét radioaktív sugárfertőzés érte. E tragikus események emlékére 1964 óta Japánban nemzeti békenapot tartanak; mára ez a nap nemesedett a nukleáris fegyverek elleni harc világnapjává.

Aktualitása tagadhatatlan. Éppen úgy, mint Horváth István – először a Napsugár egyik 1960-as számában megjelent – Szülőföldem című versének:

Nincsen a számomra

drágább vidék ennél

akármerre járjak.

Első pillantásom

itt bontott e hegy-völgy

tájék fölött szárnyat.

Apám verítéke

nehéz munka közben

itt csordult ki értem.

Anyám kezét fogva

itt, ezen a földön

léptem első léptem.

Édes hazám földje,

ne tiporjon soha

ellenségnek lába!

Ne folyjon rád vér se.

És a verejtékcsepp

gyönggyé válva hulljon

mezőid porába!

A március elsején született természettudósok közül ma a botanikus Baráth Zoltán emléke előtt hajtok fejet. 1924-ben született. 

A budapesti tudományegyetemre 1943-ban iratkozott be. Tanulmányait a háború megszakította, s a hadifogságból visszatérve 1950-ben szerzett oklevelet. Ezt követően az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karán lett tanársegéd. Az ’56-os forradalom után csak gimnáziumban taníthatott. Később a Természettudományi Múzeum Növénytárának kutatója lett. 1965–75 között a Magyar Tudományos Akadémia vácrátóti Botanikai Kutatóintézetében dolgozott. 1975-ben Nagykanizsára, az Agrártudományi Egyetem Agronómiai Karára nevezték ki tanszékvezetővé; itt dolgozott haláláig. Florisztikai és taxonómiai tárgyú közleményei a Földrajzi Értesítőben, a Magyar Nemzeti Múzeum folyóiratában és a vácrátóti intézet kiadványaiban jelentek meg. Az Akadémiai Kiadó Straub F. Brúnó szerkesztette Biológiai Lexikonának munkatársa volt. Részt vett a növénytársulások ökológiai minősítésére és összehasonlítására szolgáló ún. TWR-értékekről összeállított alapvető tanulmány elkészítésében, 1967-ben. Jelentős részt vállalt az országos gyomfelvételezésekben. Értékesek az 1875-ben kezdődő – Nagy-Magyarország egész területére kiterjedő – filoxéravész után felhagyott szőlőkről készített növénytakaró-vizsgálatai.

E verset oly időben írom,

amikor egymást érik

a nemzetközi események:

– lapozom fel a Siménfalván 1935. március 4-én született Elekes Ferenc 2009-ben megjelent Jöttem, hogy lássak kötetét, s olvasom Hírek hervadása című versét –

Hólé-árkaival olvashatóan

most írja alá lemondását

az idei tél,

– No lám, mégiscsak a tavaszról hoz hírt ez a vers!? – 

és meg nem erősített hírek szerint

már megjelentek

a tűzveszélyes fecskék.

Ilyen körülmények között

ideje lenne

valami egészen világos ruhát

viselni, s jó hangulatokkal bélelt,

könnyed közérzetet.

(…) Erről jut eszembe:

néha azt hiszem, csupán az én ötletem volt

a tavalyi nyár,

ezért nem lett semmi a nagy viráglocsolásból

és származásuk miatt

a fákon aszalódtak a szilvák.

Nekem azért könnyű:

sokféle példát tudnék felhozni

erre-arra, mert olykor meghallgatom

az öregeket,

kik bor mellett mindig mesélnek nekem

egy kiadós történetet,

persze, háborúról, hadifogságról és nőkről,

de ezekből semmi sem igaz,

csupán a háború,

a hadifogság,

s a nők.

Fontos, hogy megérezze az ember,

mi az igazság,

amikor a mesék fehér foga  villan,

s még ennél is fontosabb, hogy csak a folytatható meséket

higgye el az ember,

(…) a gyermek kinövi a színes ceruzákat,

s valami jövőt kezd szerelni mindjárt,

tessék megindokolni a nyugodt perceket,

hiszen az eső nem csak csapadék

és az időjárás sem lehet puszta hír,

mert nincs hervadása.

Nem csak a jövő,

a múlt is csupa meglepetés,

de kitalált tojáson nem ül meg a tyúk,

hát beszéljünk végre érthetően

e percben:

versem oly időben írom, amikor ideje lenne

valami egészen világos ruhát viselni,

s jó hangulatokkal bélelt,

könnyed közérzetet.

Jótanácsát megfogadva kopogtatok ma még egy botanikus ajtaján.

Március 4-én, 1947-ben született Tekerőpatakon Pálfalvi Pál. Barátomat az egyetem elvégzése után szinte azonnal hívták a sepsiszentgyörgyi múzeumhoz botanikusnak, ő azonban a tanári pályát választotta: Csíkszentdomokoson, majd 1981-től Székelyudvarhelyen a Benedek Elek Tanítóképzőben – innen is ment nyugdíjba. Első írása a Művelődésben jelent meg 1977-ben. Növénytani közléseit a védett növényekről, átültetésükről, bazsarózsáról, harangvirágról, sárga tárnicsról a Hargita, az Informația Harghitei s a Jóbarát közölte. Jelentős florisztika és geobotanika tárgyú tudományos dolgozatai – A Csíki-havasok néhány növénytársulásának ökológiai jellemzése (társszerzők Csűrös István, Csűrös Margit, 1980); Hargita megye védett és ritka növényei, állatai (társszerzők Borsodi László, Fülöp Zoltán, Izsák Zoltán, 1981); Vicia faba germoplasm collection in Eastern Transylvania, 1987; A Gyimesi-hágó (1164 m) környékének florisztikai vázlata, 1995; Adatok Bögöz népi növényismeretéhez és népi gyógyászatához, 2000; A Gyimesek botanikai és etnobotanikai kutatásának története, 2001-2003; A Gyimesi-hágó környékének flóralistája. I. rész., 2011 – mellett régóta várjuk a ma még csak kéziratos Gyimesi etnobotanikai gyűjtés és A Székelyföld edényes flórájának vöröslistás növényfajai című tanulmányai megjelenését.

Várakozunk. Az első tavaszi virágok színekbe-illatokba robbanására is.

Árad a napfény,

szép tavaszi napfény,

bimbót melenget

száz sugara.

Pattan a barka,

biri-bari barka,

csillog ezüstös

friss bársonya.

Napsugár csurran,

ide-oda surran,

buzgón kutatja

bokrok tövét…

Szirmokból varrja,

selymesre vasalja

festő virágok

új köntösét.

Hulljon a napfény,

szép tavaszi napfény!

Tárja ki kelyhét

minden virág!  (…)

A száz évvel ezelőtt, 1926-ban született Szalai Borbála költő, szerkesztő Árad a napfény című verse 2003. március 6-án jelent meg az ungvári Kárpáti Igaz Szóban.

A béke tavaszának megérkeztét remélve a Kárpát-medence minden sarkába, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2026-ban, február farkában.