2020. december 4., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ENSZ közgyűlése 1954-ben kezdeményezte először, hogy november 20. legyen a gyermekek jogainak szentelve. Öt évre rá, 1959-ben, ezen a napon fogadták el A gyermeki jogok nyilatkozatát. Konkrét jogokat fogalmaztak meg, egyebek mellett a névhez, az állampolgársághoz és az oktatáshoz való jogot. A nyilatkozat nem volt kötelező erejű. Harminc évvel később, 1989. november 20-án az ENSZ közgyűlése végre elfogadta a gyermekek jogairól szóló egyezményt.

Elgondolkodtató. A természetben, az állatok világában nem így történnek a dolgok.

Százszor leírt jelenség az állati altruizmus. Az éppen 110 éve, 1910. november 10-én meghalt Lev Nyikolajevics Tolsztojhoz fordulok segítségül. Nem a Háború és béke, s még csak nem is az 1894-ben megjelent Isten országa benned van filozófiai műve, hanem egy meséje miatt. Ebben a fecskemama odaröppen a macska elé, hogy védelmezze a fészekből kipottyant fiókáját, pedig a fecske tudja, hogy a macska őt fogja széttépni. Tanuljunk a fecskétől – okít a nagy orosz író-filozófus.

November 21. az UNESCO javaslatára a filozófia napja, első alkalommal 2002-ben tartották meg.


Gyűlöllek: távol légy, alacsony tömeg!

ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha

nem hallott verseket ma, múzsák

papja, erős fiatal füleknek.

 A szignók fala dacol az idő múlásával



Levelek Iris koszorújából című kötetének nyitóverse, az In Horatium kezdődik így. Az antikvitás költészetéért lelkesedő Babits Mihály Horatiust szólaltatja meg: egyszerre tiszteli az aranykor költőóriását, és száll szembe vele:


Nézz fel az égre: barna cigány ködök –

nézz szét a vízen: fürge fehér habok

örök cseréjükért hálásak

halld, Aiolost hogyan áldják, dallal.


Az istenek helyett Babits a természet rejtett, titokzatos erőit szólítja meg. A természet erőinek dicsőítésére filozófiai mélységekre hatol: élet-halál, megismerés, kifejezhetőség.


A láng is hullám. Szüntelenül lobog

főnix-világunk. Így nem is él soha,

mi soha meg nem halt. Halálnak

köszönöd életedet, fű és vad!

Minden e földön, minden a föld fölött

folytonfolyású, mint csobogó patak

s »nem lépsz be kétszer egy patakba«,

így akarák Thanatos s Aiolos.


A dialektika atyját, Hérakleitoszt az örök változásban az elmúlás félistene, Thanatos és a szelek ura, a vitorla feltalálója, Aiolos segíti.


Ekként a dal is légyen örökkön új,

a régi eszme váltson ezer köpenyt,

s a régi forma új eszmének

öltönyeként kerekedjen újra.

S ha Tibur gazdadalnoka egykor ily

mértéken zengte a megelégedést,

hadd dalljam rajt ma himnuszát én

a soha-meg-nem-elégedésnek!


Babits nyíltan vállalja a mindenségvágy, a „soha-meg-nem-elégedés” eszményét.


Minden a földön, minden a föld fölött

folytonfolyású, mint hegyi záporár,

hullámtörés, lavina, láva

s tűz, örökös lobogó. – Te is vesd

el restségednek ónsúlyú köntösét,

elégeld már meg a megelégedést,

légy könnyű, mint a hab s a felhő,

mint a madár, a halál, a szél az.


A változás szükségessége lüktet soraiból, maga a természet adja a példát:


Görnyedt szerénység, kishitű pórerény

ne nyomja lelked járomunott nyakát:

törékeny bár, tengerre termett,

hagyj kikötőt s aranyos középszert

s szabad szolgájuk, állj akarattal a

rejtett erőkhöz, melyek a változás

százszínű, soha el nem kapcsolt

kúsza kerek koszorúját fonják.


Az esztergomi hercegprímási bazilika a Babits-villa teraszáról


A költészet egyetlen lehetséges létmódja a folytonos megújulás, akár az élő, lázadó természeté.

November 23-án a skorpióból a nyilas (Sagittarius) havába lépünk. A hónap névadója egy állatövi csillagkép. Nyilazó kentaurt mintáz Mezopotámiában, Hellászban, Egyiptomban, és hellenisztikus hatásra az arab, hindu csillagtérképeken is. A görög mitológia kentaurjai egy napisteni eredetű, Kentaurosz nevű félistennek és thesszáliai kancáknak az ivadékai. Alsótestük ló, felsőtestük ember; részeges, kéjsóvár, ám bölcsességgel megáldott lények, Dionüszosz eksztázisban „lóvá tett” kísérői voltak. Egyesek a vad thesszáliai lovas pásztorokban keresik az előképüket. A kentaurosz „csikóst” jelent, kentaó annyi mint „hajtok, ösztökélek, sarkallok”. Mások lókultusz sámánpapjait látják bennük. A két legnevezetesebb kentaur Nesszosz és Kheirón volt. Az előbbi okozta Héraklész vesztét azzal, hogy amikor a hős nyilától eltalálva haldokolt – Héraklész azért nyilazta le a kentaurt, mert az megszöktette a feleségét –, rábeszélte az asszonyt, hogy mártsa férje ingét az ő vérébe, így az, ha magára ölti, sebezhetetlen lesz. Amikor aztán a hős belebújt a „nesszosz-ingbe”, az tüzes méregként égett a testébe. Kheirón viszont – az ő halálát is, bár „véletlenül”, Héraklész nyila okozta – nemes és bölcs kentaur volt, számos istenfi és hős (Aszklépiosz, Akhilleusz) nevelője. Kheirónt a monda szerint Zeusz az égre emelte halála után, belőle csinálta a Nyilas csillagképet.


Rőt-barna, roppant, lombhalom-sír,

keresztjén árva vadgalamb sír.

A láthatatlan, égbenyúlt Világfa

hullatja könnyét millió fiára.


Jékely Zoltán Kedvetlen őszutó című négysorosát jó negyven éve, 1980-ban vetette papírra, s jó negyven évvel még azelőtt, 1940 táján írta volt fel ő is nevét a Babits-villa falára Esztergomban.

Nevezetes fal ez. A villa a két világháború között a kor neves alkotóit látta vendégül.

Ascher Oszkár, Csinszka, Cs. Szabó László, Devecseri Gábor, Fülep Lajos, Gellért Endre, Ignotus Pál, Illyés Gyula, Karinthy Frigyes, Kárpáti Aurél, Kosztolányi Dezső, Márffy Ödön, Móricz Zsigmond, Radnóti Miklós, Ritóok Emma, Schöpflin Aladár, Sík Sándor, Szabó Lőrinc, Szentimrei Jenő, Szerb Antal, Szegfű Gyula, Tóth Árpád, Vas István, Weöres Sándor – nem akármilyen társaság ez – a Nyugat körüli értelmiségiek köre.

Ez a kis villa az esztergomi Előhegyen két nap óta a miénk. Amint látod, gyönyörű helyen van: háttérben a herceg-prímási bazilika – írta 1924-ben édesanyjának a költő.

Babits esztergomi ottlétei alatt is – 1929-től Móriczcal, 1933-tól Gellért Oszkár közreműködésével egyedül – szerkesztette a folyóiratot, amit egyszerre őrtoronynak és szekértábornak tartott.

És itt írta, s olvasta fel feleségének már nagybetegen 1938 őszén hatalmas bölcseleti költeményét, a Jónás könyvét. 1941 márciusában még megtartotta akadémiai székfoglalóját. Áprilistól ismét csaknem beszédképtelen volt. 1941. augusztus 4-én, csillaghulláskor távozott.

Halála után özvegye, Török Sophie már nem szívesen látogatta az esztergomi kísértetházat, utoljára 1943 júniusában járt ott. A pusztuló épületet 1960-ban nyilvánította védetté az Országos Műemléki Felügyelőség. Az első helyreállítás után, 1961. augusztus 6-án nyitották meg emlékházként. A Babits-emlékház 2008-ban született sokadszor újjá.

Gazdája 1883. november 26-án született Szekszárdon.


Gyermek kívánnék lenni, tiszta gyermek

kit nem zavarnak semmi bús szerelmek

s amilyen talán nem valék soha (…)


– írta volt a Vágyak és soha című versében – 


Immár a végtelen vágyára vágyom

s bár végtelen sok, véges mind a vágyam

s végesből nem lesz végtelen soha (…)


Maradok kiváló tisztelettel:


Kelt 2020-ban, a gyermekek jogainak világnapján