2018. november 14., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mátraalján, falu szélén lakik az én öreg néném,

melegszívű, dolgos, derék,

tőle tudom ezt a mesét.

Ó, hányszor mondtam már ezt a mesét fiamnak, lányomnak, unokáimnak. Most éppen a harmadik unokán a sor. A második már a réges-régi diafilmet igényli. Látta már, s újra végignézné. Az idő koptatta diafilmet sikerült újra cserélnem tavalyelőtt.

Jómagam az ötvenes évek végén csodálkoztam rá először a verses mesére, s én már kívülről fújtam öcséimnek a 113. éve, 1905. november 15-én született Fazekas Anna Öreg néne őzikéjét. Most első unokám veszi át tőlem a szót:

Nyár elröppen, levél sárgul,

lepereg a vén bükkfárul,

hó borul már házra, rétre,

egyedül él öreg néne.

Annyira belelendül, hogy fékeznie kell magát, kérdezni akar:

– De papa! Miért sárga? Miért nem vörös?

Hirtelen nem is értem a kérdését. Előtte egy évekkel korábbi A Földgömb magazin. Őszi szám, telis-teli lombhullató erdőt ábrázoló fényképekkel. Észak-amerikai erdők csodás őszi színpompájával.

– Miért nem vörös, mint Kanadában? – pontosítja a kérdést.

Meg kell állnunk a vers közepén. Most magyarázni kell. Neki, a legnagyobbnak. Hogy meg is értse. Próbálkozom.

Mikor még egy nagy kontinens volt Európa és Észak-Amerika, akkor alakultak ki a most is itt élő tölgyek, juharok, nyírek, fenyők az egész vidéken. Aztán elvált egymástól a két földrész. Ma is fokozatosan távolodnak egymástól. S közben egy hatalmas hegységrendszer gyűrődött fel Európában keresztben, kelet-nyugati irányban, ez a Kárpátok-Alpok-Pireneusok rendszer. Észak-Amerikában is keletkezett egy hatalmas hegyrendszer, a Sziklás-hegység. De ez s az ennél régebbi, az Appalache hegység is észak-déli lefutású. Amikor beállt a jégkorszak, akkor Európában a növények és állatok dél felé menekülését az Alpok és a Kárpátok megakadályozták. Észak-Amerikában pedig ilyen magas hegységek, gátak nincsenek.

Néz nagy okosan a kicsi negyedikes, aztán kérdez:

– Igen, de miért vörösek a fák Kanadában, s nálunk miért sárgák?

No, vakarom meg a fejem búbját. Innen kezd még nehezebb lenni a magyarázat.

A fák leveleit sok rovar megeszi. Ez ellen a növények úgy küzdenek, hogy olyan anyagokat termelnek, amelyek akadályozzák a rovarok táplálkozását, sőt olyan jelzőanyagokat is, amelyek figyelmeztetik a szomszédos növényeket a veszélyre. Vagy odacsalogatják a növényevő rovar ragadozóját. Amikor rág a rovar, akkor keletkeznek ezek az anyagok.

Bizonyos olajok és az őket bontó anyagok, ezek az enzimek, a sejtekben különböző helyen tárolódnak. Rágáskor összeroncsolódnak a sejtek, s az enzim találkozik az olajjal, és más ízű anyaggá, észterré alakul át. Ez az anyag jut a levegőbe, és figyelmezteti a szomszédokat. És odacsalogatja a ragadozókat.

Ez történik a paradicsomban is. A paradicsomot fel szokás vágni és úgy megenni. De! Haraptál-e már bele érett paradicsomba? – teszem fel neki a kérdést. – S mikor ízlett jobban? Felvágva vagy harapva? Ugye más volt az íze harapva? Most nem is az a fontos, hogy jobb-e vagy rosszabb, csak más. Hát ugyanaz történik a paradicsomban is, mint a fák lombleveleiben.

A zöld színért felelős klorofill képződése a lombhullató fák levelében a hideg beálltával, a nyár vége felé leáll.

Ha a klorofill elbomlik, barna színű anyagok keletkeznek. Igen, mint a bükk levelében. A többi színanyag, a narancsszínű karotinoidok és a sárga xantofilok megtartják a színűket. Ezt a folyamatot a tudósok régóta ismerik.

A vörös színanyagok hiányoznak a levélből egész nyáron. Csak akkor jönnek létre, amikor a levelek lehullásra készülődnek. A piros színért felelős antocián a levélre érkező, de már nem hasznos napsugaraktól és a fagyástól védi a levelet, de ugyanakkor egyes növényevő rovarok ellen is védi a fát.

És itt bontakozik ki a fák harca a rovarok ellen. Azok a fák sikeresebbek, amelyek több ilyen színanyagot tudnak termelni. A rovarkártevők rákényszerítik őket, hogy egyre több piros színanyagot termeljenek.

Az eljegesedések idején Észak-Amerikában a lombhullató fák délebbre vándoroltak…

– Hogyhogy? A növények tudnak vándorolni? – szegezte nekem a kérdést unokám.

Mit mondjak, bizony örültem a kérdésnek. Lám-lám, idáig megértettük egymást.

A növények úgy vándorolnak, hogy minden nemzedék egyre délebbre tudott csak megmaradni. Nemzedékről nemzedékre szorult vissza a lombhullató erdők hadserege.

Mátra alján, falu szélén

Az örök fagy birodalma szinte beborította egész Európát. A sarki jégárak már az Alpokot és az Északi-Kárpátokat ostromolták. Ez elől menekültek egyre délebbre a lombhullató fák, de velük tartottak a levelüket evő rovarok is. Észak-Amerikában nincs ilyen gát, vessünk csak egy pillantást a térképre! Ezért ez a harc ott, ez a vegyi háború, nem szűnt meg. S amikor jött a felmelegedés, a fákkal együtt vándoroltak újra észak felé a kártevőik is.

Európában? A hideg előli elvándorlást megakadályozták a magas hegyek. A vörös színanyagos védekezésre szert tett fák kihaltak. És a jégkorszak után kialakuló újabb fa-, rovarfajok és fajták esetében újrakezdődött ez a vegyi hadviselés. De az elmúlt néhány ezer év még nem volt elég ahhoz, hogy a több piros színanyagot termelő fák látványosan elszaporodjanak a csak sárga és narancssárga őszi lombszínű rokonaik rovására.

De minél hosszabb az őszi búcsú, annál inkább pirosodnak a lehullni vágyó levelek nálunk is, Európában. Hosszabb ideig kell védjenek a már semmit sem használó, sőt káros sugaraktól.

Tudott dolog, évről évre tapasztaljuk, a legtöbb élőlény életének valamely szakaszában elköltözik. Az önerőből vándorló állatoknál ez nem gond. Átrepülik a magas hegyeket is.

– Gólyák, fecskék, libák, de még a süvöltő is! – segít ki kisunokám. Nem is veszi észre, hogy már csak ketten beszéljük a világ dolgait.

A költözés iránya, sebessége, gyakorisága függ a földrajzi, éghajlati, méretbeli és egyéb adottságoktól. A jól repülő állatok számára csak a legmagasabb hegységek képeznek akadályt, jelentnek kihívást. Sok négylábú is vándorol, ha rövidebb távolságra is. De a földön élő apró négylábúak számára áthatolhatatlan alig pár km-es sivatag is. Ezek a gátak idővel változhatnak, megjelenhetnek vagy leomolhatnak.

– Mi is vándorolni fogunk majd, papa? – vág szavamba okos oktondi unokám.

Remélem, nem.

A kisebbek belealudtak a magyarázatomba. Az őzike meséjét majd holnap folytatjuk kis szövetségesemmel.

Elkésett virágok

tapogatóznak a hideg őszben.

– A pillanatkép rögzítéséhez hívom segítségül Petri György Tél lesz versének sorait. –

Remélnek még

gyümölcsöt? A legszívósabb

darazsak is a téli

repedésekbe

húzódtak. Nem akarnak

semmit e szirmuk-ejtett

virágok,

csak összeütötte fejüket

a mindennel játszó szél.

Márton napján libapecsenyével várja feleségem az unokákat, én magam meg Mártont hívom az újbor bírájának. Csokonai Vitéz Mihály urammal együtt gesztenyézünk November első dekádjának végén:

(…) A gesztenye mégis jobb lesz a diónál, 

Rakással süssük majd itt a kandallónál. 

Az az orros kancsó megint jár közöttünk, 

Tudod mint tegnap is, mikor hazajöttünk. 

Még ugyan a borom nem forrt ki egészen, 

De semmi, potomra minek heverésszem? 

Most még jobban esik, mert édes valóba, 

S különben sem látszik színe a kancsóba. 

És ha az elsőtől még kedved nem duzzad, 

A másik kancsót is körömhegyig húzzad. 

Magam is így fogok teutánad tenni: 

Törik, szakad, mégis vígan kell ma lenni. 

(…) Bolond az, barátom, aki okos mindég! 

Le kell a mord képet néha-néha tenni, 

S ha ennyi hívságra nem fogunk is menni: 

Jer, legalább minden unalmat űzzünk el 

Az új boron vidám beszélgetésünkkel! 

S még mielőtt hétnyi időre elbúcsúznék, kedves Olvasóm, hadd emlékezzünk meg Áprily Lajos születése napjáról. 131 éve, 1887. november 14-én született Brassóban a természetet talán leginkább értő költőnk.

(…) Útra súlyos testű voltam,

neki mégis könnyű voltam,

mert örömmel hordozott.

Vitt az őszben nagyanyámhoz,

hegyre-forradt házikóba,

míg november meghozott.


– írta volt Két út című versében – 


Istenem, be furcsa most így:

völgy felé a tarka fák közt

holt anyámat én viszem.

Viszem őszben és havakban,

viszem halkan és titokban (…)


Istenem, be kicsi test volt,

súly alig volt két karomnak,

s most mint vén, zuhant harangnak,

mélybehúzó súlya van.

(…) Harangsúlyú kicsi testét

hordozom, csak hordozom.

Maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2018-ban, Márton előtt két nappal

Papsajt – Elkésett virágok tapogatóznak a hideg őszben