2020. február 28., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedves Olvasóm! Annak oka, hogy új esztendei első kopogtatásomat januárra tehettem az, hogy 398 évvel ezelőtt, 1622-ben, a pápai kancellária január elsejét választotta az új év kezdetének március 25-e helyett.

A télközépre eső évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a Római Birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utóbbi évszázadokban fogadta el. A honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomád pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, európai ünnepekké váltak.

„Kit szeretnék, ha tégedet nem szeretnélek?”


Január első napja alkalmas idő a férjjóslásra. A bukovinai székely magyarok úgy vélték, hogy újév reggelén amilyen nevezetű férfit látnak először a lányok, olyan nevezetű lesz a férjük. Szokás volt újévkor kora reggel a kútnál mosdani, hogy egész évben frissek legyenek. Az újesztendei jósló, varázsló eljárásoknak igen fontos része volt a megszabott ételek fogyasztása, illetve bizonyos ételek szigorú tiltása. Baromfihúst ne egyél e napon – a tyúk hátrafelé kapirgálja; disznóhúst kell enni – az előretúrja a szerencsét. Szemes terményeket (lencse, rizs, köles) kell enni: a sok apró mag pénzbőség a következő esztendőben. Egész kenyeret kell szegni, hogy mindig legyen a családnak kenyere. Újévkor megrázzák a gyümölcsfákat, hogy bőven teremjenek.

1867. január 1. nevezetes nap volt Ruszkabányán. E napon helyezték üzembe az akkori világ legmodernebb vaskohóját. Ez volt Ruszkabánya második virágkora. A szabadságharc viharai és a Bach-korszak elmúltával Kerpely Antal tervei alapján 1866. áprilisában kezdték építeni a kohót. Kerpely 1865-ben, amikor az általa tervezett brassói bánya- és kohóvállalat ruszkabányai vasgyárának építését vezette, szabadalmaztatta „a nyersvas kéntől, foszfortól és réztől való megtisztítására vonatkozó eljárását”. 1866-ban szabadalmát Szászországban is bemutatta.

Ruszkabányán 1803-ban létesítettek először vaskohót a Hofmann testvérek: Antal és Ferenc. Majd megkezdték a vasérctelep feltárását és a szükséges épületek létesítését; Maderspach Károllyal, a kiváló kohásszal együtt alapítottak itt bányatársulatot. Ez az időszak volt Ruszkabánya első aranykora. A közeli hegyek érceit termelték ki és dolgozták fel: vasércet, ezüstöt, krómot és ólmot, valamint feketeszenet. A vállalat Lugoson, Mehádián és Karánsebesen öntöttvas hidat is épített, és pályázatot adott be a Lánc-híd megépítésére is.

Az egykori vaslelő helység, Ruszkabánya a Pojána Ruszka hegység egyik völgyében rejtőzik. Mára immár majdnem teljesen román lakosságú falu. A kisvárossá növő településen 2500 főnyi német, román, magyar, cseh, francia és cigány nemzetiségű lakosság élt. Amint John Paget angol utazó írja 1838–39-ben Erdélyben tett látogatása alkalmával visszaemlékezéseiben: „a különböző nemzetiségű, eltérő nyelven beszélő emberek tökéletes összhangban éltek és dolgoztak az ércbányákban és a vashámorokban.”

Az 1848–49-es szabadságharcban Bem tábornok seregét lőszerrel látta el a gyár.

Itt vesszőztette meg nyilvánosan a főtéren Haynau 1849. augusztus 23-án Maderspach Károly feleségét, Buchwald Franciskát, aki a szabadságharc leverése után Bemnek, Kmetynek és másoknak menedéket adott. Ezt a szégyent nem viselte el férje, aki saját öntésű ágyújával zúzatta szét fejét.

Kerpely Antal 1868-ban visszatért Selmecbányára, ahol az akadémia kohászat-„kémlészet”, illetve az általa szervezett vaskohászat-vasgyártás tanszékének tanára és vezetője lett. Az itteni vasérctelepek kimerültek, a XX. század elején a vaskohászat itt megszűnt. Feketeszénbányája ma is működik. A híres ruskicai márvány pedig, mely tisztaságában vetekedik a carraraival, a mai napig világhírű.

Január elsején, 191 éve, 1829-ben keresztelték meg katolikus vallás szerint Szendrey Júliát, épp hat évvel leendő első férje születése után.

Tizenhét éves korában ismerkedett meg Petőfi Sándorral, egy évre rá, 1847. szeptember 8-án házasodtak össze Erdődön, aztán jöttek a koltói mézeshetek a Teleki-kastélyban.

S Szeptember végén megszületik a magyar – több: a világirodalom – legszebb szerelmes verse.


Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,

A tél dere már megüté fejemet.


Az élő természet nem kerete, lelkes része, összekapcsoló aranylánca kettejüknek.


Elhull a virág, eliramlik az élet…

Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?(…)


Júlia tizenkilenc évesen – 1848 márciusában került áldott állapotba, 15-én ő varrta és tűzte férje mellére a később ismertté vált kokárda első példányát – ezt a párizsi trikolór mintájára készítette –, magának pedig piros-fehér-zöld főkötőt varrt, miközben Sándora a Nemzeti dalt írta. Zoltán fiuk december 15-én született meg. Férjét 1849. július 20-án, Tordán látta utoljára. Sándor még két levelet írt Júliának.


(…) Előbbeni levelemben írtam, hogy Csik-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék – áll a Marosvásárhelyen 1849. július 29-én kelt utolsó levélben – (…) Hogyan vagytok, kedves édes imádott lelkeim? ha én hallhatnék valamit felőletek! ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, írj, ha csak egy szócskát is, édes angyalom. Én nem mulasztom el az arra menő alkalmakat. Szopik-e még a fiam? válasszátok el minél elébb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a lelketeket és szíveteket miljomszor számtalanszor!

                                                                                                              imádó férjed Sándor


Aztán hozták Sándor halálhírét. Húszéves sem volt ekkor Júlia.


(…) Ha el nem vérzett, nem szakadt meg eddig,

Mi van még hátra, mi fog jönni még?

Mi lesz, s milyen lesz az az utolsó csepp

Mikor megtörve igy szól majd: elég!


Ti boldogak ott künn a temetőben,

Kik már nyugosztok, kiszenvedtetek;

S én boldogtalan, szánalomra méltó,

Mikor leszek már én is köztetek?


Így fejezte be a 1864-ben keltezett Halottak estéjén című versét Szendrey Júlia.

Rádöbbenek: majd két évszázada, 197 éve született Petőfi Sándor.


                    Tied vagyok, tied, hazám!

                    E szív, e lélek;

Kit szeretnék, ha tégedet

Nem szeretnélek?


Szentegyház keblem belseje,

Oltára képed.

Te állj, s ha kell: a templomot

Eldöntöm érted;


S az összeroskadó kebel

Végső imája:

Áldás a honra, istenem áldása rája! (…)


Kedves Olvasóm, hívogatlak ez évben is a Természet kalendáriumának ösvényeit járni, s Petőfi 176 évvel ezelőtt, 1844 januárjában, Debrecenben írt Honfidalával kívánva békés, boldog új esztendőt, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2020 harmadik napján

„Áldás a honra, istenem áldása rája!”