2022. augusztus 18., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Története legsikeresebb idényét, az 5. helyet követően ismét rajthoz áll a marosvásárhelyi Sirius a női kosárlabda-bajnokságban. Ha ehhez némi kétség fért még júniusban, már bizonyossá vált, hogy a csapat beiratkozik az új idény pontvadászatába, noha utóbbit számos bizonytalanság övezi. Egyelőre csak az a biztos, hogy lesz, a részletek azonban a homályba vesznek. Korábban a sportági szövetség azt közölte, hogy 12 csapatos bajnokság lesz, oda-vissza alapszakasszal, majd rájátszással, amelynek az alsóházában a legjobb U20-as csapatok is részt vesznek. Csakhogy ezt az elképzelést keresztülhúzta, hogy a Szatmárnémeti CSM bejelentette, hogy nem indul, így legfeljebb 11 csapat maradt a rajtnál. A szatmáriak egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a szövetség túl sok követelményt (kötelező indulás a 3x3-as bajnokságban, belföldieknek kiírt Föderáció Kupa stb.) támaszt a klubokkal szemben, így ezek után az elvárások is bizonytalanná váltak.

A marosvásárhelyi csapat egyelőre csak szóbeli egyezségekre jutott a játékosokkal, de Kiss István klubelnök azt ígérte, hamarosan aláírják a szerződéseket. Ami biztos, hogy a tavalyi légiósok közül egyet sem sikerült megtartani, hisz valamennyien sokkal nagyobb összegekért tudtak máshová igazolni. Ez azt jelenti, hogy Veronika Ljubinec is távozik, akinek az itt-tartásában nyár elején még reménykedtek. Marad viszont Marosvásárhelyen a városból származó, de osztrák állampolgársága okán légiósnak számító Sólyom Sára, illetve a belföldi játékosok zöme. Az egyetlen kivétel Cristina Badi, helyette Brassóból a Siriushoz igazol Adina Ciciovan, aki hasonló profilú, de sokkal fiatalabb játékos.

A klub három légiós szerződtetésében gondolkodik, egyelőre eggyel, az irányító poszton játszó Jasmine Harrisszal sikerül egyezségre jutni. A palánk alatti kontingens megerősítése lenne még lényeges, ide két külföldit keresnek, egyelőre nem döntöttek senki mellett – számolt be a klubelnök.

A csapatot az új idényben is Carmin Popa vezetőedző és Brustur Ionel másodedző vezetik, akikkel legalább a tavalyi eredmény megismétlése lenne a cél – mondta Kiss István, aki azonban hozzátette: ez nem lesz könnyű, mert noha Szatmárnémeti visszalépett, a bukaresti Rapid, Brassó és Konstanca jelentősen erősítettek. Ha azonban úgy alakul az anyagi helyzet, és ezt a bajnokság megköveteli, akár további erősítést is végrehajthatnak a keretben.

Augusztusban a játékosok egyénileg kiadott program szerinti erőnléti edzéseket végeznek, a közös munkát szeptember 1-jén kezdi a csapat.

Fotó: Nagy Tibor (archív)