Az új Puskás Aréna a korábbi Népstadion helyén épült, részben hasznosítva annak elemeit. A Népstadion 1953. augusztus 20-án nyílt meg, a magyar sport legnagyobb létesítménye, egy korszak „sportnagyhatalmi” jelképe volt.
Már 1896-ban megszületett egy nagy budapesti stadion elképzelése, amikor felvetődött, hogy az első újkori olimpia a magyar fővárosban lehetne. A kezdeti vonakodás után a görögök mégis megrendezték Athénban az olimpiát, a stadion azonban továbbra is napirenden maradt. A magyar sport nemzetközi sikereinek hatása az igényt csak fokozta, 1911-ben Magyarország megkapta az 1920-as olimpia rendezési jogát, de az első világháború meghiúsította a terveket.
Az első elképzelések a Vérmezőre álmodták a stadiont, de a XI. kerületi Nádor-kert és a Kerepesi út környéke is szóba jött, ahonnan a Magyar Lovaregylet elköltözött. A gazdasági helyzet azonban nem tette lehetővé egy nagy sportberuházás elkezdését. A téma később nagy nyilvánosságot kapott, 1924-ben törvényt hoztak egy új stadion építésére, a sportadót is bevezették, de a befolyt összeget nem arénaépítésre költötték. Ebben az évben Hajós Alfréd olimpiai bajnok úszó a stadion terveivel szellemi olimpiai ezüstérmet nyert – ám az sem valósult meg. A harmincas évek elején az óbudai Aranyhegy oldalában, a Városligetben, a Margit- vagy a Népszigeten, Lágymányoson vagy Pasaréten gondolták elhelyezni az arénát, a háború ismét megakadályozta a megvalósítást.
Az országgyűlés 1945-ben megszavazta a stadion költségeit, belekerült a hároméves tervbe is. Az Építéstudományi Intézetet (ÉTI) bízták meg az elhelyezés kérdésének vizsgálatával. Két évvel később egy osztrák–magyar válogatott meccsen leszakadt az Üllői úti pálya tribünje, 250 ember zuhant le, csak a véletlenen múlt, hogy senki sem halt meg. A szerencsétlenség felgyorsította az előkészítő munkálatokat, 1948-ban az ÉTI tervezői, Dávid Károly, Juhász Jenő és Kiss Ferenc elkészítették az első vázlatterveket, 70 ezer fő befogadóképességű stadiont képzeltek el a Kerepesi, Dózsa György és Thököly út közti területre.
Az építményt 90 százalékban előregyártott elemekből tervezték, építésze Dávid Károly, statikusa Gilyén Jenő volt. A stadiont a későbbiekben 100 ezer főre akarták bővíteni. A lelátókat 18 óriási pilon tartotta, északi és déli oldalára egy-egy maratoni kapu, a nyugati oldalra a díszpáholy, a keletire az öltözőépület és a játékoskijáró került.
Az építkezés – végleges tervek nélkül – 1948. július 13-án kezdődött el a Stadionépítő Vállalat kivitelezésében. Az első kapavágást a régi lóversenypálya 27 hektáros telkén Hegyi Gyula, az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) elnöke tette meg. A főváros lakossága lelkesen azonosult az üggyel, rengetegen vettek részt önként a munkában. A helyszínen hét üzemben gyártották előre az elemeket, köztük a 20-24 tonnás vasbeton gerendákat. Megmozgattak 664 ezer köbméter földet, 84 nagy építőgép, daruk, mozdonyok, exkavátorok, szállítószalagok, úthengerek és betonkeverők dolgoztak az építkezésen: 45 ezer köbméter betont, 2500 tonna betonvasat dolgoztak be, 24 ezer tribünelemet és közel 15 ezer lépcsőelemet helyeztek el. A világításhoz és az eredményjelző berendezésekhez 18 ezer izzóra volt szükség, 150 ezer folyóméter vezetéket építettek be. A költségek akkori áron 160 millió forintot tettek ki. A stadiont a szocreál építőművészet jegyében munka közben is majdnem áttervezték, de ez pénz- és időhiány miatt végül elmaradt.A Szabad Európa Rádió jelentette: megrepedtek a gerendák, emiatt nem tudják időre befejezni a létesítményt. Ekkor négy minisztert tettek felelőssé az augusztus 20-i befejezésért, Farkas Mihály honvédelmi miniszter ezer katonát rendelt ki az építkezésre. Így a korszak presztízsberuházása határidőre elkészült, hivatalosan 78 ezres lelátókkal. A tervezett százezres tribün sosem valósult meg.
A Népstadion megnyitására nagy ünnepélyt rendeztek díszfelvonulással, zászlós parádéval. Jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, akit a sajtóteraszon helyeztek el, mivel „a nép nagy vezére”, Rákosi Mátyás nem volt hajlandó egy imperialista ország polgárával megosztani a díszpáholyt. Fellépett 12 ezer tornász, majd 2100 sportoló vonult körbe a futópályán, ezután az OTSB elnöke, Hegyi Gyula tartott nyitóbeszédet. A magyar zászlót a Himnusz hangjai mellett Csermák József olimpiai bajnok kalapácsvető vonta fel. Ekkor tízezer galambot eresztettek szabadon, majd a Norvégia–Magyarország atlétikai viadal második versenynapját rendezték meg, a magyar együttes 140,5-71,5-re győzött. Ezután a Budapesti Honvéd–Szpartak Moszkva labdarúgó-mérkőzésen a magyar csapat 3-2-re nyert. A tornabemutató záró képe egy vörös csillagból kiemelkedő gúla volt, amelynek tetején a Szabadság-szobor nőalakja magasodott ki. Ezután még egy 400 fős néptáncegyüttes lépett fel, majd a program a magyar A – magyar B női válogatott mérkőzésével zárult, a végeredmény 7-3 volt.
A Népstadion első igazgatója a szintén olimpiai bajnok kalapácsvető, Németh Imre lett. Az aréna 1959-ben négy vasbeton oszlopra szerelt villanyvilágítást kapott, és 83 ezer főre bővítették a lelátókat. A stadion számos nagy sportesemény színhelye volt, elég csak az 1954-es főiskolai világbajnokságot, az 1954-es, 7-1-es magyar győzelemmel végződött magyar–angol labdarúgó-mérkőzést és Kovács Józsefnek a szovjet Kuc felett 5000 méteren aratott győzelmét említeni. A legtöbben, 104 ezren az osztrák–magyar mérkőzést nézték meg 1955-ben. Később megszüntették az állóhelyeket, ez csökkentette a befogadóképességet.
A stadionban számos kulturális rendezvényt, megakoncertet is tartottak. Az 1990-es években az építmény felújítása során meg- erősítették a felső lelátó szerkezetét, lefedték a sajtópáholyt. A létesítményt 2002-ben Puskás Ferencről, az Aranycsapat világhírű csatáráról nevezték el. (MTI)
