Hétköznapi történet
Ella a vártnál három hónappal érkezett hamarabb. A nőgyógyász március végére ígérte a jövetelét, de ő – mintha ragaszkodott volna hozzá, hogy fogantatása esztendejéből is lásson valamit – december 30-án üzent és indult. Nem voltak előjelei a koraszülésnek, érthető hát, hogy a családot és a baráti társaságot egyaránt sokkolta a hírt. Utóbbiak közül engem is. Az égi gondviselés azonban megoldotta, elsimította a helyzetet, és a kislány – aki földi léte első időszakát törékeny kis fehér csomagként egy inkubátorban töltötte – másfél-két éves korára kezdte utolérni a vele egyidős gyerekeket. Főként testi gyarapodásban volt mit bepótolnia, értelmi szinten ugyanis már az első hónapokban sok kortársát túlszárnyalta. Ez az ösztönös intelligencia sugárzott róla és a szavaiból akkor is, amikor néhány hete alkalmam adódott személyesen is megismerkedni és beszélgetni vele.
– Német eredetű a nevem, a jelentése: mindenség. Apu választotta nekem a születésemkor, bár azelőtt az Enikőben egyeztek meg anyuval. Utólag mesélték, hogy amikor a várandósság hatodik hónapjában hirtelen beindult a szülés, mindketten azt hitték, hogy elveszítenek, és azt, hogy mégis megmaradtam, igazi csodaként élték meg. A mindenség ajándékának tekintettek, ez motiválta aput a névválasztásban, és ezért anyu sem haragudott – nevette el magát a hosszú hajú, bájos tinilány, akit társalgásunk elején arról kérdeztem, hogyan is lett ő Ella.
– És szereted a nevedet? – toporogtam továbbra is ennél a témánál, saját Ildikó-ellenes kamasz énemből kiindulva.
– Miért ne szeretném? Én mindent szeretek, ami nem ártalmas rám és a világra nézve. A háborút meg a drogokat például legszívesebben megsemmisíteném, és az emberi önzőséget is. A könyvekért és a növényekért viszont rajongok, és nagy állatbarát is vagyok – jött az öntudatos válasz.
– Mit olvasol a legszívesebben? – csatlakoztam rá Ella gondolatmenetére.
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de nekem „bejön” Mikszáth Kálmán meg Jókai. Az osztálytársaim ezt sehogy sem bírják elfogadni, pedig ez az igazság. Mikszáthtól A Noszty fiú esete Tóth Marival az egyik kedvencem, Jókai Mórtól pedig Az arany ember, igaz, abban a regényben a tájleíró részeket eléggé untam, de a cselekmény nagyon megfogott. De nem csak klasszikusokat olvasok, hanem mai sztárírókat is. Leiner Laura regénysorozatait például szinte falom. Otthon, Kolozsváron van egy kicsi botanikus kert a szobámban, pálmákkal és fikuszokkal. Akkor érzem a legjobban magam, amikor a saját minidzsungelemben olvashatok, vagy zenét hallgatok, és senki nem zavar, főleg a húgom nem. De nehogy azt hidd, hogy amolyan remetelélek vagyok. Igaz, nincs ötszáz barátnőm, de egy igazi van, aki első osztálytól padtársam volt, és kisebb-nagyobb szünetekkel az is maradt. Ő is született könyvmoly, ráadásul ugyanazokért az olvasmányokért rajong, mint én, így, ha megjelenik egy új izgalmas regény, csak egyikünk vásárolja meg, és miután kiolvasta, kölcsönadja a másiknak. A könyvtáraink tehát tökéletesen kiegészítik egymást, és ez rólunk is elmondható.
– És a húgoddal mi a helyzet? Milyen a viszonyotok? – kapaszkodtam bele Ella egy korábbi megjegyzésébe.
– Vegyes – mosolyodott el újra beszélgetőtársam, csak most inkább ironikusan. – Valamikor nagyon jól megvoltunk. Ha jól belegondolok, talán két éve, anyuék válása óta lett zötyögősebb a kapcsolatunk. Ő nagyon apás, és nehezen viseli, hogy apu csak hétvégéken van jelen az életünkben, és akkor sem mindig. Persze váratlan helyzetekben, ha szükség van rá, „soron kívül” is jön és segít, például elvisz autóval A pontból B-be, anyu ugyanis nem vezet, de mégsem olyan, mint amikor velünk élt egy fedél alatt.
– Téged mennyire viselt meg a válás? – kérdeztem.
– Nem annyira, mint a húgomat, az biztos. Annyi szeretetet, odafigyelést kaptam mindkét szülőmtől az évek során (meg merem kockáztatni, hogy többet is, mint az életrevaló húgom), hogy úgy érzem, nagyon erős vagyok lelkileg. Tudom, hogy ez furcsán hangzik egy tizennégy éves lánytól… De ha egyszer ez az igazság?
– Hogy telt a nyár, és milyen terveid vannak az őszi hónapokra? – váltottam újra könnyedebb hangnemre.
– A korábbi évektől eltérően idén nem utaztunk messzire anyuval, csak a Székelyföldön jártuk meg magunkat, most meg ide, Vásárhelyre jöttünk el. Kiskoromban voltam itt utoljára. Nagyon tetszik a város, „le is vadásztam” a központhoz közel eső könyvesboltokat, és „fel is tankoltam” új olvasnivalóval. Ami az őszi terveket illeti, hát nem tudom… Meglátjuk, milyen lesz a nyolcadik osztály, és közben azt is el kell döntenem, hogy melyik középiskolában folytassam a tanulást. Az biztos, hogy humán szakot választok, a matek és a kémia ugyanis nem tartozik az erősségeim közé. De ha sikerül bejutnom egy olyan helyre, ahol sok szépirodalmat olvashatok, az maga lesz a földi paradicsom.
