2018. december 16., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyakran szembesülünk – a pedagógusok fokozottan –

szétszórt, figyelmetlen, feltűnően izgága, az óvodai, iskolai foglalkozásokat folyton zavaró, azaz rendkívül nehezen kezelhető gyerekekkel. Sok esetben a környezet beskatulyázza őket, hogy szófogadatlanok, rosszak, szándékosan bosszantják a körülöttük lévőket. A fenti megnyilvánulások viszont figyelemhiányos hiperaktivitás zavarra (ADHD) is utalhatnak, amit laikusként nehéz felismerni. A november közepén Marosvásárhelyen lezajlott Segítők Konferenciáján az ADHD tünetegyüttesről tartott rendkívül érdekes és tanulságos előadást dr. Csiky Miklós magyarországi gyermekgyógyász, gyermekpszichiáter főorvos, a téma szakértője. 


A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD, Attention Deficit Hyperactivity Disorder) az egyik leggyakoribb neuropszichiátriai tünetegyüttes, amely gyermekkortól végigkíséri az érintettek életét. Igen gyakori az előfordulása, a statisztikák szerint Magyarországon mint-egy félmillió személyt, köztük hetvenezer gyereket érint. A fő gond az ADHD-ban szenvedőkkel az, hogy nem tudnak úgy teljesíteni – az iskolában és sokszor otthon, illetve életük más területén – amint azt értelmi képességeik és egyéb adottságaik alapján az emberek elvárnák tőlük.

Az ADHD-s gyerekek először a teljesítmény és a viselkedés terén adódó gondokkal hívják fel magukra a figyelmet. Dr. Csiky Miklós szerint gyakran a szülők is úgy érzik, hogy „sok ez a gyerek a nap 24 órájában”. Mint mondta, sok esetben a szülők, pedagógusok azt gondolják, hogy a bosszantásukra tesz vagy éppen nem hajlandó tenni valamit a gyerek, viszont ez nem így van, ő alkatilag viselkedik így. Az ilyen gyereket szeretni és elfogadni kell, de emellett fontos határokat is szabni számára, mert ettől érzi biztonságban magát – hangsúlyozta a szakember. 


Órákig képes legózni, de az ebédet nem tudja végigülni

Az ADHD-s gyerekek egyik legérdekesebb jellemzője, hogy sok esetben igen magas szinten, akár elmélyülve képesek foglalkozni azzal, ami érdekes, kihívást, újat jelent számukra, azaz ami pozitív érzéseket vált ki belőlük. Viszont minden másba perceken belül beleunnak. Jellemző példája ennek, hogy akár órákig is képes legózni egy olyan gyerek, aki egyébként az ebédet sem tudja végigülni az asztalnál. 


Örökletesség és környezeti tényezők

A tanulmányok alapján az örökletesség is közrejátszik a kialakulásában, de emellett a fizikai, kémiai, biológiai, szociális környezeti hatások is szerepet játszanak a tünetek megjelenésében. A legjelentősebb környezeti hatások közé tartoznak: például az anya dohányzása, a terhesség alatti alkoholfogyasztás, a gyógyszer, például diazepamártalom. Továbbá az idegrendszer szöveteinek oxigenizációs, illetve egyéb anyagcserezavara (keringés-zavar: lelassult magzati szívműködés, elhúzódó kitolás, toxémia). Felmerül ugyanakkor a táplálékallergia és -intolerancia, a visszatérő krónikus középfülgyulladás, valamint egyes, a központi idegrendszert érintő betegségek szerepe is. Ugyanakkor a pszichoszociális helyzet, a családon belüli, illetve az iskolai kapcsolatok minősége is igencsak befolyásolja az ADHD kimenetelét – hangzott el.

Az ADHD neuropszichiátriai zavar, bizonyos idegrendszeri struktúrák és funkciók eltérő, illetve elmaradott fejlődése, érése áll a kialakulásának a hátterében. A tünetegyüttes neurobiokémiai hátterében az agyi jutalmazó rendszer szabályozási zavara áll, nem érvényesül elegendő dopaminhatás a figyelemszabályozásért felelős agyi területeken. Ennek következtében nehézség lép fel a célok megvalósításához szükséges kitartó és célirányos tevékenységek kivitelezésében, különösen ha az eredmény (jutalom) csak késleltetve érkezik. 


Általában iskoláskorban diagnosztizálják 

Dr. Csiky Miklós rámutatott, az ADHD-t leggyakrabban iskoláskorban diagnosztizálják, viszont alkati rendellenesség, az esetek többségében az általa okozott funkciózavarok az élet egészen korai szakaszáig visszavezethetők. Például csecsemőkorban a baba sokat sír, gyakran csillapíthatatlanul, nehezen nyugszik meg, nehezen alakul ki a napi ritmusa, a mozgásfejlődésben kihagy fontos állomásokat, mint például a kúszás, mászás, és amint lábra áll, szinte az első perctől szaladni kezd. Kisgyermekkorban jellemző az átlagosnál magasabb aktivitási szint, az óvatosság hiánya. Az ADHD-s gyerek gyorsan megun mindent, nagyon makacs, akaratos, ha valami nem sikerül, könnyen sírni kezd, dührohamban tör ki. Ebben az időszakban a tünetek egyre jellemzőbbekké, felismerhetőbbekké válnak. A kisiskoláskorú gyerekekkel is számtalan gond adódik a családban, illetve a közösségben, ugyanis nem tartják be az iskolai szabályokat, nem tudnak önállóan dolgozni, nem képesek tartósan összpontosítani dolgokra, nem bírják a várakozást, nehezen tudnak együttműködni. Sokkal rosszabbul teljesítenek, mint ami értelmi képességeik alapján elvárható lenne tőlük. Mivel gyakran zavarják a tanórát, könnyen kiváltják környezetük elutasító magatartását, ami járulékos sérülésekhez vezethet. 

A kamaszkorú ADHD-s gyerekekre az önbecsülés zavara, a motiváció hiánya jellemző, illetve az, hogy mindent összecsapnak, kapkodnak, nem kitartóak, nehezen tudnak az idejükkel gazdálkodni. Gyakori, hogy a figyelemzavaros, hiperaktív kamaszokat az addigi viselkedésük, teljesítményük alapján beskatulyázzák, megbízhatatlannak tartják, nem fogadják el őket, és ebből a helyzetből nagyon nehéz kikerülni. 


A kezelés hiánya felnőttkorban is megnehezíti az egyén mindennapjait

Az idegrendszer érési fázisaival a tünetek csökkenhetnek. A gyerekek egy része, kb. 20 százalékuk kamaszkorától fiatal felnőtt korára fokozatosan tünetmentessé válik. Több mint kétharmaduknál maradnak meg részlegesen (kb. 30 százalék) vagy teljes mértékben, ám némileg megváltozott formában (40-60 százalék) a mindennapjaikat igencsak megnehezítő tünetek. Leginkább a figyelemzavar és a hétköznapi feladatok megszervezésének zavara húzódik át felnőttkorra is, valamint az impulzivitás, ami növeli az érintettek hajlamosságát hangulatzavarokra, személyiségzavarokra, viselkedészavarokra, szerfüggőségekre.

A pszichiáter hangsúlyozta, a nem kezelt vagy nem megfelelően kezelt személyek több mint 85 százalékánál alakul ki 18 éves korukra legalább egy pszichiátriai komorbiditás, hatvan százalékuknál több. A leggyakoribb következményes kórképek: a magatartászavar, a szorongás, a depresszió, a személyi- ségzavar, a szerfüggőség vagy alkoholprobléma.

A szakember szerint általában három tünetcsoport jellemző az ADHD tünetegyüttesre: a túlmozgékonyság tünetei, a figyelemkoncentráció zavarának a tünetei, valamint az impulzuskontroll zavarának a tünetei. A figyelemzavar tünetcsoportjába tartozik, hogy nem figyel eléggé a részletekre, gondatlanságból fakadó hibákat vét. Gyakran nehezére esik a figyelem megtartása, illetve úgy tűnik, nem figyel, amikor beszélnek hozzá. Nem követi az utasításokat, vagy nem fejezi be a feladatait. Elkerüli, hogy olyan feladatokban vegyen részt, amelyek tartós mentális erőfeszítést igényelnek. Könnyen elterelik a figyelmét külső ingerek, a napi tevékenységek során igen feledékeny. 

A hiperaktivitás tünetcsoportja: a gyermek gyakran babrál, mozog keze-lába, ültében fészkelődik, folyton elhagyja a helyét az osztályban és egyéb olyan helyzetekben, amikor ülve kellene maradnia. Rohangál, ugrál, mászkál, akkor is,  amikor az nem helyénvaló, nehézséget jelent számára a nyugodt játék. Folyton izeg-mozog, olyan, mintha felhúzták volna. Az impulzivitás tünetcsoportjába tartozik, hogy gyakran kimondja a választ, még mielőtt a kérdés befejeződött volna, nehézséget jelent számára a várakozás,  félbeszakít másokat, például beszélgetés során. 

A magyarországi ADHD-központ álláspontja szerint ahhoz, hogy a diagnózist fel lehessen állítani, a tüneteknek folyamatosan fenn kell állniuk, legalább 6 hónapon keresztül, már 12 éves kor előtt is jelen kell lenniük,  az élet különböző területein jelentős problémákat kell hogy okozzanak. 

Dr. Csiky Miklós szerint rendkívül fontos, hogy a gyermek mielőbb szakemberhez, elsőként gyermek-pszichiáterhez, illetve fejlesztő-pedagógushoz kerüljön állapotfelmérésre. A mielőbbi diagnosztizálás azért is fontos, mert a fejlesztési módszerek csak bizonyos életkorig igazán hatásosak. A gyógyszeres terápia, valamint a fejlesztés együttese jelenti a leghatékonyabb kezelést.

A célzott, többirányú beavatkozás nemcsak a mindennapokat megnehezítő tüneteket tartja féken, hanem hatékonyan megelőzi a másodlagos károsodásokat is.




Kapcsolódó cikkek: