Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2018-11-13 14:51:52
Helyszín a Szász Albert Sportlíceum volt, és a városháza csapata mellett meghívottként részt vett a Maros Művészegyüttes nevében a körtvélyfáji – kis- és nagypályán is focizó fiatalokból álló – együttes, ugyanis a táncosok fellépés miatt nem vehettek részt a tornán, a Pressing (marosvásárhelyi sajtóválogatott), valamint díszmeghívottként a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) legénysége.
A Harmónia-kupa kezdeményezője Szucher Ervin marosvásárhelyi újságíró, író, aki 2014-ben, a Románia–Magyarország labdarúgó-találkozó alkalmával kezdeményezte a rendezvényt, példamutatás céljával.
A körmérkőzéses tornán 5+1-es összetételben 2x20 perces félidőket játszottak a csapatok, a végső sorrend kialakításában döntő fontosságú volt a gólarány és a direkt összecsapások eredménye. A tornát a Maros Művészegyüttes nyerte, amely az első találkozón 5-4-re kikapott a helyi tollforgatóktól, de utána nagyarányú, 9-2-es vereséget mért a polgármesteri hivatal alakulatára. A helyi sajtó együttese, amely nagy odaadással, elszántan futballozott, a második lett, de szép és látványos futballt játszott az anyaországi sajtó is, ám a két döntetlenjük csak a harmadik helyre érdemesítette őket.
A torna eredményei: Városháza – MSÚSZ 3-3, Maros Művészegyüttes – Pressing 4-5, Pressing – MSÚSZ 2-2, Városháza – Maros Művészegyüttes 2-9, MSÚSZ – Maros Művészegyüttes 0-3, Városháza – Pressing 2-2.
A torna végeredménye: 1. Maros Művészegyüttes 6 pont (16-7-es gólkülönbség), 2. Pressing 5 (9-8), 3. MSÚSZ 2 (5-8), 4. Városháza 2 (7-14).
Minden csapat játékosai érmeket és névre szóló okleveleket vehettek át, a csapatkapitányokat kupákkal díjazták, a legjobb egyéni alakításért nem osztottak ki oklevelet.
A találkozókat Aurelian Păcurar jól vezette, az orvosi felügyeletet Camelia Florea biztosította.
Fotó: Czimbalmos Ferenc Attila