A macskaorgona és a zenei titkosírás tudós papja (2.)

Minden bizonnyal nagy öröm lehetett Gaspar Schott számára az, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot egykori tanárával, Athanasius Kircherrel, akit példaképének tekintett. Számos kérést nyújtott be feletteseihez, hogy engedélyezzék Rómába helyezését. 1652-ben teljesült ez a vágya, és együtt dolgozhatott tanárával a Collegio Romanóban. Immár barátként dolgozott együtt a két tudós. Kircher tudományos munkáit Schott rendszerezte, szerkesztette, és előkészítette kiadásra.

Az egyházi érdek azonban úgy kívánta, hogy 1655-ben Gaspar Schottot visszahelyezzék szülőhazájába, Würzburgba. Azért kellett kívánsága ellenére hazautaznia, mert a würzburgi jezsuita rend és a meinzi érsek között konfliktus feszült, és Schottnak jutott az a feladat, hogy elsimítsa a nézeteltéréseket.

Schott nemcsak pap volt, hanem tanár és kutató is. A korszak minden tudományos eredménye érdekelte. Fáradhatatlan kutatóként saját életművét is több kötetbe foglalta. A Magia Universalis című monumentális munkájának második kötete az akusztikáról szól. Ebben a hang zenei oldalától a fizikai sajátosságokig mindenre kitért, sőt tárgyalja a hang hatását a testre és a lélekre. Eljut a zeneterápia azon fejezetéig, ahol a zene gyógyító erejét tárgyalja. A kiindulópont természetesen a Biblia, ahol Dávid zenével gyógyította az elborult elméjű Saul királyt. Könyvében szinte kodályi filozófiával vélekedik a zene hatásáról: „Az ének azonban többre képes, mint a hangszeres zene, mivel az ének nem csupán összhangzat, hanem az elme képzeteiből, a fantázia és a szív hatalmas érzelmeiből kiáradva, a szabályos légrezgések segítségével a hallgató légies természetű, lelkét-testét összekapcsoló szellemébe mozgásával könnyedén behatolva, az éneklő érzelmét és lelkületét magában hordva, képes érzelemmel az érzelmet mozgásba hozni, képes a fantáziára fantáziával, a lélekre lélekkel hatni, megdobbantani a szívet, a tudat legmélyéig hatolni, titkon az erkölcsöket is áthatni, sőt mozgásra indítani, vagy éppen megállítani a testrészek, illetve a testnedvek működését is.” Munkájában hivatkozik Kircher atyára, aki szerint nem minden betegség gyógyítható zenével, csak azok, amelyek kezdeti fázisban lévő, lelki eredetűek. És hozzáteszi: ahhoz hogy „egy zenész bármely, az említett betegségekben szenvedő embert meggyógyíthasson, jól kell ismernie az illető természetét és alkatát. Ezenkívül az is szükséges, hogy jól válassza meg az időt, a helyet és a többi körülményt is. Az elv az, hogy nem minden ének vagy harmónia, nem minden dallam, de nem is minden hangszer alkalmas minden betegség gyógyítására, amint az majd világosan kiderül abból is, amit később mondunk.” (Vagyis későbbi munkákban jelenik majd meg.)

És ha már a zene gyógyító hatásáról beszélünk, jusson eszünkbe a bevezető, amely akár egy népmese is lehetne, viszont valós esemény. A Magia Universalis című munkájában említi és illusztrálja is a macskaorgona nevű hangszert, mellyel egy depressziós német herceget kellett „feléleszteni.” A macskaorgonában a ketrecekbe zárt macskák farkát szurkálta billentyűzet által, és így keletkezett az a nyivákolás, ami a hangszer hangját jelentette.

Gaspar Schott azonban arról is híres volt, hogy korábbi elképzelések alapján tökéletesített egy zenei titkosírást. Az információ – főleg a bizalmas információ – mindig nagy értéknek számított, ezért Schott kifejlesztett egy olyan zenei titkosírást, melyben az ábécé betűit zenei hangok és hangértékek kombinációi jelentették. Az írásmód azért volt zseniális, mert ugyanaz a hangmagasság a hangértéktől függően több betűt is jelentett, így a gyanútlan szemlélőnek nem lehetett feltűnő, hogy egy kotta dallama mögött fontos üzenet rejtőzik.

A Schola Steganographica 1665-ben megjelent bő négyszáz oldalas könyvében részletesen bemutatja találmányát és annak működését, valamint gyakorlati példákkal szemlélteti annak használatát. Abban igaza volt, hogy a zenéhez nem értő szemlélő számára egy kotta – főleg, ha alatta nincs szöveg – nem más, mint egy ártatlan zenemű, de a korszak zenéjét jól ismerő zenei szakembereknek egyből szemet szúrna több rendellenesség. A barokk kor első évtizedeiben még kiegyensúlyozott reneszánsz emlékeket hordoz a zenei szerkesztési rend: a dallam szépen ível, nincsenek benne észszerűtlen dallami ugrálások. Bár gyanút ébreszt a kotta, van még benne néhány ravasz megoldás, ami esetleg a gyanakvó szemek elől is elrejti a mondanivalót. Egyrészt a kulcs áthelyezése értelmetlen szöveget eredményez, továbbá nem tudhatjuk, hogy a kottát milyen irányba kell olvasni, sőt az is lehet, hogy a hangok tükörképe lehet a megoldás, és ami még jobban szétkuszálja az egészet, az az, hogy nem minden hang lehet üzenethordozó, mert lehet, hogy csak a hangsúlyos ütemrészek hangjai jelentenek valamit. És ha még többszólamú is az adott „zenemű”, akkor bizony ember legyen a talpán, aki a kódkönyv nélkül boldogul a kottafejekkel. Szóval, akit részletesen érdekel ez a titkosítási eljárás, lapozza fel a Schola Steganographicát, és merüljön el a latin leírás rejtelmeiben!

Gaspar Schott élete végéig kutató és tudós maradt. 1666. május 22-én „exhaustus demum studiis et occupationibus prope continuis”, vagyis „végül kimerülve a tudományokban és a szinte megszakítás nélküli elfoglaltságokban” halt meg Würzburgban. Emberfeletti teherbírással dolgozott, akit katolikusok és nem katolikusok egyaránt tisztelték. Élete és tudósi tevékenysége megbékéltette környezete (vallási kérdések miatt) torzsalkodóit.

Schott a különböző természettudományi jelenségek mellett továbbfejlesztett egy Kircher által összerakott mechanikus lexikont, ami alapvető matematikai műveletek kiszámolásában is segített. Egy kis faláda kilenc rekesze kilenc tudományos terület legfontosabb információit rejtette. Volt benne számtan, geometria, erődítmények rendszere, kronológia, óratan, csillagászat, szteganográfia (rejtett üzenetek tudománya) és zene. Minden rekeszben 24 kis rúd volt, melyeknek a teteje színes csúcsban végződött. Minden rekeszben volt egy fekete hegyű is. A színek kombinációja jelentette a különböző műveletek végzésének sorrendjét, így ez a kis doboz egy hordozható enciklopédiának számított. A szerkezetet a tudós halála után, 1668-ban kiadott könyvében (Organum Mathematicum libris IX explicatum) publikálták.