2024. june 17., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Legalább két évig szeretne még a legmagasabb szinten játszani a több mint egy hónapja harcképtelen Hanga Ádám, akinek kosárlabdacsapata, a szerb Crvena zvezda a múlt hétvégén megnyerte a regionális ABA Ligát.

A 35 éves klasszis április 16-án, egy edzés során szenvedett kézközépcsonttörést, amely miatt idő előtt véget ért a szezonja. Mint az MTI-nek adott interjújában elmondta, eleinte úgy tűnt, hogy nincs szükség műtétre.

„A röntgenfelvételek alapján csak egy rögzítőkötést kaptam, de a háromhetes kontrollnál kiderült, hogy nem jól forrnak össze a csontok, így múlt csütörtökön mégis kés alá kellett feküdnöm. Azóta már levették a gipszet, csúnya csavarok állnak ki a kezemből, de négy hét múlva elvileg elkezdhetem a rehabilitációt” – fejtette ki a 200 centis kosaras, akinek saját bevallása szerint komoly gyógyírt jelentett az ABA-diadal.

„Ezzel a sikerrel biztos, hogy elindulhatunk jövőre is az Euroligában, ráadásul a döntőben 3-0-ra vertük meg az ősi rivális Partizant, amire eddig még nem volt példa. Már csak a szerb bajnokság van hátra, és akkor meglehet a zvezdának a »triple crown«, azaz a triplázás” – jelentette ki a játékos, aki 2017-ben elnyerte az Euroliga legjobb védője díjat. Kifejtette, az Euroliga-szezon nem úgy sikerült, ahogy tervezték, de végső soron mindegy, hogy kilencedikként vagy – mint ahogy történt – 16.-ként nem jutnak be a rájátszásba.

Ami a terveket illeti, Hanga Ádám közölte, 1+1 éves szerződést kötött tavaly a szerb klubbal, amelynek július 15-ig van lehetősége lehívni a hosszabbításos opciót. „Egyelőre semmi sem konkrét, de háromgyermekes apaként az az elsődleges célom, hogy itt maradjak Belgrádban. Nem tehetem meg a családommal, hogy évente másik euroligás csapathoz igazolok, most az a célom, hogy kétéves szerződést kapjak, mert ennyi ideig még mindenképpen szeretnék a legmagasabb szinten játszani” – mondta Hanga Ádám, hozzátéve, a június 5. és 11. között esedékes válogatott összetartáson azt tervezi, hogy meglátogatja társait a szövetség székesfehérvári edzőközpontjában.

 Fotó: Hanga Ádám közösségi oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató