hétfő, október 23, 2017

Vezetőváltás a Bolyai élén

Múlt és jövő, megvalósítások és elképzelések

A tanintézmények vezető tisztségeinek a betöltésére szervezett versenyvizsga nyomán váltás történt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum élén is. Január 9-től dr. Bálint István igazgatótól Mátéfi István matematikatanár veszi át az iskola irányítását, Horváth Gabriella aligazgatót pedig Hajdu Zoltán történelemtanár követi az igazgatóhelyettesi tisztségben. Pénteken délelőtt a kémiakatedrára visszatérő aligazgatóval és az iskola új vezetőivel beszélgettünk múltról és jövőről, megvalósításokról és elképzelésekről.

 

Horváth Gabriellát csomagolás közben arról a jelképes bőröndről kérdeztem, amiben közel két évtized viharos vagy nyugodtabb történései kerültek.

– Nehéz lesz elképzelni, hogy ne lássuk az aligazgatónőt a mindig nyitott ajtajú irodában, ahol minden kérdésre azonnal feleletet kapott az érdeklődő. Egy-egy új törvény megjelenésekor nem lehetett olyan korán érdeklődni, hogy ne tudta volna a pontos választ. A pedagógusszövetség megyei szervezetének vezetőjeként pedig rálátása volt nemcsak az iskola és a város, hanem a megye oktatásügyi helyzetére is.

– Az elmúlt 18 év alatt igyekeztem mindig napirenden lenni azzal, ami a munkám elvégzéséhez fontos volt. Az első években nem éreztem könnyűnek, de rájöttem, hogy csak így tudok válaszolni az iskolát és az iskolán kívüli eseményeket érintő kérdésekre. A pedagógusszövetségi munka hozzásegített a szélesebb látószöghöz, ezért hívtak más iskolából is a kollégák, hogy tanácsot, segítséget kérjenek. Szívesen tettem, s mivel nincsen egyéb elfoglaltságom, minden időmet ennek tudtam szentelni. 

– Mindez hány órát jelentett naponta?

– Reggel 7 óra előtt jöttem munkába, és estefelé mentem haza. A napokban mondtam is az egyik kolléganőmnek, hogy olyan időszak következik az életemben, amikor nappal is fogom látni a lakásomat. Mindig arra törekedtem, hogy a kollégáknak előkészítsek mindent, segítsem őket abban, hogy az oktatási folyamat zökkenőmentes legyen. Pillanatnyilag furcsa érzés, hogy 18 év után teljes munkaidőben fogok tanítani. Bár ez idő alatt is megtartottam a kötelező néhány órát, utána vissza kellet térnem a szervezési munkához. 

– Az eltelt közel két évtized alatt hogyan alakult a Bolyai középiskola helyzete?

– Sokat változott, attól kezdve, hogy 1998 novemberében Bálint István kollégámmal együtt beiktattak a tisztségbe. Vegyes tannyelvű iskola vezetését vettük át, amelyben nem volt alsó tagozat. Az önállósodásra való törekvés mellett lakossági igényként fogalmazódott meg, hogy teljes körű oktatást kellene nyújtson a Bolyai, akárcsak hajdanában. Az a tény, hogy újra magyar nyelvű iskolává vált, nem elsősorban a mi érdemünk, de az iskola élén messzemenően hozzájárultunk ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Időközben az osztálytípusok is változtak, s mi megpróbáltunk az igényeknek megfelelően gondolkozni, és a tantestülettel közösen eldönteni, hogy mire van nagyobb igény. Feltehetően voltak kevésbé jó döntéseink, esetleg hibáztunk is, ami elkerülhetetlen ilyen mennyiségű munka mellett, de igyekeztünk a lehető legtöbbet tenni az iskoláért. Örömmel tölt el, hogy nagyon szép eredményeink voltak az utóbbi években mind az érettségin, mind a különböző vetélkedőkön.

– Valóban kiemelkedő teljesítménynek számít a közel százszázalékos átmenési arány.

– Büszkék vagyunk arra is, hogy amikor felszerelték a kamerákat az osztálytermekben, a Bolyaiban nem változott az átmenési arány. Ami azt bizonyította, hogy jó diákjaink voltak, a kollégáim pedig nagyon sokat dolgoztak, hiszen mind a kettőre szükség van a kiemelkedő teljesítményhez. Nemcsak az osztályban végzett munkájukért vagyok hálás, bármire kértem őket az oktatás javítása érdekében, soha nem utasítottak vissza. 

– Bár személy szerint is fontosnak tartom a hagyományokat, így utólag vajon jó döntés volt-e az alsó tagozatot létrehozni, ami felborította az egyensúlyt a város általános iskoláinak magyar tagozatán?

– Kezdetben idegenkedtünk a nagyobb diákok miatt. Most úgy érzem, jó, hogy itt vannak a kicsik, de lehet, hogy ezzel megfosztjuk őket a korosztályuknak megfelelő iskolai élményektől. Az általános óhajnak tettünk eleget, s immár több nemzedék elmondhatja, hogy 12 évet járt a Bolyai iskolába. 

– Középiskolai szinten melyik szak bizonyult a legeredményesebbnek?

– A korábbi biológia-kémia szakon az elméleti órák nagyobb száma mellett sok gyakorlati tevékenység volt a fő tantárgyakból, ami a diákok jobb felkészülését tette lehetővé, és sokan jutottak be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemre is. Ma a természettudományok szak első két évfolyamán biológiából és kémiából ugyanannyi tanóra van, mint a többi reál osztályban, s csak XI. és XII.-ben van egy kevés változás. 

Az informatika térhódítását követően a matematika-informatika osztályok váltak népszerűvé, majd egy hullámvölgy következett, s újra a természettudományok szak iránt nőtt meg az érdeklődés. Újabban a matematika-informatika szakra ismét többen jelentkeznek, s ennek megfelelően alakítottuk az osztályok számát a jövő tanévre. 

A humán tagozaton is történtek változások. Kezdetben volt nyelv szakos (filológia) osztályunk is a humán tagozaton, amit az érdeklődés csökkenése miatt szüntettünk meg, és maradt a társadalomtudományok szak a humán tantárgyak iránt érdeklődők számára. 

– Nemegyszer hallottam a megjegyzést, hogy a sok reál szakos osztály ellenére a romániai tantárgyversenyeken reál tantárgyakból kevésbé eredményesen szerepelnek a bolyais diákok. Mi az oka?

– Vannak hazai versenyek, amelyeken nagyon szép eredményeket érünk el, a magyar nyelv és irodalom mellett matematikából is díjazzák tanulóinkat. A szakminisztérium által elismert versenyekről van szó, amelyeknek a nemzetközi szakaszát is megszervezik. Közel egy évtizede az első helyeken végzett diákokat a minisztérium pénzzel is jutalmazza, és a felkészítő tanárok mellett az iskola is kap anyagi támogatást. Tudomásom szerint az általános iskolai diákok között voltak más tanintézményekből is díjazottak, de a középiskolások körében a bolyais diákok vannak továbbra is az élen. A hazai tantárgyversenyeken gondok vannak a tételek magyarra fordításával, és azok összeállításával is. Román nyelven minden tantárgyból több alternatív tankönyv közül lehet választani, magyarra egyet vagy kettőt fordítanak le, és soha nem lehet tudni, hogy a vizsgán melyik alternatív könyvből adják a tételeket, de véletlenül sem abból, amelynek magyar fordítása is van. Kollégáim évek óta ezzel magyarázzák, hogy a tantárgyolimpiákon nem sikerült látványos eredményeket elérni, de ennek ellenére fizikából is, kémiából is jutottak el diákjaink az országos szakaszra.

– Az oktatói közösség mennyire tud eleget tenni a követelményeknek, illetve annak a kivételes helyzetnek, hogy a legjobb képességű diákokat taníthatják?

– Az igyekezet senkiből sem hiányzik, van akinek kevésbé sikerül, van akinek jobban, az viszont kizárt, hogy valaki ne akarna dolgozni. 

– Hogyan változott a diákság, a tanár–diák kapcsolatban milyen problémákkal szembesülnek?

– A kapcsolat kétségkívül sokat változott, a háromlépésnyi távolság, ami korábban tanár és diák közt volt, mára megszűnt. A diákok másképpen viszonyulnak a világhoz, elsősorban a jogaikat hangoztatják, a kötelességeiket kevésbé. Azt viszont, hogy tanár és diák közelebb került egymáshoz, még nem tartom rossznak. Jobban el lehet beszélgetni velük, hozzám is bármikor bejöhettek, ami a megbízatásunk kezdetén nem volt jellemző. Előfordultak fegyelmi gondok is, de olyan szinten, ami az iskola fegyelmi bizottsága által még kezelhető volt. Olyan eset is megtörtént, amikor a diák tanulmányi szempontból nem tudott lépést tartani a magas követelményekkel, és fegyelmi téren sem tudott beilleszkedni. Ilyenkor közös nevezőre jutottunk szülővel és diákkal, hogy egy másik iskolában könnyebben megállja a helyét, amihez, ha igényelték, segítséget nyújtottunk. Volt aki vállalta, volt aki nem, de büszkék vagyunk arra, hogy büntetésből nem kellett eltanácsolni egy diákot sem. 

– Nagyon sok művészi és egyéb tehetséggel megáldott fiatal jár a Bolyaiba. Sikerült-e mindezt az iskolán kívüli tevékenységek során kellőképpen előtérbe helyezni, „hasznosítani”?

– Rengeteg iskolán kívüli tevékenység zajlik, amit magam sem tudtam nyomon követni, annak ellenére, hogy a helyszínt, időpontot együtt döntöttük el a diákokkal. Néptánccsoportja van az iskolának, kórusa jelenleg nincsen, mivel a zeneoktatás a X. osztályban véget ér, és annyira meg vannak terhelve a diákok, hogy órán kívül nehéz erre a tevékenységre is időt találni. 

– Eljutottunk a nagy kérdéshez: nem tartja-e túlságosan zsúfoltnak a „programot” a tananyag mennyiségét és a tanuláshoz szükséges időt illetően?

– Kétségkívül megterhelő, ezért többször is elküldtük a tananyag csökkentésére vonatkozó javaslatainkat. Véleményünk szerint újra ki kellene dolgozni, hogy egy-egy tantárgyból középiskolai szinten mi a legfontosabb, ha ez megtörténne, akkor csökkenne az összóraszám is. A középiskola elvégzése után általános műveltségre és jó alapismeretekre van szüksége minden diáknak, amire a főiskolai, egyetemi vagy akár a szakképzés során építeni lehet. Ezt jelenleg is tudjuk biztosítani, de óriási energiabefektetést követel, és rengeteg időt vesz el a diák életéből. Nem haszontalanul, de esetleg másra is fordíthatná a fennmaradó időt, például sportra, ugyanis néhány évvel ezelőtt mindössze heti egy sportórát hagytak az órarendben, a tizedikes reál osztályok kivételével, ahol véletlenül megmaradt a heti két óra. 

– Betartható-e az előírás a házi feladatokra megszabott napi két óráról? Nem lehetne-e a feladatok egy részét a tanórán megoldani, ahogy a nemzetközi szinten jobb eredményeket felmutató országokban teszik? 

– Tudom, hogy vannak kollégák, akik túlzásba estek az elmúlt évek során, és beérhették volna kevesebbel is, de én ezt rájuk bíztam. Véleményem szerint a házi feladatról nem lehet lemondani, de csökkenteni lehet a diákok otthoni megterhelését. A tanórán is lehetne dolgozni, de ahhoz először is a tananyag mennyiségét kellene csökkenteni, mert amelyik tantárgyból vizsgázni kell, azt meg kell tanítani. 

– Egy ilyen hosszú vezetői pályafutásra visszanézve nem maradhat el a kérdés: mi volt a legkedvesebb élménye Horváth Gabriellának az elmúlt 18 év során?

– Nem tudok konkrét példát kiemelni, jól-esett, hogy a kollégáim segítettek a munkámban, amit még egyszer külön megköszönök nekik, úgy gondolom, hogy ez a segítség oda-vissza hatott. Negatívat sem tudnék kiemelni, bár voltak kellemetlen események, megoldottuk.

– A kémia oktatása mellett, gondolom, a pedagógusszövetségi munkára is több idő jut a következőkben.

– Több mint valószínű, bár eddig is igyekeztem mindkét megbízatásomnak eleget tenni. Amióta megyei elnöknek választottak, úgy éreztem magam, mint amikor két iskolát irányítottam. 2000. szeptember elsejétől megbíztak, hogy az újraalakult református kollégiumot főigazgatóként vezessem. Több mint egy éven át aligazgattam az egyik iskolában, és vezettem a másikat, ahol az alakulással kapcsolatos minden nehézséget meg kellett oldani. Nem tudom, hogyan sikerült mindkét feladatnak eleget tenni, de akkoriban nem tűnt nehéznek. Rendkívül megtisztelőnek éreztem néhai Csiha Kálmán püspök részéről, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy katolikus létemre én vezessem a református kollégiumot. A tanfelügyelőség részéről azt szerették volna, ha lemondok az aligazgatói tisztségről, amire nem voltam hajlandó, és végeztem mind a kettőt az egyetlen aligazgatói fizetésért. 

– Nem gondolt arra, hogy ekkora tapasztalat birtokában el kellett volna indulni a versenyvizsgán még egy utolsó ciklusra is?

– Amikor a törvény még úgy szólt, hogy nem mehet vizsgázni az, akinek nincsen négy éve a nyugdíjkorhatárig, természetesnek vettem, hogy abba kell hagyni. Miután eltörölték, azért mondtam le, mert ahonnan ösztönzést kellett volna kapnom – gondolok a tanfelügyelőségre –, egy fél szóval sem biztattak, sőt már az őszön kiszivárgott, hogy a 2016-os tanév kezdetétől váltásra készülnek a Bolyaiban. Így nem vállaltam azt a helyzetet, hogy odatolakodjam, ahol nem akarnak. A kollégáknak, akik átveszik tőlünk az iskola vezetését, azt kívánom, hogy új elképzelésekkel, tervekkel tovább tudják fejleszteni, amit eddig a tantestülettel közösen elértünk. Kívánok nekik sok sikert és kevés gondot!