2024. május 1., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az iskolatáblára felkerül a „vakáció” szó utolsó betűje: a V. S kitör a nyári szünet. 

A 104 éves Széchenyi Gyógyfürdő


Az iskolatáblára felkerül a „vakáció” szó utolsó betűje: a V. S kitör a nyári szünet. A legtöbb életre szóló esemény az ember életének első tucatnyi évében történik, vallom sokadmagammal. Így aztán egy élményekben gazdag nyár kitörölhetetlen nyomot hagy(hat) bárki lelkében. E gondolattal indítom kalandozásainkat június közepén.
 
Égi csikón léptet a nyár,
tarka idő ünnepe jár,
táncra való, fürdeni jó,
nagy hegy alatt hűsöl a tó.
 
Hogyha kijössz, messzire mégy,
hogyha maradsz, csipdes a légy.
Habzik az ég, mint tele-tál,
tarka idő szőttese száll.
 
 – üzeni Weöres Sándor is.
Események tarka szőttesét terítem lábunk elé, kedves Olvasóm. Induljunk hát!
104 éve, négyéves építőmunka után, 1913. június 16-án a pesti Városligetben megnyílt a Széchenyi Gyógyfürdő. Első artézi kútját 1868-78 között az a Zsigmondy Vilmos fúratta, aki egy évre rá Petrozsény több mint 700 méter mélységbe lenyúló kőszéntelepeit felkutatta. Ennek a kútnak a mélysége több mint 970 méter volt, a feltörő víz hőmérséklete pedig 74 oC. A második kutat a megnyitás után 23 évvel az egykori nagyenyedi diák, Pávai Vajna Ferenc hidrogeológus irányításával 1936-ban fúrták. Ennél a víz 1240 méter mélyről jön, és 77 oC-os hőmérsékletével Európa egyik legmelegebb hévforrása. A gyógyvíz elsősorban mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmas, az ivókúrák gyomor-, bél-, epe- és légúti betegségek gyógyítására szolgálnak.
Ugyancsak e napon emlékezünk a 96 éve elment Körösfői-Kriesch Aladárra, a vásárhelyi Kultúrpalota falképei mellett az Országház ebédlőtermének két freskója és a Zeneakadémia falképei őrzik emlékét.
18 éve, 1998. június 17-én költözött az égi régészet mezejére László Gyula történész, képzőművész. A ’90-es években gyakran járt haza, Erdélybe. Számos helyen tartott történelmi előadásokat, egyik 1998-as körútja alkalmából érte a halál Nagyváradon, éppen amikor Sepsiszentgyörgyre indult volna újabb előadást tartani. Művein átsüt az erdélyi természeti táj mélyen értő szeretete. Sok fontos kutatása mellett Erdély településtörténetének a nyers táj átalakítására gyakorolt hatását is vizsgálta. Számos tanulmánya az erdélyi népdalok, népszokások, mesék jelképeit magyarázza, bemutatja régi korok szerszámait és használati tárgyait, a lovas népek hiedelemvilágát. Számos nemzeti kegytárgyról – Lehel kürtjétől s Szent István kardjától a Petőfi-mondaképződésekig – minden nosztalgia és múltba feledkezés nélkül helyreállította a valóságos képet. Munkáit saját maga illusztrálta. A Hunor és Magyar nyomában kiadványa valóságos népkönyvvé vált, akárcsak az 50 rajz a honfoglalókról című munkája. (Máig őrzöm a könyv 1986-os, második kiadását. Gyermekeink ezt forgatva nőttek, s unokáimnak olvasom majd a nyáron.) Mint művészettörténész, Barcsay Jenő, Nagy Albert, Incze János bemutatása mellett talán legfontosabb az az előszó, amit az 1973-ban megjelent Nagy Imre Kétszáz rajz című albumhoz írt.
„Nagyapa szeme előtt egy pillantásnyira elzúzmarásodik a nyár. Nagy hó lesz a kamarási temetőben, befödi mind az ijedelmesen futkorászó ösvényeket (…) Tavaszra várva eszembe jut majd, hogy téli hajnalokon – a rá leselkedő orvvadászok elől – szárnyabénultan menekül a túzokmadár a tollazatára fagyott ólmos esővel. Örökmécses a nap különös eseményeként újságolta Nagyapának: tudod, mit mondott a gyermek? Én lemegyek majd hozzád a sötétbe és a hidegbe a kék takaróval, összebúvunk, úgy aluszunk és melegítjük egymást. Így mondta? Hiszen akkor Petőfit olvassa titokban! Vagy anyja olvasmányaiba hallgatózott még reménység korában. A magzatvíz csodái! – dobta el Nagyapa megint a sulykot, amiben a vízimadarak is ludasok voltak. Nyár végi alkonyatokon szokta elnézni őket a mezőzáhi és gyekei nádasok védelme alatt, amikor egymást kereső hangjukat nem a levegőre, hanem alacsony repüléssel a tó vizére szokták bízni. Így hallott sirálysuttogást a mozdulatlan víz fölött, szalonkacsipogást a távoli partokról. Tóvidék, magzatvíz? Nagyapa lehetőleg fogja kurtábbra a képzeletét. Akkor hát lét és nemlét senki földjén a kék takarós vándorút értelmét ki fogja megfejteni? Hisz mustármag-állapotában a gyermeki vallomás édestestvére ama híres koltóinak: Petőfi mandula-szavait a mézes hetek kastélyában. »Én feljövök érte a síri világból…« Az óriás-gyermek s a sziklevél-emberke találkozása a halál ledöntött kerítése fölött. Hová viszed azt a kék takarót, László? Valaki fázik odalent a földben. Hát te, Sándor bácsi? Én egy darabka fekete fátyolért jöttem Odaátról, mert minden úgy történt, ahogyan megsejtettem, s kérdem tőled is: látod amottan a téli világot?”
 – veszem a bátorságot a 90 éve, 1927. június 17-én született Sütő Andrást idézni az Engedjétek hozzám jönni a szavakat-ból. A miheztartás végett könyve alcímét is – Jegyzetek hómezőn és porban – illik idebiggyesztenem.
A nyár pora – égen-földön. Az évszak jelképe a római falképeken és mozaikokon robusztus ifjú, fején kalászkoszorúval, sárga ruhában, a kezében sarló. A reneszánsz feltámasztotta az antik szokást, amely pogány istenekkel személyesítette meg az évszakokat is, a nyarat például Ceres (a görög Démétér) képviselte. A nyári hónapokat három ifjú jelképezte, liliomos sárga ruhában, a Rák, az Oroszlán és a Szűz jeleivel a kezükben. Leonardo Utolsó vacsoráján a Jézus balján ülő, megvilágított hármas jelképezi a nyári hónapokat: a szelíd Fülöp a Rák, a szenvedélyes idősebb Jakab az Oroszlán és az okoskodó Tamás apostol a Szűz havát. A nyári napforduló jelképe viszont megint csak kalászkoszorús, jobbára meztelen ifjú volt. Mindössze ágyékát fedte bíborszínű fátyol, amit a derekán csillagos öv tart, a Rák jelét formázó csattal. Baljában rák, jobbjában a földgömb, amelynek felső háromnegyede megvilágított, alsó negyede sötét. Bokáin szárnyak, a jobbon két fehér, a balon egy fehér és egy fekete szárny. Az archaikus gondolkodásban a nyárhoz a dél (napszak és égtáj), a tűz (elem), a színek közül többnyire a sárga rendelődött.
A nyári napforduló egyben a zene ünnepe. 35 éve Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt köszöntsék zenével.
Kedves Olvasóm! Hadd búcsúzzam mai utunkról megtérőben Nemes Nagy Ágnes Nyári éje szavaiba szőtt zenéjével:
 
Emelkedik a lassú tenger.
Az álom süllyed, olvadok.
Tárt ablakunk alatt a mélyben
a júniusi éj csobog.
 
Üvegzöldszínű habja szélén
mint fel-felbukkanó halak,
a csillagok kecses csapatban
csobbannak és villámlanak.
 
S a fák között – kövér korállok
árnyékot-lengető bogán,
haján világító moszattal
átúszik lassan Szent-Iván.
 
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2017-ben, június idusán

Élettel telt meg a Víkendtelep 7 órával korábban

Kedves olvasóink! 7 órával korábban

Hírek, rendezvények 7 órával korábban

Reggeli csevej gyűjtőknek 8 órával korábban

Pénzbűvészek 8 órával korábban

Bajnokok Ligája: 8 órával korábban

Európai focikörkép 8 órával korábban

Zsuzsa néni 4 héttel korábban

A kölcsönös tisztelet ereje 3 héttel korábban

Boér Károly (1956–2024) 2 héttel korábban

Műsorkalauz 3 héttel korábban

Patika és nagyvilág 3 héttel korábban

Épített örökségünk 3 héttel korábban

Erről jut eszembe 4 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató