Székely Miklós Ég és Föld között

A fél évtizede elhunyt festő egyik rendhagyó művétől kölcsönzött cím jelzés is: Székely Miklós megpróbáltatásokkal teli, rövidre szabott élete, időnap előtt lezárt, mégis kerek életműve e kettősség jegyében, e két határtalan dimenzió vonzásában hagy maradandó nyomokat a közönségben.

A fél évtizede elhunyt festő egyik rendhagyó művétől kölcsönzött cím jelzés is: Székely Miklós megpróbáltatásokkal teli, rövidre szabott élete, időnap előtt lezárt, mégis kerek életműve e kettősség jegyében, e két határtalan dimenzió vonzásában hagy maradandó nyomokat a közönségben. Múlt héten nyílt emlékkiállítása sok nézőben keltett meglepetést a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A művész barátai, jó ismerői azonban tudták, hogy tágabb körben is megismertetendő, figyelemre méltó ez a festészet. A tárlat mellett a jó barát, az egykori osztálytárs, Erőss István ezért is gondolkodott könyvben is. Ekképpen elemezve, összefoglalva még nyilvánvalóbb, Székely Miklós milyen értékes anyagot hagyott az utána jövőkre. A kiállításról készült tudósításban erről már szóltunk lapunkban. Ma a kötetből emelünk ki sorokat. Az egyik részlet vers. A tragikus sorsú festőt a költészet is megkísértette. Ezt a kiadvány példázza is. Íme:

Voltam

hajótörött lélek

karóba szúrt lét

megtört szív

vízbe fúlt szín

vagyok

száraz festék

hígított öröm

mérgező üröm

meghalt magány

néhai vagány.

Leszek

életerős

nemzeti hős

álmodozó én

mit mélyen

megvet a remény.

(2000 augusztusa)

És most a kötet képzőművész szerzőjének, Erőss Istvánnak a gondolatai:
„Nem sokkal a budapesti kiállítás után született az Ég és Föld között című kép (2008), mely teljesen különbözik Miklós addigi formanyelvétől. Egy újfajta narratív, szöveggel kombinált szürrealisztikus táj jelenik meg előttünk, több szimbolikus elemmel. A középpontban egy sötét figura áll a Van Gogh-i ecsetkezeléssel megjelenített tájban, felfokozott tüzes színek teremtenek földöntúli hangulatot. A sötét figurában magát a művészt sejthetjük pőreségében, sérülékenységében, a maga földi valóságában, de itt már felsejlik az életen túli dimenzió látványa, mert a figura árnyéka egy poklot sejtető föld alatti dimenzióra vetül, ahol az égésre utaló lángnyelvek között szinte halljuk a szenvedők sikolyait. Az égbolton levő bárányfelhők direkt módon utalnak a mennyei bárányokra, a légies, könnyed festésmód pedig azt a víziót tárja elénk, melyet csak elképzelni tudunk a mennyországról. Egy olyan ember helyzetfelmérésének vizuális dokumentuma ez a kép, aki tisztában van saját földi létének koordinátáival, aki megbékélve, emelt fővel néz szembe a kiszámíthatatlan jövővel, mert a földi lét vége számára csupán valami fontosabbnak a kezdete”.

Mindezt talán a kép reprodukciója is érzékeltetni tudja az olvasóval.