péntek, augusztus 18, 2017

Példamutató ökotervek

Kisadorjáni környezetvédelmi kísérleti központ
Fotó: Vajda György

Bár a nyárádmenti dombok között eldugott faluban, a Kisadorjánban levő ökológiai központ elhagyottnak tűnik, a magas fűvel övezett épületben példaértékű kísérleteket végeznek. A Fókusz Öko Központ által működtetett létesítményben több éve a kolozsvári és a franciaországi, bresti egyetem vidékfejlesztési szakának diákjai kéthetes nyári gyakorlatukat töltik. Ezenkívül több marosvásárhelyi és nyárádmenti elemista és középiskolás tanuló is itt ismerkedhet meg a környezetvédelemmel.
– A többéves vízgazdálkodási tervünk mellett, amelynek keretében a Dormán patakán több olyan környezetkímélő hidrológiai munkát végeztünk, amelyeket akár az állami hatóságok is alkalmazhatnak, az idén két jelentősebb projekt kivitelezése zajlott a központban – tájékoztatott dr. Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője.
Kidolgoztunk egy közel 5 km-es tanösvényt, amely a központtól indul, és olyan, általunk kijelölt pontokat érint, ahol látható a természet és az emberi tevékenység közötti harmonikus összhatás. Van köztük vizes élőhely, erdő, megdolgozott és parlagon hagyott földterület, gyümölcsös. A tanösvényen az érdeklődők egy hagyományos kisgazdaságot is meglátogathatnak. Természetesen biztosítjuk a szakmagyarázatot, oktatást is.
A franciaországi diákok az egyetemük és az egyesületünk együttműködési szerződése alapján látogatnak hozzánk rendszeresen. Az idén 21 diák jött a Nyárádmentére. Több településen a programban részt vevő gazdánál gyakorlatoztak. Megismerkedhettek a hazai szarvasmarha-tenyésztéssel, tejfeldolgozással. Maguk készíthettek sajtot, ami élményt jelentett számukra. Az itteni foglalkozás akár a faluturizmus egyik vonzereje is lehetne.
Egy másik kísérleti terv keretében napelemek által feltöltött, energiatakarékos ledégőkkel ellátott, 138 utcai lámpatestet szereltünk fel a községben. A központunkban van egy elektronikus tábla, amin követni lehet, hogy a napelem mennyi villamos energiát termel, és azt is lemérhetjük, hogy mennyi a fogyasztása egy hagyományos villanykörtének és a fotóvoltaikus ledégőknek. Még nem mértük, de várhatóan a fogyasztás több mint 50%-kal csökken úgy, hogy az utcai lámpák világítóerejét növeltük. Amennyiben ez a kísérlet beválik, más településeken is lehetne alkalmazni.
Hajdú Zoltán sajnálatát fejezte ki, hogy sem a direkt értékesítés, sem a vízgazdálkodási, illetve az energiatakarékossági kísérleti tervekre nem fordítanak kellő figyelmet a hatóságok. Bár különböző pályázatokon nyernek anyagi támogatást a kivitelezéshez, jó lenne, ha az eredmények népszerűsítésében, tapasztalataik terjesztésében is támogatnák őket. A kisadorjáni központnak van mit felmutatnia, kár, hogy nem látogatják többen a portáját – tehetjük hozzá.