Különleges nap a mai. Így vagy úgy mindenütt felmerülő téma a nyári napforduló, a nyári nap-éj egyenlőség.
Különleges nap a mai. Így vagy úgy mindenütt felmerülő téma a nyári napforduló, a nyári nap-éj egyenlőség. Hosszú és forró nap lesz a honi politikai berkekben is június 21. Véletlen az egybeesés persze, de talán nem véletlenül jut eszembe a hosszú kések éjszakája. Nem az egykori gátlástalan öldöklés tekintetében, odáig remélhetőleg sohasem fajulnak a dolgok a mi tájainkon, az ellenfelekkel való kíméletlen leszámolás azonban mindegyre napirendre kerül. Ma sincs másképp, a bizalmatlansági indítvány biztos a maximumig felfűtött hangulatot teremt a parlamentben. Visszhangja késő éjszakáig hallható lesz majd országszerte. Hozzászoktunk az ilyesmihez, különösebben nem tud megrendíteni. Szent Iván éje amúgy is mozgalmas időszak az egész világon. Sokan játszanak ilyenkor a tűzzel, csúcsra járatnak jóslások, szerelmi praktikák, kötések, bontások esnek meg, tetőre hág az össznépi kalamajka. A felsőbb hatalmak se maradnak ki belőle. Ezt a jó öreg Shakespeare igazán élvezetesen rég közhírré tette halhatatlan darabjában. Azt is, hogy egyeseknek semmi se elég. „Ide nekem az oroszlánt is!” Ugye, milyen ismerős alapállás? A romániai politikában is! Végső soron a mai parlamenti színjátékban is ez a tét. Kié legyen a sorsdöntő hatalom, ki mekkora szerephez, szelethez juthat belőle? És így tovább, fölösleges részletezni. A lényeg, hogy akinek esélye van rá, oroszlán szeretne lenni. Legalábbis. Ámbár az oroszlánok helyzete is bizonytalanná vált Romániában. Az újabb rendelkezések szerint könnyen kikophatnak a cirkuszból. Szerencsére cirkusz ezután is lesz, annak a kihalásától nem kell tartanunk. Abból sose fogyunk ki. Az állatok könnyen helyettesíthetők, bőven akadnak, akik a szerepüket eljátsszák. Bárhol, ahol erre szükség van. Kiesnek itt, széket vesztenek ott? Előbb-utóbb újra feltűnnek még hálásabb szerepkörben.
De ma azért valakik mégiscsak veszítenek, egyesek egy időre eltűnnek a süllyesztőben. Hogy kik, azt most, kedden még nem tudhatom.
A nap iróniája egyébként, hogy Machiavellit juttatja eszünkbe. 490 éve hunyt el a nagy firenzei filozófus, író, politikus, akitől az emberiség azt a bizonyos sokat hangoztatott reálpolitikai bölcsességet származtatja: „A cél szentesíti az eszközt”. Hm… Vajon hogy vélekedne a reneszánsz kori derék gondolkodó, ha ma élne ebben a népboldogító, gyönyörű országban?
