Borsos Lőrinc Marosvásárhelyen

Igencsak érdekes tárlatnyitónak és beszélgetésnek adott otthont e hét elején a marosvásárhelyi b5 stúdió. A Bolyai utca 5. szám alatti egykori műteremben két vendégművész, Borsos Lőrinc állította ki alkotásait, illetve beszélt eddigi munkásságáról. Az előbbi mondatban nincsen elírás: Borsos Lőrinc nem egy személyt, hanem egy művészpárt takar – Borsos János és Lőrinc Lilla ezen új identitás alatt alkot újszerű, mai, olykor kényelmetlenül aktuális képző- és vizuálművészeti munkákat. Marosvásár- helyre az ArtEast Alapítvány In Situ című rezidensprogramjának keretében érkeztek, és itt töltöttek tíz napot. Ezen itt-tartózkodás eredménye volt a tárlatnyitó és a szűk körű, de annál érdekesebb beszélgetés, amelynek során a művészpár eddigi életművéről is beszélt, a sokszor interaktív jellegű munkákat kivetítő segítségével tekinthettük meg. 

Borsos Lőrinccel a galériavezető, Bartha József képző- és vizuális művész beszélgetett, román nyelvre Ungvári Zrínyi Imre tolmácsolt. Mint megtudtuk, és amint az a művészpár honlapján is áll, Lőrinc Lilla (1980) és Borsos János (1979) 2008 óta dolgoznak együtt mint Borsos Lőrinc. A név egy külön alkotói öntudattal bíró entitást takar. Kora aktuálisan 9 év. Nemére, szexuális orientációjára, intellektusára egyaránt a bipolaritás jellemző. Létezésének alapja a szélsőségek egyidejűsége, de valódi célja a kétlényegűség feloldása. Az átmenet élteti. Kedvenc építménye a híd, lakhelye a határátkelőhely. Szellemi eledele a paradoxon, az egymással ellentétes világok metszéspontjai. Tipikusan a két szék közül a padló esete, de a padló választása vállalt. A művész a nagyobb egész megpillantására hajt: egy rész választása helyett a részek egymáshoz való viszonyítgatása izgatja.

Megveti a hierarchiát és az annak nyomán létrejött társadalmi megosztottságot és kirekesztést. Ezekkel szembe saját létezését/nem létezését állítja. Művészetének része a médiumra való rákérdezés és a társadalmi reflexió. Párbeszéd az anyaggal, párbeszéd a közeggel. Hely és szituáció specifikus munkák. Egyszerre refltektál az aktuálisra és mélyül el hosszabb projektekben. A művészet számára a morálon túl válik igazán érdekessé, amikor az ötlet születése pillanatát követően még szűretlen állapotban létezik. Itt még nincs politikai korrektség, sem öncenzúra. 

Borsos Lőrinc választott színe a fényes fekete (Blaek), anyaga az ipari zománcfesték, ami jól tükrözi személyiségét. Önreprezentációra szánt lakkfekete zászlaját szél nem lengeti, gyorskötözőkkel van a rúdra szorítva. Szükség esetén vállalja az orvosi ló, a mártír vagy a bűnbak szerepét, hogy a mögötte álló alkotók irháját mentse. Kezdetben a hivatalos nemzeti reprezentáció ellenpontozásaképp alternatív országimázst épített, majd nyitásként fókuszt váltva, a vizsgált jelenségek természetét világtenden- ciákban kezdte el kutatni. Ezt a változást főként az aktuálpolitikától beállt csömör, és a pár évesen megélt életközepi válság indította be. Erre a válsághelyzetre adott válaszként a kritikát önmaga ellen fordította, és belevágott egy 3 évig tartó komplex önelemző rémálomba terapeuták, egy festőművész és egy kurátor segítségével (Önkritikus portré). A terapeuta megfejtése szerint ő csupán gyerekpótlék, bálvány. A bálványok hallgatnak, a művész viszont kikéri magának. Lénye elválaszthatatlan az őt életre hívó művészektől, az ő alkotói egységüket jeleníti meg és katalizálja. 

A fényes fekete zománcfesték, más néven „Blaek” Borsos Lőrinc fő identifikációs eleme, mely praxisának kezdetétől megjelenik munkáiban. A kifejezés óangol eredetű és a fényes, úgynevezett „jó feketét” jelölték vele, szemben a matt vagy „rossz feketét” jelölö Swart* szóval. A fényes fekete ipari zománcfesték egymással ellentétes tulajdonságokkal bír: egyszerre nyeli el és tükrözi vissza a fényt. Csupán a szemlélő pozícióján múlik épp, hogy melyik tulajdonsága válik dominánssá a másikkal szemben. A festék által képzett közeg a művész szándékai szerint – profán volta ellenére – misztikus dimenziókat képes megnyitni, szimbolikus féreglyukat ütve idők és témák, és egymással ellentétes tartalmak között. Elfed és elszemélytelenít, elválaszt vagy éppen összekapcsol. Az anyag nehezen kontrollálható, amely előre vetíti a benne rejlő experimentalitás lehetőségét. 

A művész az esélytelenek nyugalmát keresi. *Michael Pastoureau: A fekete (Egy szín története) (Princeton 2008).

Mivel a beszélgetés nagy része Borsos Lőrinc munkáit érintette, az alábbiakban közzéteszünk pár, a tárlatnyitón elemzett alkotást és a hozzájuk tartozó ismertetést Borsos Lőrinc honlapjáról. 

 

Diákhitel-tartozásom forintban

2009–2012 | projekt

Kísérlet Lő Lilla Diákhitel-tartozásának rendezésére a festészet eszközeivel, hogy a hitelfelvétel tényét már annak kiegyenlített állapotában tárhassa szülei elé, akik erről semmit sem tudtak. A számokban látható mintázatok a művész életkörülényeit idézik a hitelfelvétel idejéből, de a műbe annak vágyott értékesítése is bele lett kódolva a számsor végére. Elkészülése után egy évvel 2009 nyarán a festmény a rajta látható 789.279 Ft-ért, vagyis a tartozással megegyező összegért kelt el, amit a vevő egyenesen a Diákhitel Központba utalt. A művész először a Diákhitel Központ vezérigazgatójának, Dr. Csillag Tamásnak ajánlotta fel a képet megvásárlásra egy e-mailben, 2008 karácsonyán. Bár állami státuszából adódó okok miatt Ő nem vásárolta meg a művet, de az e-mailre adott pozitív reakciója, valamint a vele zajlott személyes találkozások a projekt sikerében jelentős szerepet játszottak. A vásárló végül az Esterházy Magánalapítvány lett, aki éppen akkor indította közép-európai gyűjteményének építését, többek között fiatal magyar művészek munkáiból. Ennek keretében jutott el a művészhez, a korábbi Strabag Díja kapcsán. 

A mű bemutatását célzó kiállítás 2009-ben került megrendezésre a budapesti Octogon Art Galériában a művel azonos címmel, ahol a festmény mellett látható volt egy, a projektről szóló film, és egyéb művek a témával kapcsolatban. A kiállítást Dr. Csillag Tamás nyitotta meg, és kihirdetésre került a kép eladásának ténye. 

Amellett, hogy ez a képeladás a művész karrierje elején egy szerencsepróba volt az újonnan beköszöntött gazdasági válság idején, egyben felnőtté válásának bizonyítására is szerette volna használni családja és környezete felé. A projekt által sikerült a szakmai belterjességből kitörve a szélesebb média figyelmét megragadnia. A projektre adott reakciókat a művész a műalkotás részévé tette.

 

Paradise Lost

2014- | festménysorozat 

A Paradise Lost című sorozat egybegyűjti a művész kisajátítás műfajában alkotott, paradicsomi témájú festményeit. A képeken a művészettörténet részét képező, ismert műremekek vagy giccsképek láthatók, remixelve. A képek szereplőinek fekete zománcfestékkel történő kitakarásával a művek formabeli átalakításon esnek át, a címek pedig a történeteket is gyakran átíró, önkényes játék célpontjává válnak. Az így létrejövő, egyszerre figurális és absztrakt alkotások a művész, történelmi korok és földrajzi területek kulturális matériáját magába dolgozó magánmitológiájának szerves részévé válnak. Hirdetik a sötét anyagot, melyen keresztül szimbolikus féreglyuk nyílik a mai társadalmakban megtapasztalható értékválságból és frusztrációból egyenesen a paradicsomba.

 

Zászlók

2014- | sorozat 

A zászlók 2010 óta készülnek, párosával. Egyszerre absztrakt képek és nemzetek jelképeivel történő legózás darabkái. Toleranciaképletek a hatalmon levő politikai rendszerek manőverjeit elszenvedő közösség és az individuum szimbolikus kompenzálása jegyében, a nemzeti hovatartozáson túli indentitásformák kiábrázolására.

 

Pályák

2013.12.12–2014.03.08. | Viltin Projekt, Budapest

A projektben egy vállaltan közhelyes téma, a foci mint a társadalmi párbeszéd egyik metaforája kerül a középpontba. Ezen keresztül olyan jelenségek vizsgálhatók, ahol valamely szociális, politikai vagy vallási nézetkülönbség miatt a dialógus lehetetlenné vált az emberek között. Ezeket a helyzeteket a művész speciálisan átalakított futballpálya-modelleken szemlélteti, melyeken a játék a legkülönbözőbb módokon válik abszurddá. Ezekbe a zavart keltő játékterekbe kapnak meghívást szimbolikusan a társadalom egymással konfliktusban levő szereplői, vitáik jellegének megfelelően, hogy a közösen megélt játékélmény és helyzetkomikum által kizökkenhessenek saját nézőpontjukból. Az új szemszögből való rálátás a vitára motivációt adhat nekik a másik fél megértésére, ezáltal lehetőséget a párbeszédre.