Bözödújfalu nem akar meghalni

Bár egyre kevesebben vannak, akik átélték a borzalmat, hogy el kellett hagyni édes otthonukat, Bözödújfalut, az évente augusztus első szombatjára időzített megemlékezésen részt vevők száma nem fogyatkozik. Jön a néhány faluval odébb lakó, nyolcvanas éveinek a végét taposó idős asszony, de az is, akit több ezer kilométerre vezérelt a sors. És talán ami a legfontosabb, jönnek a gyerekek, unokák, dédunokák, akik, bár nem élték át a történteket, magukénak érzik szüleik, nagyszüleik emlékeit, fájdalmát, így a vízzel elárasztott település szellemisége ma is elevenen él.

A szombati hőség ellenére ezúttal is sokan jöttek el emlékezni az immár 27. alkalommal megszervezett találkozóra. Az a csodálatra méltó ebben a közösségben, hogy az idő és a földrajzi távolság ellenére ma is úgy érzik, hogy összetartoznak, amikor évente „hazajönnek”, szinte családtagként köszöntik egymást, örömmel értesülnek arról, hogy az egykori jó szomszédok – akik talán már nincsenek is az élők sorában – unokái, dédunokái hol élnek, mivel foglalkoznak. És bár a szülőfalu közelében felelevenednek a fájdalmas emlékek, jó érzés találkozni. 

A keserűség és lázadás mellett ma már ott van a hála

A hagyományhoz híven idén is katolikus szentmisével kezdődött a megemlékezés, Boldizsár Ferenc plébános szólt a település emlékére felállított siratófalnál és kopjafafalunál összegyűltekhez. 

A találkozók egyik kezdeményezője, Szombatfalvi József esperes, a falu szülötte minden alkalommal könnyeivel küszködve eleveníti fel gyermekkori emlékeit, és hálát ad a Jóistennek, hogy még egyszer megadatott neki és sorstársainak, hogy hazajöjjenek a szülőfalujukba. 

– Hálásak vagyunk, hogy, bár megfogyatkoztunk, sokunknak, akik itt születtünk, újra megadatott a lehetőség, hogy még egyszer végigjárjuk háztól házig, kúttól kútig, lépcsőtől lépcsőig, romtól romig a szülőfalunkat. Lelkünk mélyén mindig hullnak a könnyeink, amikor itt járunk, mert volt egy otthon, ami a legédesebb, legkedvesebb volt, hol ekével dolgozó, küzdő édesapáink raktak téglát téglára, hol édesanyáink dagasztották minden héten a mindennapi kenyeret. Jöttünk közelről és távolból, de nem csak magunkban. Íme, velünk tartanak azok, akik szeretnek minket, akik ott, ahol most élünk, jó barátainkká váltak, és akik elkísérnek a fájdalom útján is. Megállunk itt, a falu fölött, a kopjafafalu közelségében, elmondjuk imánkat, ami ma már nemcsak fájdalomról, keserűségről szól, már nincs tele lázadással, mint régen, hanem ott van a hála, hogy a Jóisten megtartotta életünket, hogy újjáépíthettük mindazt, amit úgy éreztük, hogy romba dőlt bennünk. Tudunk élni, dolgozni, szeretni, példát mutatni, és meg tudjuk őrizni e falu szellemiségét ott, ahol vagyunk. 

Az elmúlt években álmaimban nagyon sokszor végigjártam a falu utcáit, háztól házig, szinte hallottam az ott lakók hangját. Az ébredés után mindig nagyon fájt, hogy többé nem tehetem, csak álmaimban. Nagyon megfogyatkoztunk, s bár sokan eljöttek vendégként, jó barátként, egyre kevesebben vagyunk, akik itt születtünk, akikben elevenen élnek az emlékek. Amikor mi már nem leszünk, már nem szólhatunk, kiáltani fognak a kövek: múltról, örökségről, rólunk. Ezért ott, ahol most élünk, adjuk át Bö-zödújfalunak a szellemiségét és mindenki hozza el gyermekeit, unokáit, dédunokáit, hogy legyen folytatás – szólt az egykori jó szomszédokhoz, kedves ismerősökhöz az esperes, majd átadta Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármesternek az oklevelet, amellyel a közösség tiszteletbeli bözödújfalusivá fogadja az elöljárót, aki oroszlánrészt vállalt abban, hogy az egykor víz alá került település emlékét elevenen tartsák. 

Valamiért ezt a falut nem lehet eltörölni

Csibi Attila elismerte, szívében hordozza Bözödújfalu szellemiségét és múltját és biztosította az innen elszármazottakat, hogy szívvel-lélekkel ápolják majd a továbbiakban is a múltjukat, és tervezik a jövőjüket, hogy a felmerülő akadályok ellenére megvalósuljon mindaz, amit ez a közösség megálmodott.

 – Ezelőtt öt évvel lettem polgármester, és bevallom, nem sokat tudtam Bözödújfaluról, bár gyerekként jártam az utcáin. Polgármesterként kötelességemnek éreztem, hogy megjelenjek 2012-ben a találkozón, és akkor azt hittem, értem, mit tettek Önökkel, milyen fájdalmat és keserűséget hagytak itt, e völgyben. De nem értettem semmit, talán sosem fogom igazán érteni. Elöljáróként is komoly lendületet ad nekem a bözödújfalusi emberek szellemisége, az, ahogyan ragaszkodnak ahhoz, ami már nincsen, ahogyan megélik azt, ami itt maradt. Nagyon fontos, hogy a fiatalok megértsék, mi történt itt, és mit üzen Bözödújfalu. Valamiért ezt a falut nem lehet eltörölni, valamiért ez a falu nem akar meghalni, bár hosszú idő óta olyan csapások érik, hogy el kellett volna tűnnie a föld felszínéről. Olyan évet írunk, amikor végig lehet sétálni a valamikori falu utcáin, el lehet menni a romok mellett, lehet emlékezni, és Bözödújfalu újra visszhangzik a világ számára. Meggyőződésem hogy ez üzenet, és ezt az üzenetet nekünk kell tudni kezelni. És erre kell alapozzuk Bözödújfalu jövőjét, az emlékek ápolását – fogalmazott a polgármester. 

A megmaradás egyedül rajtunk múlik

– A Jóisten állítsa Önöket példaként a teljes magyarság számára – mutatott rá a találkozón jelen lévő Kőrösi Viktor Dávid konzul. Mint mondta, anyaországi lutheránusként is sok mindent tanít számára Bözödújfalu.

 – Először is azt, hogy a lehető legrosszabb helyzetből is van út felfelé, és amikor veszni látszik múltunk összes tárgyi bizonyítéka, amikor hatalmi szóval fel kívánják számolni gyökereinket, akkor sem dönthetünk a feladás mellett. Nehéz helyzetben van csak igazán tennivaló. Gyermekeink, unokáink jövőjéért összeszorítjuk az öklünket, fogainkat, és megyünk előre, és újrakezdjük, ha kell, a nulláról. A másik, amit tanít számomra Bözödújfalu, és ez a közösség, hogy a megmaradás egyedül rajtunk múlik. Senki nem mondhatja meg nekünk, hogy otthon milyen nyelvet használjunk, hogy gyermekeinknek, unokáinknak milyen kultúrát adjunk át, és azt sem, milyen népmesét meséljünk a bölcsőjük mellett. Bözödújfalut látszólag el lehetett pusztítani, de mégsem. Itt vannak ugyanis a leszármaztottak, az emlékezők, a néprajz, minden, ami Bözödújfalut jelenti. A feladat tehát az, hogy ki-ki tegye a dolgát és őrizze meg az identitást, amit a Jóistentől kapott, és akkor itt fogunk összegyűlni az elkövetkező ezer évben is, és nemcsak a kövek fognak kiáltani, hanem a mi hangunk is hallatszani fog – hangzottak a biztató szavak. 

Visszaállítanák a katolikus templomot

Sükösd Árpád nevét szinte mindenki ismeri, aki Bözödújfalu iránt csöppet is érdeklődik. Az ő nevéhez fűződik a siratófal felállítása, amely előtt minden évben augusztus első szombatján összegyűlnek azok, akik annak idején kényszer hatására el kellett hagyják otthonaikat. A külföldön élő, de szülőfaluja sorsát a mai napig a szívén viselő Sükösd Árpád elismerte, az egyik szeme könnybe lábad, ha a völgyön végignéz, a másik meg azért, hogy látja az apróságokat, a találkozóra szép számban elhozott gyerekeket, akiknek az ősei itt nyugszanak a temetőben. A település emlékének az életben tartása végett a bözödújfalusi közösség az erdőszentgyörgyi önkormányzattal karöltve nagy fába vágta a fejszéjét, visszaállítanák a település jelképeként szolgáló katolikus templomot, amelynek a vízből kimagasló tornya jelezte az évek során, hogy ott egykor élet volt. Sükösd Árpád hangsúlyozta, nem szeretnék, hogy eltűnjön a falu, ha a víz ismét nőni kezd. – Rövid időnk van, és ezt ki akarjuk használni, hogy a volt katolikus templom helyére egy templomot építsünk, a régihez hasonlót, ami évszázadokon keresztül a víz közepén állni tud. És amikor mi már nem leszünk, akkor is hirdeti majd, hogy itt volt Bözödújfalu. Már tavaly létrejött egy egyesület, és elkezdtek Csíksomlyón téglajegyeket eladni, pénzt gyűjteni a projektre, ami eddig tervként élt bennük, de a hirtelen vízleengedés felgyorsította a folyamatot. Most kell lépnünk, mert ha most nem, akkor soha. Elkészült a látványterv, a megvalósíthatósági tanulmány és a vízügy részéről vannak olyan visszajelzések, miszerint támogatnák ezt a projektet – számolt be a részletekről a falu szülötte. Mint mondta, minden követ megpróbálnak megmozgatni, hiszen 250 ezer euróra lesz szükség a megvalósításhoz. – Sok kicsi sokra megy alapon fog ez az összeg összegyűlni, tehát minden lejre, forintra, euróra szükség lesz – tette hozzá Sükösd Árpád, aki tízezer eurót ajánlott fel erre a célra. 

A szombati találkozón számtalanszor szó esett arról, mennyire fontos, hogy a gyerekek, unokák, dédunokák, és majd ezek utódai megismerjék Bözödújfalu történetét, és továbbvigyék a település emlékét. Hogy a falu szülötteinek ezen törekvése jó irányba halad, annak beszédes bizonyítéka, hogy szombaton az elszármazottak unokái, dédunokái, Szombatfalvi Etelka, Sükösd Ilona, valamint ifj. Szombatfalvi József szavaltak, énekeltek, illetve Nagy Henrietta teológushallgató, leendő unitárius lelkész, Nagy Hermann bácsi dédunokája szolgált, hangsúlyozva, hogy elődeik amellett, hogy új otthont építettek, gyerekeik, unokáik lelkében folyamatosan építették a múlt emlékét. Az eseményt Madaras Beáta éneklése tette még színesebbé.