hétfő, április 23, 2018

Az 1568-i tordai országgyűlés

Egy nevezetes történelmi tabló
Körösfői Kriesh Aladár festménye

A napokban már sokfelé reprodukálták s a tordai országgyűlés 450. évfordulója előtt tisztelgő emlékév során biztos még számtalanszor láthatjuk a médiában Körösfői Kriesch Aladár híres festményét. A festő, szobrász, iparművész, a magyar szecesszió kiemelkedő képviselője, akinek sokoldalú tehetségét, tudását a marosvásárhelyi Kultúrpalota is nagyszerűen visszatükrözi, az 1568. január 6–13. között lezajlott rendkívüli történelmi esemény csúcsmozzanatát örökítette meg híressé vált történelmi tablóján. Művét többen elemezték, tanulmányokban, jubileumi rendezvényeken ismertették. Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész 1980-ban a Keresztény Magvetőben megjelentetett Történelmi tabló a szellem szabadságáról című, gazdagon dokumentált dolgozatában közölt sok tudnivalót Körösfői Kriesch alkotásáról. Az alábbiakban azokra alapozva foglaljuk össze a legfontosabbakat a képről. A tizenkét négyzetméteres eredeti kompozíciót Tordán az egykori fejedelmi házban berendezett múzeumban lehet megtekinteni. 

A honfoglalás 1000. évfordulójára hirdetett pályázatot a magyar állam a vármegyék, városok számára. Témaként olyan helyi történelmi nevezetességet, kiemelkedő eseményt jelöltek meg, amely az utókor számára fönnmaradó művészi értékkel bír. A lehetőségeket elemezve Torda-Aranyos vármegye, illetve Torda város vezetősége 1894 őszén arra jutott, hogy „bármiképpen lapozgatjuk is a történelem könyvét, az indítványunkban megjelölt eseménynél kiválóbbra – mint a mely a lelkiismereti szabadság declarálása – utalni nem tudunk”. A városi tanács a választott téma történelmi körülményei és hiteles forrásai iránt érdeklődve, a kolozsvári unitárius püspökségtől és az egyházi képviselőtanácstól kért a megfestendő történelmi eseménnyel kapcsolatos adatokat. 1894 novemberében azokat meg is kapták. Ezt követően a tordai képviselő-testület 1500 Ft költségvetést határozott meg a terv kivitelezésére. A budapesti Képzőművészeti Társulattól kértek tanácsot, kire bízzák a nagy feladatot, a festmény elkészítését. A társulat az akkor 32 éves, már ismert festőművészt, Kriesch Aladárt ajánlotta. Kriesch Budán született, de rokonai éltek Kolozsváron és Tövisen, sokszor megfordult Erdélyben. Egy rokoni látogatás alkalmával a tövisi családtagok elvitték őt diódi birtokukra. A festőnek annyira megtetszett a nyugodt környezet, hogy az ottani csűrben rendezte be műhelyét. Itt készült el később a tordaiak által megrendelt festmény is.

Kriesch Tordára utazott a helyszínt tanulmányozni. A főtéri impozáns gótikus templom falsíkját látva arra gondolt, hogy nem táblaképet, hanem freskót festene, de erről a megrendelőket nem tudta meggyőzni. A festmény vázlata 1895 tavaszán készült el, elnyerte a közönség és a megrendelők tetszését. 

Ezután a festő Tordán és Kolozsváron modellek, történelmi díszletek után nézett. Kolozsváron korabeli öltözeteket varratott, és még a városi szegényházba is ellátogatott, ahol talált is egy „jó arcú” öreget. Dávid Ferencről nem maradt fenn semmilyen hiteles történelmi ábrázolás. A vázlatot a Képzőművészeti Tanácsnak is bemutatták, majd Kriesch Diódra ment, hogy a „pompás csűr atelierjében” megfesse a tablót.

Másfél évtizeddel a mű elkészülte után a festő felkérésre így írta le a képen látható történelmi jelenetet: „Az unitárius vallásnak első papját s egyben mártírját is – Dávid Ferencet – látjuk a kép közepén. Balra tőle, emelkedettebb trónszéken a fejedelem, mellette a két unokaöccse: Báthory István (a fejedelemtől balra) és Báthory Kristóf (jobbra). Mögötte áll az olasz Blandrata György, a fejedelemnek meghitt tanácsadója. Sokat hányatott ember, aki legutóbb Lengyelországból került az erdélyi udvarhoz, és az unitáriusokéhoz hasonló tanokat hozott magával külföldről. Báthory István és Csáky kancellár mögött állnak a szász rendek. Dávid Ferenc mögött balra Csáky Mihály, a kancellár, aki nem vett nagyon részt a vallásos dolgokban, jobbról Heltai Gáspár, amint a Bibliát forgatja, s egy másik papnak mintegy igazolja Dávid Ferenc mondását. Előbbre a padsorok között egy katolikus barát, aki megdöbben a hallottakon és Méliusz Péter debreceni prédikátor, aki szintén bizonyos kétkedéssel fogadja a szónokló szavait. Mögötte, a templom kórusa alatt a székely rendek, fönn a kórusban az asszonyok, elöl pedig a padok között egynéhány magyar rend, kiknek nevei nem fontosak.”

A kép a XIX. század végének festészeti sajátosságaival, a barokkos fény-árnyék hatásra alapozva jeleníti meg témáját. Az 1896-os budapesti kiállításon kiváló fogadtatásban részesült. 1896 tavaszán mutatták be az akkoriban épült budapesti új Műcsarnok első termében. Tordára csak 1898-ban érkezett meg. 1920-ban Gyallay Domokos így írt róla: „… a kép a városháza közgyűlési termét díszítené, ha állandóan le nem volna függönyözve. De igen bölcsen lefüggönyözték, mert a pipafüst pusztulással fenyegette.” 

A második világháború után a festmény átkerült a tordai hajdani fejedelmi házba, a mai városi történelmi múzeumba. 1979-ben, Dávid Ferenc halálának 400. évfordulóján restaurálták.