Arcokból a jövőt

Siklódi Tibor, Nagy Pál, Izsák Márton és legutóbb Molnár Dénes. Négy olyan, igencsak neves marosvásárhelyi képzőművész, akiknek a közelmúltban emlékkiállítást szervezett a nem felejtő utókor. 

Az emlékkiállítás megnyitóján Mana Bucur beszél

Siklódi Tibor, Nagy Pál, Izsák Márton és legutóbb Molnár Dénes. Négy olyan, igencsak neves marosvásárhelyi képzőművész, akiknek a közelmúltban emlékkiállítást szervezett a nem felejtő utókor. Idősebb Molnár Dénes tárlatának megnyitójára szerda este került sor a Kultúrpalota földszinti galériáiban, igen szép lélekszámú közönség jelenlé-tében.

A vendégeket Mana Bucur, a Képzőművészek Országos Szövetsége Maros megyei fiókjának elnöke üdvözölte és árulta el: az ötvenhárom évesen eltávozott Molnár Dénesnek sok terve volt még, élete végén ő is az egyesület vezetőségi tagja volt. Tárlata két hétig megtekinthető, a kiállítás kurátorai Molnár Krisztina és ifj. Molnár Dénes – a művész gyermekei.

Méltatóként Nagy Miklós Kund elárulta: az emlékkiállítások szervezői általában valamilyen évforduló előtt tisztelegnek, ez a tárlat azonban kivétel. – Molnár Dénes 1947 és 2000 között élt. Emléke felelevenítéséhez nincsen szükség évfordulóra, hiszen mindig nagyon aktív volt – a munka, az alkotás jelentette számára az életet. Szinte kétévente voltak tárlatai. Folyamatosan dolgozott, gyakran kísérletezett, és visszanyúlt a gyökerekig. Önmagát is vizsgálta, azt vallotta, hogy ő a sorozatok embere, ötleteit sok változatban rajzolta, metszette, festette, utolsó éveiben a fafaragással is foglalkozott. E tárlaton több festményét, kevesebb grafikáját láthatjuk. Lírai groteszk – ekképpen lehetne meghatározni világlátását. Aktjai nem szokványos női aktok, nem szép hölgyek, nem a megszokott Vénuszok. Sorozatai nagyon érdekesek, egymáshoz igen hasonlók és mégis mások. Sajátos horoszkópok, évszakok, ikebanák. Vonzódott a groteszkhez – a világban, amelyben a mindenkori hatalom kiszolgáltatottjaként élt, nem is tehetett volna másként. Öniróniával tekintett ki önmagából és ekképpen üzent nekünk. ’89-ben készített Előérzet-sorozata jelzi: bizakodó művész volt, aki nem csak a mi arcainkban ismerte fel a jövőnket. De megtapasztalta, hogy az újabb rendszer sem a legkedvezőbb. Sokat járta a vidéket, érdekelte a falu világa, erdélyi templomok sokaságát láttatta sajátos megjelenítésben. Előre tudott tekinteni, ismerte az emberi természetet, nagyszerű kiállításszervező volt, alkotótáborok alapítása fűződik a nevéhez – mondta méltatóbeszédében Nagy Miklós Kund, majd az est méltó zárásaként az unoka – Molnár Sámuel – citera- és furulyajátéka búcsúztatta a szépszámú közönséget.