csütörtök, december 14, 2017

Arany János ma

Beszélgetés a legnagyobb ,,nem-költő költőről’’
Fotó: Nagy Tibor

,,Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja”, valamint ,,Ő maga a magyar nyelv” – olvashattuk belépéskor a Szerb Antaltól és Kosztolányi Dezsőtől származó idézeteket a meghívottak asztala mögötti pannókon. Arany Jánosról vélekedett ekképpen a magyar irodalom két nagysága, arról az Aranyról, aki sokak szerint kezdet- és végpont is a magyar irodalomtörténetben. Idén Arany-emlékévet ünnepelünk, a költő születésének kétszázadik évfordulóját. Az alkalomról az idei, 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői sem feledkeztek meg: az eseménysorozat szombatjának délutánján a neves meghívottak beszélgettek egymással a Költők kerekasztala: Arany János ma című rendezvényen.

Igen szép számú közönség látogatott el a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében megrendezett beszélgető- és felolvasóestre, amelyen az est házigazdája, a Kalligram Kiadó vezetője, Mészáros Sándor üdvözölte a közönséget és a meghívott költőket: Demény Pétert, Fekete Vincét, Karácsonyi Zsoltot, Lackfi Jánost, László Noémit, Lövétei Lázár Lászlót és Markó Bélát. – Kortárs szerzők Arannyal kapcsolatos felolvasóestjén vagyunk, ami azért is fontos, mert rajtunk kívül Aranyt Európában nemigen értik meg – kortársai nem fordították, ma pedig már fordíthatatlan. Az a történet jutott eszembe, amikor Márai fantasztikusan megírta, hogy készül a halálra, közben olvas, és csupán három szerzője maradt: Horatius, Krúdy és Arany. Márai számára Arany János a nyelv és a költészet egyik nagysága volt, egész életén keresztül elkísérte. A vendégeinket pedig arra kértem, hogy osszák meg az Arany Jánosról alkotott véleményüket, és olvassák fel Arannyal kapcsolatos szövegeiket – mondta Mészáros Sándor.

– Sok mindent jelent számomra Arany, hiszen a fél életét ő is belső emigrációban töltötte – árulta el Demény Péter, a Látó szerkesztője. – Petőfi halála után egyedül maradt, egy olyan barát nélkül, akivel megértették egymást. Az egyedüllét, magány, szigorúság, csakúgy mint Márainál, nála is jelen van. Az Országos Széchényi Könyvtár készített egy Arany-kötetet 24Karát címmel, az abban közölt Epilóg című versemet olvasom fel.

– Vén kamaszként még mindig nem vagyok elég bölcs ahhoz, hogy Aranyt olvassak – tette hozzá László Noémi. – A Helikon szerkesztőjeként folyamatosan zaklattam a kollegáimat Arany-versekért, én azonban nem tudtam ilyet írni. Néhány versemben azonban mintha ott bujkálna Arany: az Édes Erdély, a Ne gondoljátok és a Töltemény című szerzeményekben, ezért ezeket olvasom föl. 

– László Noémihez hasonló helyzetben vagyok, mert József Attilán alig jutottam túl – mondta Karácsonyi Zsolt. – Mint a Helikon főszerkesztője, többször is szóltam a kollegáimnak, hogy a kortársaink által szerzett Arany-verseket gyűjtsék be, de én magam sem írtam ilyen jellegű verseket. Elgondolkodtatott, hogy Arany nemcsak modern és aktuális, hanem igencsak magányos – talán azért, mert egy nagyon sötét, mély rétegben lakozó irónia is jelen van a verseiben. Egyszerre ironikus és önironikus. Egy ember magányosan megy egy sötét tájban – nekem ezt jelenti Arany János, aki rendszeresen fordított is –, ezért én három, a Hamlethez kötődő versemet hoztam: Hamlet a túli tárlaton – Havazás, Hamlet odaát – A koponya mögötti tér és Hamlet – Feltámadás. 

– Én József Attilával nem elkezdtem, hanem folytattam a magyar költészetet, és ez máig tart, ugyanakkor Arany Jánostól tanultam kisgyerekként magyarul – árulta el Markó Béla. – Arany azért is fontos számomra, mert ugyan számosan vannak legnagyobbak, de egy szempontból mégis ő a legnagyobb: ő a legnagyobb magyar nem költő költő. Kilóg mindenfajta kliséből, nem volt az általunk ismert és talán elvárt, a magyar irodalomtörténetben kialakult költőideálnak megfelelő poéta. Tanár volt, rendkívül pontos, precíz, idegesítően pedáns pedagógus, majd az akadémia titkára. Távol állt tőle a bohém költőalkat, ennek ellenére hatalmas poéta volt. Amikor az említett költőszerepet megpróbálták ráerőltetni, azt idegesen utasította el. Három szöveget olvasok fel, megpróbálok először a pátoszból elindulni, és eljutni az iróniáig. Az első vers Lövétei Lázár László sugallatára született a Székelyföld számára, ő ajánlotta, hogy a Hoc erat in votis című, befejezetlen Arany-verset folytassam. A következő, Csak kék címmel, egy Arany-apokrif. A harmadik vers az Alföld folyóirat versenyére született, feltétel volt, hogy benne foglaltatik egy Arany-sor. A szöveget én csak összevágtam, interneten megtalálható szövegekből, A verseny címmel. 

– November végén megjelenik egy köny-vünk, amelyben a magyar költészet legnagyobb verseit írtuk át az Ómagyar Mária-siralomtól mai költőkig. Én az Arany amúgy igen érdekes levelei alapján megpróbálom azokat megírni, amelyeket ő nem írt meg. Arany János azért is jelen van köztünk, mert sorai szállóigévé váltak. Rengeteg parafrázis született belőle, és ő is írt ilyeneket a saját verseire és mások verseire egyaránt. Tanárember létére rengeteg költészeti huligánságot is elkövetett, jó, hogyha nem szűkítjük keretek közé. A felező tizenkettes mestereként például összetett szóhatárra tette a következő sort, és kilóg a romantikus formából is, nem tudjuk hova tenni. Megcsinálta a népballadát, ami hihetetlenül modern műfaj, és kiütötte vele az elbeszélő költeményt. A népballadában horror van, meg mindenféle szexuális dolog, ami ugyan nem szerepel a tankönyvekben, de ettől függetlenül a ballada tele van ilyen történetekkel, nagy a bulvártartalma. A balladai homály és a videoklipes élesvágáshoz hasonlatos technika miatt sokkal izgalmasabb, újszerűbb volt, mint az elbeszélő költemény. Ugyanakkor megírta a nagy elbeszélő költeményeit is, épp abban a stílusban, amelyet azelőtt ő ütött ki. Írt a romantika elvárásai szerint és azok ellenében is – ennyire a teljességre törekedett – mondta Lackfi János, majd felolvasta A fekete router és az Óvatos duhaj című verseit. 

– Nekem nincsen ötven Arany János-szobrom a kertben, mint Lövétei Lázár Lászlónak, de újraolvastam egy negyven évvel ezelőtt készült kisesszét: Szilágyi Domokos Kortársunk Arany János című írását, ami hetven százalékban Szilágyi Domokosról szólt. Én is nagyon szeretem Aranyt, de találtam az októberi Alföldben egy Háy János által írt tanulmányt, amelyet mindenkinek nagyon ajánlok – summázta Fekete Vince, a Székelyföld főszerkesztő-helyettese, majd A méh románca című versét olvasta fel. 

– Reggelig tudnék beszélgetni Arany Jánosról, arról, hogy miért épp őt szeretem a 

leginkább, el is hoztam egy kisebb könyvet 1856-os rövid költeményeiből, amely ma már felkutathatatlan – mondta Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. – Az internetről töltöttem le és betördeltettem. Magammal hordozom, ez a Bibliám. Elhangzott, hogy nem úgy képzeljük el a költőideált, mint Arany Jánost, ennek ellenére tőle lehet a legtöbbet tanulni. A művész dolga nem az, hogy válaszokat adjon, hanem hogy kérdéseket tegyen fel, és ez rá hatványozottan igaz: amit az 1850-es évek közepén versben elművelt, világcsoda. Imponáló, hogy kérdéseire soha nincsen válasz. Arany János egy hatalmas felkiáltójel, Biblia, bármilyen egyházat lehetne vele kapcsolatban alapítani. A Székelyföld folyóiratban is megemlékeztünk az évfordulóról, én is írtam felkérésre, pont László Noéminek, ezt a versemet olvasom most fel – mondta az emlékezetes, sztorikban, anekdotákban is gazdag beszélgető- és felolvasóesten Lövétei Lázár László.

 

Arany János

Dal fogytán

 

Függ már szögén a hárfa; – 

Kapcsos könyvem bezárva

Mint egy koporsó.

Ujjam nehéz a húron,

A verset únva írom:

Ez tán utolsó. 

 

Mi haszna is, mi haszna

Kél egyhangú panaszra

Belőlem a dal?

Még majd szememre lobban:

 „Közöld, ha ily bajod van,

Az orvosoddal!...” 

 

(1877. nov. 29.)