2018. október 22., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 „Magad válj olyanná, amilyennek fiadat látni szeretnéd” – Eötvös József gyakran idézett tanácsa jut eszembe, amikor a gyermekek bántalmazásáról olvasok.

 „Magad válj olyanná, amilyennek fiadat látni szeretnéd” – Eötvös József gyakran idézett tanácsa jut eszembe, amikor a gyermekek bántalmazásáról olvasok. Akár fölösleges is lenne tovább görgetni a gondolatokat, hiszen ebben az idézetben minden benne van, amit szülőként tudni kellene. Csakhogy az emberiség legfontosabb mesterségére, a gyermeknevelésre általában nem képezik ki a szülőket, akik ösztöneikre hallgatva tehetetlenségből, tudatlanságból, a gyermekkorukból hozott minták alapján vagy a végsőkig felfokozott idegállapotban folyamodnak nemcsak a szóbeli, gyakran a testi fenyítéshez is. 
Erről tett közzé elgondolkoztató statisztikát a World Vision Romania keresztény humanitárius gyermekvédelmi szervezet, amely az idén novemberben hét megyében (köztük Maros megyében is) közvélemény-kutatást végzett arról, hogy a romániai szülők miért verik gyermeküket, mennyire tartják jogosnak ezt a fegyelmezési módot, továbbá milyen, statisztikailag mérhető következményekkel jár a családon belüli erőszak. A múlt évi 63 százalékról a felmérés szerint 51 százalékra csökkent azok száma, akik nem rejtik véka alá, hogy a gyermeknevelésben a testi fenyítést is alkalmazzák. A felmérés készítői a veréssel fegyelmező szülői magatartásával hozzák összefüggésbe, hogy a 15–19 évesek közül 100.000-ből 6,3 százalék követ el öngyilkosságot, és sokan maradnak ki az iskolából. Azonkívül, hogy a fejet ért ütés (tasli vagy pofon), különösen akkor, ha gyakran csattan el, károsítja a gyermek agyát, a fiúkban a verés az agresszivitást növeli, a lányokat félszegekké, visszahúzódókká teszi – állítják a tanulmány szerzői. A rendszeresen veréssel fenyegetett gyermek pulzusa szaporább lesz, nő a vérnyomása, kitágulnak az erei, stresszhormonok termelődnek, ami gátlóan hat az emésztésre, növekedére, a szellemi tevékenységre. Ha mindez gyakran ismétlődik, különféle betegségek kialakulásához vezet. És mégis tízből mindössze egy szülő állította, hogy soha nem verné meg a gyermekét, kettőből egy a gyermeket okolja azért, hogy az erőszak megtörténik, és 90 százalékuk úgy gondolja, hogy csak akkor lehet erőszakról beszélni, ha a verés látható nyomot hagy a gyermek testén vagy ha ok nélkül történik, egyébként megengedhető. És nem szóltunk a szóbeli erőszakról, amikor a szülő rendszeresen kigúnyolja, megalázza a gyermekét, nem vetve számot azzal, hogy  a bántalmazás a testhez hasonlóan a léleknek is fájhat. 
Tagadhatatlan, hogy vannak rendkívüli helyzetek, amikor a szülő úgy érzi, hogy nincsen más eszköze, mert például kamasz gyermekének pimaszsága, szertelensége, lustasága már-már őrületbe kergeti, de a fizikai agresszió ekkor sem nem oldja meg a problémát, sőt a várthoz képest ellenkező hatást vált ki. A gyermek azt tanulja meg, hogy a konfliktusokat erőszakkal lehet megoldani, esetenként megutálja az otthonát és még inkább a szülőt, különösen akkor, ha az ittas állapotban folyamodik rendszeresen az agresszióhoz. A szakemberek szerint a szülőnek lenni művészete abban áll, hogy első mérgét hagyja elpárologni, és képes legyen megbeszélni gyermekével a problémát és annak megoldási lehetőségeit. A tiltakozó, síró kisgyermek figyelmét pedig lekötni, elterelni arról, ami az ellenkezést kiváltja. Ideges, rohanó, a gyermekeket és felnőtteket erejükön felül megterhelő világunkban ez a legnehezebb.