2019. május 22., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Utoljára játszott saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi CSM női kézilabdacsapata ebben az idényben. A Resicabánya elleni bajnoki mérkőzést az alapszakasz utolsó fordulójában rendezték, és már nem volt tétje. Eredményétől függetlenül a megyeszékhelyi csapat az első helyen végzett az A osztály D csoportjában.

A helyzetnek megfelelően tartalékosan állt ki az alakulat Resicabánya ellen, hiszen rendkívül fontos találkozók várnak rá az osztályozón, a keret jelentős részének pedig az országos ifjúsági bajnokság döntő tornáján is jelenése van, illetve kímélni próbáltak több játékost, és a tartalékoknak játékritmust adni. A hosszabb időre kidőlt Târşoagă mellett nem öltözött be erre a mérkőzésre Bucin, de nem volt jelen az ifiválogatottba behívott Darie sem. Továbbá az enyhe sérülés után visszatérő Bărăbaş egyáltalán nem játszott az első félidőben, Munteanu pedig csak nagyon keveset.

Ilyen körülmények között nagyon nehezen lendült bele a marosvásárhelyi csapat, amelynek az első góljáig nyolc percet kellett várni, de az ellenfél sem igazán volt lövőformában, így a 10. percben alig 1-3 volt az eredmény. A félidő feléig csak két gólig jutott a CSM, hiszen a tapasztaltabbak, Stângu és Cosma is sokat rontottak. Munteanu beküldése után javult a hazaiak játéka, akik 2-6-ról 7-7-re egyenlítettek, aztán ismét csak a tartalékok játszottak, és szünetben újra a vendégek voltak háromgólos előnyben.

A második félidőben támadásban Bărăbaş is bekapcsolódott, ismét pályára küldték Munteanut, de Stângu is jobban összeszedte magát. A védelem egyre jobban teljesített, Ugran a kapuban lehúzta a rolót, így a vendégek összesen csak hat gólt szereztek ebben a játékrészben, amikor meg megpróbálkoztak hét emberrel támadni, lehozva a kapust, a dobást védő marosvásárhelyi hálóőr egyenesen a resicabányaiak üresen hagyott kapujába talált. A háromgólos hátrányt már tíz perc alatt ledolgozta a CSM, aztán egy-re jobban növelte az előnyét, hét gólra is, hogy ebből a végére öt maradjon.

Az igazán komoly dolgok azonban csak most következnek, a feljutásért vívott osztályozón.

Fotó: Nagy Tibor


Jegyzőkönyv

Női kézilabda A osztály, D csoport, 20. forduló: Marosvásárhelyi CSM – Resicabányai CSU 24-19 (9-12)

Marosvásárhely, ligeti sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Raul Jurj (Arad), Răzvan Vizitiu (Déva).

Marosvásárhelyi CSM: Ugran 1 gól (Stan, Hodor) – Cozma 4, Stîngu 6, Sângeorzan 1, Popeanu, Ola 3, Lăcătuş 2 (Moldovan 1, Ghemeş 1, Bărăbaş, Munteanu 5, Radu).

Resicabánya: Roman (Popescu) – Cristea 6, Vezentan 1, Bledea, Sinan 1, Şerban 7, Ion 3 (Ibăniştean, Vlădăşel 1, Ioţa, Baldovin, Dumitrescu).


Eredményjelző

Az A osztály D csoportjának 20. fordulójában: Temesvári Universitatea – Nagyváradi CSU 32-28, Marosvásárhelyi CSM – Resicabányai CSU 24-19, Nagybányai Minaur – Köröskisjenői Crişul 32-23.


Fogarason rendezik az elődöntő tornát

Többlépcsős rendszerben vívhatja ki a Marosvásárhelyi CSM női kézilabdacsapata a Virágok Ligájában való szereplés jogát. Mihaela Evi csapata az első kihívásnak a Fogarason rendezett elődöntő csoportban kell megfeleljen, ahol az A osztály B csoportjának győztese, a Bukaresti Rapid, valamint az A és C csoport második helyezettjei, a Konstancai Neptun és az Activ Plopeni lesznek az ellenfelei. A tornát május 9-12-e között rendezik, az első fordulóban a konstancai csapat az ellenfél, másnap Plopeni ellen játszanak, majd az utolsó fordulóban a Rapiddal mérkőznek. A döntő tornára az első két csapat jut, de nem mindegy a sorrend, mert ott keresztben elődöntőket vívnak a másik elődöntő csoport (HCM Slobozia, Bukaresti Ştiinţa, Dacia Mioveni, Köröskisjenői Crişul) első két helyezettjével, és a győztesek közvetlen feljutási jogot nyernek az élvonalba. A döntő torna helyszíne Ploieşti, időpontja pedig május 16–19.

A vesztesek számára sincs azonban még minden veszve, hiszen ők a Virágok Ligája 11-12. helyezettjeivel újabb tornát játszanak a maradék kiadó helyért. Utóbbi időpontja június 5–9. A torna harmadik és negyedik helyezettjei tartaléknak számítanak majd, ha lesz olyan jogosult csapat, amely nem iratkozik be az élvonalba.

Ami az esélyeket illeti, a Konstancai Neptun ellen barátságos meccsen alulmaradt a CSM, de egyetlen válogatott kerettag sem volt a pályán. A Plopeni ellen a kupában győzött a marosvásárhelyi csapat. A CSM-nek jó esélye van a továbbjutásra az elődöntő csoportból, ez azonban sokat csökkent azok után, hogy Andreea Târşoagă megsérült, és nem játszhat.