2020. február 28., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amíg az emberfa virágzik, addig terem is – üzente vasárnap a marosvásárhelyi Vártemplom gyülekezetének a Mezőség apostolaként ismert Kövesdi Kiss Ferenc.  

Fotó: Kerekes Péter Pál


Amíg az emberfa virágzik, addig terem is – üzente vasárnap a marosvásárhelyi Vártemplom gyülekezetének a Mezőség apostolaként ismert Kövesdi Kiss Ferenc. Egy évszázaddal születése után kivetített filmkockákról szólt az egybegyűltekhez az egykori néptanító, kórusalapító, magyar szakos tanár, presbiter, akinek emlékét a Mezőség és a Nyárádmente történetéről összegyűjtött több száz oldalas monográfiák is őrzik. A megemlékezés előtti istentiszteleten Ötvös József református lelkipásztor Zákeus, a fővámszedő történetével vont párhuzamot a jézusi munka és a legkisebb magyar falvakra irányuló szórványmisszió között. „Mert az ember Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” – idézte a lukácsi tanítást az igehirdető, majd így összegzett:

– Ez a mi dolgunk. Megkeresni, megtalálni a mezőségi falvakban élő, most már szinte beolvadó magyar embereket, akik reformátusnak voltak megkeresztelve.

Az istentisztelet után a Vártemplom Psalmus kórusa fokozta az ünnepi hangulatot, majd Vetési László református szórványlelkész idézte meg a „Mezőség lámpásának” fényét: – Nemcsak világított, de melegített is. (...) Lelkes volt, és úgy lelkesített, hogy maga is lelkesedett. (...) Hitt abban, amiben ma már kevesen Erdélyben: hogy együtt énekelve újra vissza lehet foglalni, vissza lehet énekelni Erdélyt magunknak. Hitte, hogy tele lehet Erdélyt szülni újra magyar gyermekekkel, és a nagycsaládé a jövő.”

Vetési László a továbbiakban Feri bácsi pótolhatatlanságát hangsúlyozta, hiszen nélküle nincs „aki összekösse a falvakat, népeket, családokat, a nagycsaládokat, fiatalokat egymással és a gondoskodó figyelemmel, énekkel. (...) Tudta, vallotta: nincs reménytelen helyzet. Csak végtelenül sok mulasztás van, és még el nem végzett feladat van.”

Kövesdi Kiss Ferenc életútjának kezdetét, a család, a templom és az iskola szerepét, majd a mezőköbölkúti közösséggel való találkozását Zöld György volt köbölkúti lelkipásztor elevenítette fel.

– A gyülekezetet járva, azzal ismerkedve örömmel fedezi fel újra meg újra a népes nagy családokat, ahol a gyermekekben gyönyörködve, azokat Isten ajándékának tekintve az anyagiak öncélú harácsolásától még szabadon él egy dolgos, takarékos közösség. Ezen benyomásai után elevenen foglalkoztatja a kérdés: hogyan lehetséges, hogy a haldokló szórványvilágban ilyen egészséges lelkületű közösség él? (...) Köbölkutat megismerve már akkor megszületik szívében a vágy: Ilyenné kellene formálni ismét a magyar református emberanyagot.

A továbbiakban Kilyén Ilka színművésznő Kövesdi Kiss Ferenc Lármafa című versét szavalta, majd Ötvös József lelkipásztor a nagyenyedi diákévekről szólt, illetve azt is megjegyezte, hogy az „örök diák” lendületével megáldott Feri bácsi a Vártemplom 90 éves presbitereként sem hordott szemüveget, és sohasem nyitotta ki az énekeskönyvet, hiszen minden éneket fejből tudott. Bodolai Gyöngyi újságíró, a megemlékezés ötletgazdája – aki Táltos erő című, 2011-ben kiadott riportkötetében külön fejezetet szentel a göczi csodának, annak a református templomnak, amelyet Kiss Ferenc mentett meg az enyészettől – fontos mozzanatokat emelt ki az egykori pedagógus életéből, aki szülőfaluja, Székelykövesd iránti szeretetből vette fel a Kövesdi nevet.

– Tanítói, tanári pályájának minden állomásán a művelődési élet élére állt, de arra is volt gondja, hogy eljárja a gáz bevezetését Szentgericére, ahol olyan kórust és tánccsoportot szervezett, amely országszerte híressé tette a falu nevét. A rá jellemző alapossággal örökítette meg a Nyárád menti kórusok történetét, ez a munkája is kiadásra vár, akárcsak önéletírása. (...) Kiadott és kiadatlan művein túl azt szeretném elmondani, hogy személy szerint mit tanultam tőle. Először is azt, hogy semmit nem szabad feladni, és ha hinni, bizakodni tud az ember, akkor elképzelései, ha lassan is, ha későre is, de megvalósulnak.

Az emlékezést a Még szólnak a harangok. Barangolás a Székelyföldön Kövesdi Kiss Ferenccel című kisfilm zárta.

– Bemegyek minden reggel egy osztályba, és harminc jövendővel szembenézek. Intek, leülnek és folytatjuk a munkát. Ez mindent megér – talán ez a riportfilmben is elhangzott pár mondat foglalja leginkább össze Kövesdi Kiss Ferenc hitvallását, amelyet az ünnepség végén, a Cantuale énekegyüttes dalai után a Vártemplom falán leleplezett emléktábla is tükröz: „Őrzője vagyunk egymásnak.”