2018. november 14., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


Ünnepélyes keretek között, családias hangulatú találkozó keretében írták alá pénteken Jedden a szerződést, aminek értelmében testvértelepülés lett a magyarországi Kamond, az ukrajnai Palágykomoróci, a szlovákiai Szap, valamint Jedd község. 
Négy ország, egy nemzet – fogalmazta meg mintegy mottóként az együttműködés lényegét Bányai István, Jedd alpolgármestere. Mint mondta, a magyarországi Kamond és Jedd között már lassan négy éve tart az időközben egyre szorosabbá vált kapcsolat, évente meglátogatják egymást, a családok között baráti viszony alakult ki, és valójában ez a biztosíték arra, hogy hosszú távon is fennmarad az együttműködés. A testvértelepülési kapcsolat tegnap két új taggal bővült, Ukrajnából és Szlovákiából két magyarlakta települést vontak be. – Célunk, hogy kulturális, történelmi szempontból összefogjuk a magyarságot, megismerjük egymás kultúráját, tanuljunk egymástól – mutatott rá az alpolgármester. 
Asbóth Szabolcs, Kamond település vezetője szerint az önkormányzatok csak a keretet teremtik meg, valójában az embereken múlik, hogy hosszú távú lesz-e ez a kapcsolat, és reményét fejezte ki, hogy a négy magyarlakta település együtt tud majd működni annak érdekében, hogy közösen pályázati lehetőségeket aknázzanak ki. 
Illár József, az ukrajnai Palágy-komoróci polgármestere röviden bemutatta az általa vezetett települést, mint mondta, miután a környékükön bezártak a gyárak, a lakosság körében hetvenszázalékos volt a munkanélküliség, viszont a helybéliek más megélhetési forrás után néztek, minden ház mögött van egy jókora földterület, gazdálkodnak és termékeik értékesítéséből tesznek szert jövedelemre. A szlovákiai Szap elöljárója rámutatott, egy polgármesternek fontos feladata a közösség összetartása, a magyar kultúra ápolása, illetve az, hogy az uniós pályázatok nyújtotta lehetőségeket kihasználva próbáljon építkezni a közösség érdekében. A testvérkapcsolat ebben segítségükre lesz. 
A szerződés ünnepélyes aláírását követően a községek vezetői alaposabban ismertették településeiket, elmondva, hogy kisebbségként miként élnek a magyarok az egyes országokban. Délután a házigazda Jedd községet látogatták meg, szombaton pedig Marosvásárhelyen városnézés szerepelt a programban, a vendéglátók a Teleki Tékát, valamint a Kultúrpalotát mutatták be a külföldről érkezetteknek.