2018. október 24., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az én derűs, kiegyensúlyozott és felelőtlen gyermekkoromban, ami már kutatható, ui. feloldották a törvényileg elrendelt titokzárat, nem sok minden állt az ifjú ember előtt, hacsak nem a tilalmak sokasága. 

Ez a kérdés főleg a városi lakosság körében merül fel. A falusi gyerekek hátránytényezői közé tartozik többek között a különórák lehetőségének erősen szűkös volta, hacsak a gyerekember nem jár a közeli, kéznyújtásra álldogáló városi iskolába. Vagy a távolból nem hordozza naponta anya és apa, nagyapa és szupernagyi valamely urbánus oktatási intézménybe, központba.
Na most már, ha megteremtődtek az ideális körülmények, és a gyermek adottságaira nem vagyunk egyáltalán tekintettel, hiszen elsősorban a szülők, nagyszülők, értelmiségi családokban az ősi (legfennebb háromnemzedéknyi) hagyományok dominálnak, akkor szinte korlátlan extra tanlehetőségek lubickolnak a szemünk előtt. A gyermek járhat művészi tornára vagy külön angolra, úszótanfolyamra vagy asztalitenisz pingpongakadémiára, teniszre, kötéltáncra, rajzra, judóra, minitechnikus körbe, számítógép-zseniképzőbe, felsőfokú fagylaltnyalogató főiskolára, üzletkötői tanfolyamra, kirakatsöprésre, secondhand-vadászatra, mérlegképes könyvelői tankörbe, és akkor még semmit sem mondtam a Nicky Lauda-tanfolyamról, a pénzintézeti műveleti központ csecsemőrészlegéről és az elcsent gyermekkorról.
Ez utóbbit akkor szokták emlegetni bölcselkedő hajlamú felnőttek, ha megpillantanak a MEZZO műsorán vagy a hangversenydobogón egy zsenge korú zsenit, akinek kiváló tehetsége, briliáns vonó- és billentyűkezelése mögött vérverejtékes éjfélig gyakorlások évei gyűrődnek.
Az én derűs, kiegyensúlyozott és felelőtlen gyermekkoromban, ami már kutatható, ui. feloldották a törvényileg elrendelt titokzárat, nem sok minden állt az ifjú ember előtt, hacsak nem a tilalmak sokasága. Ott volt például az idegen nyelv tanulása. Okos ember politikai meggyőződése függvényében gyermekét vagy angolra adta (ami egyáltalán nem volt divatos és kockázatmentes) vagy németre – zsidó családokban eleve nem! –, ekkor azzal lehetett védekezni, ha valakit felelősségre vontak, miért nem az oroszt választja, hogy kérem szépen, a népi demokráciák egyikében igenis beszélnek dájcsul. Na persze, csakis keletnémetül. Angolul a városunkban élő két angol hölgy jöhetett számításba, ahol a hölgyek férje vagy gróf vagy kommunista fogorvos volt. (De ez mellékes volt a nyelvtanulás szempontjából.) A németnél viszont a történelmi nevek és múltak, valamint az agrárreform és a proletárdiktatúra áldozatai, a kényszerlakhelyre beinvitált családok még élő-mozgó-sétáltató tántii és bácsikái számítottak kiváló oktatóknak. A tanítványok később családostul indultak neki a német nyelvterületnek, ahol az első időben titokban bevallhatták maguknak, hogy nincs is szebb és kifejezőbb az erdélyi magyar nyelvnél.
Mások úgy gondolták, hogy a gyerek ráér mindenféle idegen nyelvet elsajátítani, inkább román cselédet fogadtak, vagy román óvodába adták, különórára járatták, hadd tanulja meg az államnyelvet. Kifejezetten saját hátrányaik játszottak ebben főszerepet, és sima érvényesülést szántak utódaiknak. Eszükbe sem jutott a kivándorlás, pláne a külföldi munkavállalás, amelyre még nem is volt szó.
Ezek a családok hittek a dal és a tánc nevelő hatásában, és amint megalakult a Székely Népi Együttes gyermekrészlege, odaküldték csemetéiket. Ők lettek a jövendő színészek, rendezők, írók, énektanárok, jó mozgású felnőttek az élet minden területén. Valamint irigység tárgyai tánc- és énektudásukért, azért az összetartó erőért, ami máig hat. Vagy a lányok balettre, a fiúk pedig vívni-úszni jártak. A következmények láthatók voltak.
És végül akadtak famíliák, ahol a zenetanulás volt a legfőbb cél. Mindenkiből lehetett (volna) Yehudi Menuhin és David Oisztráh, sir Paul McCartney vagy Eric Clapton. Idő, pénz, tér és rendszer, kitartás kérdése volt. Na meg a tehetségé, ami akkor sem volt osztályfüggő. Csupán keserves gyönyörűségforrás.