2019. február 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az erdélyi főnemesség küldetéséről és felelősségéről tartott konferenciát Besztercén az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Köre. Az EPMSZ-t jó negyven évvel ezelőtt alakították meg Nyugat-Európába menekült magyar értelmiségiek.

Bonchida


Az erdélyi főnemesség küldetéséről és felelősségéről tartott konferenciát Besztercén az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Köre. Az EPMSZ-t jó negyven évvel ezelőtt alakították meg Nyugat-Európába menekült magyar értelmiségiek. Főleg az 1956-os forradalom utáni megtorlás elől menekülve, Svájcban és Németországban élő magyarok szervezték meg az első találkozókat, és indították el 1971-ben az Akadémiai Napok elnevezésű sorozatot, amelyeket azóta is minden évben megszerveznek. E közel fél évszázadnyi idő alatt számtalan marosvásárhelyi meghívottja volt az EPMSZ-nek (Sütő András, Illyés Kinga, Lohinszky Loránd). Először Nyugat-Európában tartották találkozóikat, majd a kelet-európai változások után egyre gyakrabban a Kárpát-medence országaiban. Kezdeti tapogatózások után tradícióvá vált az Akadémiai Napok egyhetes időtartama, és legtöbbször a mennybemenetel ünnepének hetére szervezik. Így volt ez 2012-ben is, amikor Félixfürdőn tartották májusban az Akadémiai Napokat; harmadszor Romániában, Szováta (1993) és Illyefalva (2001) után.

1999-ben szándéknyilatkozatban fogalmazódott meg az EPMSZ Erdélyi Körének megalakítása. Néhány évre rá hivatalosan is megalakult az Erdélyi Kör, amely évente kétszer – tavasszal és ősszel – Erdély és a Partium különböző városaiban tartja háromnapos konferenciáját. Így került sor 2012 októberében a besztercei találkozóra, melynek témája az erdélyi főnemesség nemzete iránti felelőssége volt.

A Besztercén tartott konferencia első napján – pénteken délután – Haller Béla tanár, a Castellum elnöke tartott átfogó, színvonalas előadást az erdélyi magyar arisztokrácia fél évszázados megpróbáltatásáról és helytállásáról. Hallgatóként azzal az élménnyel követtem az előadást, mint mikor Bánffy Miklós erdélyi trilógiáját olvastam: a körön belül élők tiszta kitárulkozása volt egy érdeklődő világ felé. Kálmán Attila történelemtanár vetítéses előadásában azoknak az erdélyi főnemesi mecénásoknak nevei és alakjai jelentek meg, akik a Marosvásárhelyi Református Kollégiumot hosszú időn keresztül önzetlenül támogatták adományaikkal.

A konferencia második napjára, szombatra hagyományosan beiktatott kirándulás Erdély egyik alig-alig ismert, gyönyörű templomokat és egykori fényűző palotákat őrző régióját – Észak-Mezőség és a Szamos mente – mutatta meg a résztvevőknek. A Londonból, Zürichből és Budapestről érkezett vendégekkel együtt a mintegy huszonöt fős csoport kirándulása a harinai román kori templomtól indulva a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumnál ért véget.

Ötvös József

Harina – a mezőségi bazilika

A gyér reggeli ködből bomlott ki az ősz ezer árnyalatában pompázó mezőségi táj. A színpompás háttérből hófehéren magasodott utunk első állomása, a harinai evangélikus templom, az Erdély legkorábbi műemlé-kének számító román stílusú mezőségi bazilika. A többszintes, különleges formájú, „égbe nyúló” templomot bencés szerzetesek alapították. A tatárjárás pusztította el a települést, s sodorta el a bencéseket kolostorukkal együtt. A későbbiekben Harina volt püspöki és királyi birtok, Luxemburgi Zsigmond 1411-ben adományozta a Kacsics nemzetségből származó Farkas Tamásnak, aki évszázadokig birtokolta a települést, s nevét Harinai Farkasként használta. A reformációt követően került az evangélikus egyház birtokába, s 1834-ben földrengés rongálta meg. A nagyszebeni evangélikus konzisztórium többször kérte a helyreállítását, majd lebontották a megrongálódott épületrészeket, s hosszú huzavona után 1898-ra újították fel.

1995–99 között Hermann Fabini építész közreműködésével a besztercei Creative Group restaurálta a mezőségi tájban különlegesen ható gyönyörű templomot, amelyet András Péter besztercei református lelkész mutatott be. Kulcsát az egykori szász település vegyes házasságban élő utolsó evangélikus lakója őrzi. A kéttornyos, arányaival a gótikát idéző templom belsejét szép színes textilkiállítás tette hangulatossá.

Cegőtelke – földbe szúrt kard és pajzs

Harináról Cegőtelkére vezetett az út. A református temetőben 68 lépcsőfokon értünk fel a Lármafa találkozók emlékét idéző kopjafák között az emlékműhöz, amely a temetődomb legmagasabb pontján (504 méter) a cserhalmi csatát idézi. Kolozsi Tibor képzőművész alkotásának történetét Pásztor Loránd Zsolt református lelkész ismertette. A sok apró márványdarabból földbe szúrt kard és pajzs rajzolódik ki oldalán kereszttel s a legenda jeleneteit ábrázoló domborművel. Az emlékművet Beder Tibor, a Julianus Alapítvány vezetőjének kezdeményezésére a cegőtelki öregfiúk Cserhalom Művelődési Egyesülete állíttatta nagy nehézségek árán, s Erdély püspökei avatták fel 1998-ban. Tövéből a Kerlésen levő Cserhalomra látni, az egykori csatatérre, ahol a korábban ellenséges viszonyban levő Salamon király, Géza és László herceg összefogásával 1068-ban sikerült visszaverni a magyarságot veszélyeztető betörő pogányokat. A később szentté avatott László herceg hőstettéből, amelynek során a kun vezért legyőzve megmentette a magyar lányt, legenda született, s Vörösmarty Mihály, majd Juhász Gyula foglalta versbe a hajdani csata történetet. A legendák forrásától indul vagy zárul minden évben a Lármafa találkozó. Célja: összefogni azon települések lakóit Erdélytől a Felvidéken, Kárpátalján át, amelyek templomában freskók őrzik a határok védőszentjeként tisztelt Szent László király emlékét.

Árokalja – gázcsövekkel átszúrt címerek

Árokalján (Arcalia) különleges szépségében látható a gr. Bethlen Béla által a XIX. század végén mór-bizánci stílusban építtetett kastély, amely vörös gömbkupoláival, nyolcszögű sarokpavilonjaival az ezeregyéjszaka varázslatos hangulatát idézi. A birtok Bánffy Klárának a Bethlen Ádámmal kötött házassága révén került a Bethlen család tulajdonába, s gr. Bethlen János virágoztatta fel. A Sajót elterelte, az épület köré angolparkot varázsolt, nemes szőlő- és gyümölcsfákat telepített, virágházat épített, híres ménest tartott, aminek szépségét gazdatisztje, Iklandi György László versben örökítette meg (1811). 1803-ban az egész község leégett, s a házak újjáépítését, a szász evangélikus templom felújítását, a torony építését a gróf támogatta, s templomot építtetett a görög katolikusoknak. A bőkezű főúr és felesége, br. Wesselényi Zsuzsa síremléke a kastély kertjében látható. Az utolsó tulajdonost, gr. Bethlen (III.) Balázst 1949-ben telepítették kényszerlakhelyre. A kastély berendezését a környező falvak lakói hordták szét, a könyveket elégették, az egzotikus fák egy részét a helybeli romák tüzelték el. Üzlet, pionírtábor, mezőgazdasági gépállomás működött a kastélyban, 1963-tól kerül a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem használatába, majd 1999-től a tulajdonába, de egy Bethlen-leszármazott ma is pereli az egyetemtől és a polgármesteri hivataltól. Az egyetem, amely Regionális Frankofón Központot rendezett be a kastélyban, 1997-ben restauráltatta, így ma teljes szépségében látható az épület. Bár belépti díjat váltunk, a látogatót nem szívesen fogadják. Egy barátságtalan hölgy megtiltja, hogy a mellékhelyiségeket használjuk, s szigorúan csendre int, miközben a diákok esznek és sziesztáznak. Mivel a kastélyba sem léphetünk be, körbejárjuk az épületet. Így vesszük észre, hogy az oldalsó részen pontosan az egymás mellett levő, kőből faragott címereken keresztül vezették ki a központi fűtés kéményeit, s a kijövő égésterméktől, gőztől feketés penész lepi be azokat. Ez lenne a műemlékvédelem – változik meg a tulajdonosról és a Beszterce megyei műemlékvédőkről a bel- és külföldi vendégekből álló csoport véleménye, s az árokalji kastélyból rossz szájízzel távozunk.

Somkerék – Bölöni Sámuel átka

Mindenért kárpótol Somkerék. A Beszterce és Dés között fekvő falu református temploma arányos méreteivel, sarkain kövekkel kirakva, zsindellyel fedett tetőzetével és haranglábra emlékeztető, csúcsíves ablakú, erkélyes tornyával lélegzetelállítóan szép látvány. Ráadásul bőven van ideje csodálkozni a látogatónak, hisz az épületet megkerülve a délre nyíló csúcsos diadalíves ajtón jutunk be a templomhajóba. Történetét Felszegi Imre lelkipásztor mondja el, s minden látogató egy jól megszerkesztett ismertetőt kap ajándékba. A Szűz Mária tiszteletére emelt templom építésének pontos ideje homályba vész, először 1327-ben említik. 1553-ban országgyűlés színhelye volt Dobó István részvételével. 1602-03-ban Basta hajdúi pusztították el a községgel együtt, 1661-ben a török-tatár hadak dúlták fel Somkeréket, az 1700-as években átvonulnak a kurucok, majd a labancok is, akik felgyújtották a falut. Ennyi viszontagság után gróf Árva Bánffy Mária 1744-ben minden néven nevezendő jövedelmét felajánlja, hogy a somkeréki templom mind kívülről, mind belülről tornyostól együtt újraépüljön, s „tisztességes székek” készüljenek abba. 1761-ben idős Umling Lőrinc festi a kazettás mennyezetet, a bútorokat, az úrasztalát, a szószékkoronát, az énekhirdetőt valamint a karzatot, amelyen a keltezés is olvasható. A lelkész, akire a templom építésének felügyeletét bízta az adakozó grófnő, Bölöni Sámuel, 63 évet szolgált Somkeréken. Mivel tapasztalnia kellett, hogy a török-tatár dúlás után vegyes lakosságúvá váló falu lakói kezdik elfelejteni anyanyelvüket, ünnepélyesen átkot mondott arra a magyarra minden időben, „ki a maga nemzetségét megutálja, s a maga nyelvét nem szereti”. Somkeréken megmaradtak a hívek, s a mindenkori lelkipásztorok iránti tiszteletet jelzi, hogy a jótevőknek emelt emléktábla mellett az ő emléküket is kegyelettel őrzik.

Szentbenedek – a pusztulás világa

A Dés melletti Szentbenedeken csak a romok maradtak a Kornis grófoknak a II. világháborúig épen álló kastélyából. Jókai Mór 1877-ben ötletessége, tetőzetének játékos formái, belső díszeinek gazdagsága miatt nevezte „szembetűnően erdélyi alkotásnak”. Ma a pálosok fekete madonnájától megfosztott kaputorony előtt álló két szomorú egyszarvú már csak a szemetet „őrzi”, amit a várárokba illetve a beomlott pincékbe hordtak a település lakói, sőt még az árkádos fedett kútba is. A kaputorony mögötti épületből a boltozatos pincébe beomlott téglák, kövek maradtak. A Kornisok többször felújították, korszerűsítették a kastélyt. Az 1900-as évek elején III. Károly vizet és telefont vezettetett, s villanyerőművet építtetett, hogy árammal lássa el az épületet, s ő tette lakhatóvá az új kastélyt is. IV. Kornis Károlynak 1944-ben kellett elhagynia az épületet, s azt követően a kastélyt kifosztották, majd hagyták tönkremenni. A tiszafából faragott lépcsőket, a festett mennyezetet elégették, a bútorokat, a berendezést elhordták, a sok ezer könyvet a Szamosba dobták, s elpusztult Európa legnagyobb magánkézben levő madár- és madártojás-gyűjteménye is. Mára már beomlott az évekig iskolának használt új kastély fedélzete is, s a szép fekvésű telket az enyészet vette birtokába.

Bonchida – az újjáépítés jegyében

Késő délután érünk az erdélyi Versailles-nak tartott bonchidai Bánffy-kastély kapujához. Bár a II. világháború óta, amikor a visszavonuló németek felrobbantották, a 16. század közepétől négy évszázadon át épített kastélyegyüttesből csak a romok maradtak, megnyugtató látvány, hogy őrzik, környéke, udvara tiszta, rendezett, s az épületek restaurálása is folyamatban van. A reneszánsz és a barokk jegyeit magán viselő kastély megmaradt romjaiból, a már részben újrafedett, romantikus, neogótikus főépület még ablaktalan belső tereiből, a félkör alakban épült istállók falaiból, a kapuépületben kiállított szobormaradványokból egy kis fantáziával, no meg az olvasmányélményeket is hozzáadva következtetni lehet, hogy milyen értékek mentek tönkre. A gyönyörű berendezés mellett elpusztult a könyvtár, a képtár s Erdély legjelentősebb XVIII. századi szoborgyűjteménye. A Marokkóban élő Bánffy Katalintól a Transylvania Trust Alapítvány koncesszionálta 49 évre a kastélyt, és nemzetközi pályázatok révén elkezdődött a hosszú távú felújítás, amelynek alapját a Románia és Magyarország művelődési minisztériumai által aláírt egyezség képezi. A kívül-belül megújult Miklós-kastélyban Nemzetközi Épületfelújító Szakképző Központ működik az Egyesült Királyság Történeti Épületfelújítási Intézete támogatásával. A központban szakembereket készítenek fel a hagyományos módszerekkel, építőanyagokkal történő műemlék-felújításra, közben folyik a kastély helyreállítása, amely a világ legveszélyeztetettebb épületeinek listáján szerepel. 2008-ban pedig Europa Nostra díjjal ismerték el a központot működtetők munkáját.

Válaszút – az erdélyi gyönyörű gyűjtemény

Az utolsó állomás, Válaszút, a reménység helyszíne. Először is azért, mert az anyanyelvi oktatás lehetőségét biztosítja közel száz mezőségi kisgyermeknek, akik olyan falvakból származnak, ahol megszűnt a magyar iskola. A Kallós Alapítvány bentlakásos iskolájában nemcsak szóbeli és zenei anyanyelvünkre oktatják a gyermekeket, hanem az állami oktatásból hiányzó népművészeti ismeretekre is. Ehhez jelent kiváló szemléltetőeszközt a Kallós-kúriában berendezett néprajzi múzeum, amely a mezőségi, kalotaszegi, csángó népművészet legszebb darabjai mellett az erdélyi szászok sajátos népi alkotásait is bemutatja. A romos állapotban visszakapott egykori vadászkastély kívül-belül megújulva egyedi, különleges élményt jelent. A Kallós-archívum mellett az eredeti bútorokkal, népi kerámiákkal, viselettel és kézimunkákkal mintaszerűen berendezett szobák az erdélyi és különösképpen a mezőségi népművészet páratlan gazdagságát bizonyítják. Jó lenne hosszan elidőzni a nyolc helyiségben látható válaszúti, belső-mezőségi, széki, kalotaszegi, csángó gyűjtemény darabjai között (a nyolc helyiségben és a raktárakban nyolcezer tárgyat őriznek), de késő van, indulni kell. Ám Válaszútra annak, aki először látta Erdély egyik legszebb múzeumát, vissza kell térnie. Annak pedig, aki erdélyinek vallja magát, egyszer legalább el kell mennie oda.

Pozitív és negatív élmények kavarognak bennünk, amikor visszaindulunk Besztercére, s körülvesz a szépet és a rútat is beborító mezőségi éjszaka.

Az EPMSZ Erdélyi Körének konferenciája a besztercei szász evangélikus templomban tartott vasárnap délelőtti istentisztelettel zárult, amelyen Ötvös József, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze hirdette az igét.




Kapcsolódó cikkek: