2018. október 24., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az első férfi gyorskorcsolyázó Románia képviseletében Koros László volt 1980-ban, Lake Placidben.

Pjongcsangban téli olimpiát rendeznek a napokban, marosvásárhelyi sportoló azonban nincs az indulók között. Nem volt ez mindig így, az utóbbi évtizedekben főként gyorskorcsolyában rendszeresen voltak a városban nevelkedett sportolók az ötkarikás játékokon, még ha egyesek már más országok színeit képviselték is. Az első férfi gyorskorcsolyázó Románia képviseletében Koros László volt 1980-ban, Lake Placidben. Azóta edzői, sportvezetői pályafutáson van túl, ma nyugdíjas. De azért jelenleg is tevékenykedik a Mureşul klubban.
 
– Milyenek a gyorskorcsolyaversenyek az idei olimpián?
– 1980 óta eltelt jó néhány év, és mindenféle téren változott a világ. A minőségi sportban is. Változtak a körülmények, a felszerelés, változott a jég minősége. Most a hollandok uralják a sportágat, nagyon megelőzték a világot, nem is látom, hogy mások bele tudnának szólni a hollandok belharcába. Egy-egy távon megpróbálnak, de Hollandiában ez nemzeti sportág, nagyon sokat fektetnek bele, és ez az eredményeken is meglátszik. Hiába változtak a generációk az én időm óta, mindig nagyon magasan tartották a mércét. Ezen az olimpián az oroszoknak lesz nagyon fájdalmas, mert tudjuk, hogy mi történt Szocsiban, és a legjobbak nem lehetnek ott.
– Hová tűntek a romániai gyorskorcsolyázók?
– Én voltam az első férfi, aki a román gyorskorcsolyát az olimpiai játékokra vitte. Utánam még jöttek mások, mint Kopacz Tibor, aki – Isten nyugtassa – nagyon-nagyon tehetséges volt. 5000 méteren Európa-bajnokságon 3. helyet szerezni nagyon nagy eredmény, főleg hogy mindenki nagyon jól tudja: Romániában nemhogy fedett, de még szabadtéri 400 méteres műjégpálya sincs. Ott áll a pálya Csíkszeredában használhatatlanul, mint ahogy a marosvásárhelyi jégcsarnok is áll tíz esztendeje. Nem csak kevés a műjégpálya Romániában, de azt is megvizsgálhatjuk, hogy hol található, ki használja, mennyire van kihasználva. Márpedig a minőségi sportban, ha nem teremted meg a feltételeket, és főleg jelenleg, amikor olyan kiélezett küzdelem van világszinten, nem lehet még a legjobb tízbe sem jutni, nemhogy az érmekért harcba szállni. Sajnos a téli olimpiai sportágak már az én időmben is Hamupipőkének számítottak Romániában. Pedig minden körülmény meglenne a téli spor-tokra. De ha nincs befektetés, jó menedzsment, akkor hiába. Hosszú távon kell tervezni, másként nem látok esélyt a fejlődésre. Egy sportoló csak akkor tud teljesíteni, ha minden személyes probléma gondját leveszik a válláról, gondolok itt az iskolázásra, a munkahelyre, a fizetés biztosítására. Egy teljesítménysportolónak nem azon kellene törnie a fejét, hogy miből fizeti ki a számláit, hanem azon, hogy miként teljesítsen maximálisan minden edzésen. Akkor néhány év múltán, miután elvetettük a magot, várhatjuk, hogy valami kezdjen kicsírázni.
– Néhány éve az olimpiai bizottság meghirdette a téli sportok fejlesztésének stratégiáját. Lett ebből valami?
– A Brassóban rendzett európai ifjúsági olimpiai fesztivál sokat segített. Brassó-Pojánán rendbe tették a sípályákat, valahogy befejezték a műjégpályát, az ugrósáncot. De aztán más nem történt. Marosvásárhelyen tíz éve várjuk, hogy megnyissák az ország legmodernebb műjégpályáját. Brassóban befejezték a jégpályát az olimpiai fesztiválra, de enélkül talán ott sem haladtak volna. Brassónak nagyon jó, hogy van a jégpálya, de felteszem a kérdést, hogy Vásárhelynek vajon miért nem lehetett, amikor a jégsportok hagyományait illetően Brassó nem áll Marosvásárhely előtt? Én például kint voltam az olimpián, aztán kint volt Jakab Andrea, utána Daniela Oltean is. Ott voltak Salt Lake Cityben, Torinóban. Volt egy folyamatosság, ami most megszakadt. Rátesz egy lapáttal, hogy a sportági szövetségnek nincs rendben a szénája, és amíg ezek a jogi kérdések nem oldódnak meg, nem kap pénzt a sportminisztériumtól. Ezért kiesett egy olimpiai ciklus. Én lehet, már nem érem meg, hogy romániai sportoló bekerüljön téli sportágban az első háromba. Ahhoz kell 10-12 év kemény munka bármelyik sportágban. Napi szinten minimálisan hat óra, három edzés. Ezt pedig bírni kell, támogatni kell anyagilag, pszichikailag, megfelelő táplálkozással. 
– Mi az, ami a leginkább hiányzik, hol kellene javítani?
– A legnagyobb gond, hogy nincsenek edzők. Bukarestben nem képeznek edzőket ezekben a sportágakban. A sportegyetemeken nincs sí, gyorskorcsolya vagy jégkorong szak. Nem jönnek a fiatal edzők, gyengék a fizetések is. A sportminisztérium biztosítja talán a legkisebb fizetéseket az összes minisztérium közül. A régi edzők hozzá voltak szokva, és tudták nagyon jól, hogy minőségi sportot csak komoly erőfeszítéssel lehet végezni: odaadással és munkával. A fiatalok, a vérfrissítés azonban nem érkezik, mert gyengék a fizetések. Ha valaki befejezte a főiskolát, de szakosítást nem tudott elvégezni, akkor el kell mennie egy edzőiskolába, ami újabb öt év. Ha pedig mégis elvégzi, és megnézi, hogy a klubokban mennyi a fizetés, akkor inkább elmegy egy fitneszterembe oktatónak kétszer annyiért, és semmilyen felelőssége nincs. Amíg ezek a gondok nem oldódnak meg, addig… Ha nem vetettünk időben, hiába várjuk, mert nem fog kikelni a mag!