csütörtök, november 23, 2017

Content about Magazin

november 16, 2017

Száz éve, 1917. november 17-én halt meg Auguste Rodin francia szobrász, aki először ábrázolta az emberi testet a maga természetes szépségében a lelkiállapotok és érzelmek kifejezésére.

november 16, 2017

Öreg császárkörte az udvar sarkában. Régóta megtűrtje a háznak. Ha hoz is termést, keveset s aprót. 

november 16, 2017

A 2015-ös zarándokutam beszámolójában írtam le a következő mondatot: „Az Úton – nem is percenként, hanem lépésenként – megcsodálhatod a mesébe illő természeti környezetet és elámulhatsz a nyolcszáz kilométeres távon elszórt ezerszáz műemlék épp eléd kerülő példányán”.

november 16, 2017

Egy új kutatás szerint Szent Kristóf-ábrázolás lehetett Küküllővár református temploma mindeddig tatárfejnek tekintett falfestménye. 

november 16, 2017

Rohamosztagos jelmezben állítólag Vilmos és Harry brit herceg, továbbá Tom Hardy és Gary Barlow énekes is szerepel a december közepétől látható új Star Wars-epizódban – osztotta meg értesülését a The Hollywood Reporter.

november 13, 2017

Tovább folytatjuk utunkat a Maros völgyében, egy kis kitérővel a Luc-patak mentére. A mai összeállításunkban bemutatott települések az évszázadok során több nemesi család birtokában voltak.

november 10, 2017

Horváth Szekeres István karikatúrája

Horváth Szekeres István karikatúrája

november 9, 2017

Arthur Rimbaud A kredenc című verse – Tellér Gyula fordításában – mintha november fanyar meséivel üzenne.

Hatalmas tölgykredenc. Faragott barna fája

vén s mint vénséges arc: nyájasdad és nyugodt.

november 9, 2017

A nantes-i egyetemen diplomázott, majd képzőművészetet tanult Párizsban, a Louvre iskolájában.

november 9, 2017

Az énekesmadár-etetési időszak az őszi első fagyoktól azok tavaszi megszűnéséig tart, november második felétől márciusig. 

Hamarosan, az első fagyok beköszöntével veszi kezdetét az énekesmadár-etetési szezon.

november 9, 2017

Az 1950-es évek elején a szovjetek is elindították az állatkísérleteket, amelyekhez kezdetben rágcsálókat használtak fel, 1951-től kísérleti alanyaik a kutyák lettek. 

november 9, 2017

Oroszországban a Szovjetunió 1991-es összeomlása óta csak a kommunisták emlékeznek meg a bolsevik forradalomról, amelynek évfordulója a legnagyobb állami ünnep volt. 

november 6, 2017

Újabb tájegységet mutatunk be olvasóinknak. Az elkövetkezendőkben a Felső-Maros mentét – a Marosvásárhely – Szászrégen – Déda közötti településeket – ismertetjük több részben. 

november 5, 2017

A Baláról szóló első hivatalos dokumentumot 1327-ben keltezték. A falu nevét egykori lakójáról kapta. Ercsét először 1439-ben említik az okiratok.

november 3, 2017

Horváth Szekeres István karikatúrája

Horváth Szekeres István karikatúrája

november 2, 2017

A magyar tudományt 1997 óta ünneplik november 3-án, annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. 

november 2, 2017

A mai Magyarország területén élhetett tízmillió évvel ezelőtt, és modern kori leszármazottjaihoz hasonló életmódot folytathatott az óriáspandák első őse.

november 2, 2017

Merész álommal vezetem be ezt a könyvismertetőt: valami újraindult. Egész konkrétan megfogalmazva: újraindult Marosvásárhely – talán – leggazdagabb tárgyi, történelmi múltjának feltérképezése és fölmutatása. 

november 2, 2017

Áprily Lajos Ködös évszak előtti tanácsával indulok novemberi első sétámra. Tarts velem, kedves Olvasóm! 

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,

ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

 

november 2, 2017

A 48 éves Zeljko Kuntost kedden fogták el a boszniai hatóságok annak gyanújával, hogy csalással szerezte meg a dokumentumot, ám szerdán szabadon engedték, mondván: fogva tartása nem megalapozott.

november 2, 2017

A brit kormány száz éve, 1917. november 2-án adta ki azt a nyilatkozatot, amely kinyilvánította, hogy támogatja a zsidó törekvéseket egy zsidó „nemzeti otthon” létrehozására Palesztinában, azzal a feltétellel, hogy az nem sértheti a területen élő nem zsidó emberek jogait.

október 30, 2017

A megye délkeleti sarkába kalauzoljuk el olvasóinkat. Dicsőszentmárton a Kis-Küküllő régió „fővárosa”. 

október 27, 2017

Horváth Szekeres István karikatúrája

Horváth Szekeres István karikatúrája

október 26, 2017

Magyar szonett az őszről. Október végi szelekkel érkezett Babits Mihály 90 évvel ezelőtt, 1927-ben írt versével az idei lombhullás. 

Jön az ősz, már hullnak a cifra virágok

szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok,