szerda, május 23, 2012

Content about Gazdaság

május 22, 2012

A futball biznisz, sőt nagy biznisz, jelentős pénzek forognak benne, s nemegyszer természetesen ennek van kevésbé legális, vagyis a fehér-fekete színskálán egyre jobban sötétedő árnyalata is.

május 22, 2012

Románia négy évvel elhalaszthatja az euró bevezetését az eredetileg 2015-re kitûzött céldátumhoz képest – így értelmezte a média a miniszterelnök egyik gazdasági tanácsadója kijelentését, miszerint irreális az eredeti céldátum fenntartása.

május 22, 2012

Az egykori Ciocanul Szövetkezetből 1949-ben alakult Elektromaros ipari létesítményben a látszat ellenére termelőtevékenység folyik, ugyanis 1998 óta olasz befektetők a tulajdonosok.

május 22, 2012

Egy szabadon leértékelhető párhuzamos valuta, úgynevezett „geuró” létrehozását javasolta Görögország számára a német Deutsche Bank vezető közgazdásza arra az esetre, ha egy mentőcsomag-ellenes kormány kerülne hatalomra a júniusi választások nyomán – írta keddi összeállításában az EUobserver című brüsszeli hírportál.

május 18, 2012

Csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap (IMF) minden kapcsolatot felfüggesztett Athénnal a voksolásig, míg a Fitch Ratings az eddigi B mínuszról CCC-re minősítette le Görögország hosszú futamidejű szuverén hazai és külföldi adósságának besorolását.

május 18, 2012

Úgynevezett szolidaritási adó bevezetését tervezi a kormány a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök.

május 18, 2012

A jelenlegi válság okaitól függetlenül is megállapítható, hogy a hitelekből táplált, eladósodottsághoz vezető korábbi növekedési modell időszaka véget ért – mondta pénteken Londonban a lengyel jegybank vezetője.

május 17, 2012

A gyorsételekre (fast food) és a sörre vezetne be különadót az új egészségügyi törvény, jelentette be csütörtökön az egészségügyi tárca vezetője, rámutatva: olyan termékekről van szó, amelyek egészségtelenek és növelik az elhalálozási arányt bizonyos betegségek esetében.

május 16, 2012

Csökkentek az első negyedévben a romániai külföldi tőkebefektetések a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte szerdán a román központi bank.

május 16, 2012

A kormány elfogadta azt a megállapodást, amely szerint Románia egymilliárd euró hitelt kap a Világbanktól.

május 16, 2012

Idén május 15–június 29. között tehetők le a pályázatok a 141-es kiírás keretében, amely a félig önfenntartó gazdaságok támogatására vonatkozik. A pályázatokat a Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Hivatal központjában (OJPDRP) kell benyújtani.

május 16, 2012

A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) megyénkbeli kirendeltsége tájékoztatja az állattenyésztőket, hogy a gazdaságaikban tartott szarvasmarha-állományra (legkevesebb három jószág) a támogatási kéréseket május 15-től június 30-ig lehet benyújtani.

május 16, 2012

Már „hiteles forgatókönyv” Görögország távozása az euróövezetből, és az is valószínű, hogy ennek bekövetkezte esetén a valutaunió felbomlási folyamata nem állna meg itt – vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

május 15, 2012

Virágba borult vasárnap Udvarfalva, látszik, hogy a helybéliek szeretik a szépet. A takaros házak előtt gondosan elrendezett standokon sorakoztatták fel a sok színben pompázó virágokat a termesztők, így várták a vásárlókat.

május 15, 2012

Utóbbit megkaptuk idén bőségesen politikusainktól, hiszen nem egészen fél év alatt máris három miniszterelnökünk, s ennek megfelelően három kormányunk volt.

május 15, 2012

A spanyol Graells & Llonch vállalat ipari park építését kezdte meg kedden Tordán, a befektetés értéke 200 millió euró.

május 15, 2012

Technikai recesszióba került ismét a román gazdaság, miután az első negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest – közölte kedden a statisztikai intézet.

május 14, 2012

Az év első négy hónapjában 5.625 cég vált fizetésképtelenné, tehát több mint 20 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – tájékoztat az Országos Cégjegyzék.

május 11, 2012

Az élelmiszerek árának csökkenése nyomán az évi inflációs ráta 1,8 százalékra csökkent áprilisban, ami új minimális rekordot jelent. A fogyasztói árak növekedése csupán 0,07 százalékos volt márciushoz képest, tehát a becsléseknél alacsonyabb.

május 11, 2012

Az Európai Unió gazdasága jelenleg enyhe recesszióban van, de az év második felében várhatóan megkezdődik a válságból való lassú kilábalás – vélekedett pénteken közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.

május 11, 2012

Folyó év május 14-ig kell nyilatkozzanak azok a tejtermelő gazdák, akik szabadeladási tejkvótával rendelkeznek. Az éves nyilatkozatot a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez kell benyújtani a lejárt kvótaévben közvetlenül értékesített tejre vagy tejtermékre vonatkozóan.

május 8, 2012

A Bosch 2012 második negyedévében kezdi meg a Kolozsvár közeli nemeszsuki gyára építését; a 77 millió euróból kiépülő gyárban gépkocsik elektronikus vezérlőegységeit gyártják.

május 8, 2012

Rendkívüli, informális jellegű találkozót tartanak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői május 23-án – jelentette be a vezetők tanácskozói fórumát (Európa Tanács) elnöklő Herman Van Rompuy kedden Brüsszelben.

május 8, 2012

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai befektetőknek összeállított elemzésükben közölték: várakozásuk szerint Görögországban új választásokat fognak kiírni, valószínűleg június 17-re.