hétfő, október 23, 2017

Nyárádmenti napok

Esemény időpontja: augusztus 1, 2014 - 12:00

A hétvégén zajlik Nyárádszeredában a Nyárádmenti napok rendezvénysorozat, melynek keretében a nyárádmenti kézműveskiállítás, illetve a helyi termékek vására is megtartatik. A vásár hivatalos megnyitójára augusztus elsején, pénteken déli 12 órakor kerül sor Nyárádszereda főterén. 13 órakor a művelődési otthonban megnyílik a Fókusz Öko Központ fotókiállítása, 15 órától Érték, értik? – Alternatívák falun címmel a Bekecs étteremben kezdődik kerekasztal-beszélgetés. 17 órától a főtéri, szabadtéri színpadon a Bekecs néptáncegyüttes utánpótláscsoportja lép fel, 19 órától az Aszódi Filharmonikus Zenekar műsora, 20.30-tól a Bekecs előadásában a Hagyatékok látható, 22 órától Herczku Ági és a Banda koncertezik. Szombaton délelőtt 10 órakor nyit a hagyományos kézműves- és termékvásár, ugyanekkor kezdődik az öregfiúk focibajnoksága a futballpályán, 12 órától rali zónabajnokság lesz a főtéren, 14 órától női kézilabda-bajnokság a Bocskai István Iskolaközpont sporttermében. 16 órától a művelődési otthonban tekinthető meg a Halhatatlan élet című egyszemélyes népi vígjáték Kulcsár Székely Attila előadásában. 17 órától a New Proscenium, 18-tól a Corax, 19-től a Chrom, 20-tól a Vecker koncertezik. Szintén 20 órakor kezdődik a Bekecsalja szépe szépségverseny. 22 órától Kalapács József és a Cold Taste koncertezik, 23.30-kor tűzijáték lesz. Vasárnap délelőtt 11 órától a szeredai gátnál Nyárádszeredai off road címmel megtartják a II. élménynapot, 12 órától Kulcsár-Székely Attila előadja a Magyar Miatyánk című trianoni emlékműsort az unitárius templomban, 17.30-tól Berekméri Árpád Róbert Az első világháború kitörése és hatása Erdélyre címmel tart előadást a Bocskai-teremben, 18.30-tól ugyanitt bemutatják Hegyi Mária Rügybomlástól lombhullásig – Nyárádremetei életképek című könyvét, 20 órától pedig a Spectrum Színház előadásában A vihar látható a művelődési otthonban.