Határmezsgye-tologató

Osztogatunk, darabolunk, méricskélünk. Életteret és arányokat. Múltat és fogyó jövőnket. Aggódva figyeljük az ötleteléseket az ország tagosításáról. Esélyt látunk szétforgácsolt székeink egybeterelésére, de autonómia-álmaink gúzsba kötésétől is rettegünk. Ezekben a napokban a fővárosi tévémoderátorok és meghívottjaik tényferdítései nyomán viharfellegek telepedtek a közhangulatra.

Fölösleges az idegeskedés. A nyolcadolási rémkép lehet, csak porhintés a politikai aréna küzdőterén. Az ellenfeleink lánccsörgetése még reménykeltő is. Hisz aminek létezését, létjogosultságát visszamenőleg is tagadták a román politikusok, most lehetséges, de persze, elutasított megoldássá lépett elő szemükben. Az utóbbi két évtized – és a megelőző testvérgyilkos századok – megtanítottak arra, némelykor nem árt, ha ellenségeink összeterelik virtuskodó magyarjainkat. Mert olyanok vagyunk, mint a csökönyös öszvérek. A barátságos hívó szónál többet ér a méltóságunkba nyilazott gyűlöletbeszéd. Talán így birokra kelhetünk – ágyúöntő őseinkhez méltón – a politikában, törvényhozásban felsejlő nagy román összefogással, amely újabb darálóba gyúrná a még meglévő tömbmagyarságot. Okosodó politikusaink felröppentették a polgári engedetlenség gondolatát. Merész húzás, de nem oktalan. Intő jelként ott van a felvidéki helyzet.

Érdekes, hogy mi sem látjuk egyformán a helyzetet. Attól függ, kinek merre néz az irodaablaka. A minap egyik nagyra becsült pályatársam, aki a Cenk alól szemléli erdélyi sorsunkat, számos gazdasági érvet vonultatott fel amellett, hogy miért lenne hasznos a székelyeknek Brassóhoz tartozniuk. Logikus okfejtésére az élet cáfolt rá. Autónkból kiszállva a prázsmári erődtemplomba tértünk be. Megcsodáltuk a teuton lovagok leszármazottainak önvédelemre berendezkedett, éléskamrákkal körülölelt parasztvárát. Csak egy bökkenő volt: a szász ivadék idegenvezető sértőnek találta a magyar vonatkozású történelmi tények utáni faggatózásunkat. Ellenséget látott az érdeklődő turistában. Történt mindez alig néhány kilométerre a kézdiszéki falvaktól.

De kárpótolt a keserű kioktatásért a csernátoni falumúzeumban ifjabb Haszmann Pál. Ősi jelképeink magyarázatával színesített előadásában a magyarságtudatunk erősítése mellett a munkára épített megmaradásreceptet is elárulta.

És vitathatatlanná tette számunkra régióink határmezsgyéjének helyét.

Csak kissé meg kell kaparni a földet.