szerda, február 22, 2012

Sport

Kedden az FCM Marosvásárhely közleményben hivatalosan is bejelentette Sepsi László leigazolását, amiről korábban már kaptak lábra híresztelések. A marosbogáti születésű bal hátvéd, aki legutóbb az FC Temesvár játékosa volt, be is mutatkozott a csapat mezében Lăcătuş legénységének utolsó törökországi formaellenőrző mérkőzésén, melyet kedden játszott az FCM az ukrán PFK Olekszandria ellen.

Kedden megkezdték a csoportmérkőzéseket a város 18 szakközépiskolájának csapatait tömörítő Líceumok Ligájában, melyet a Joma sportszergyártó és az FCM Marosvásárhely labdarúgóklub kezdeményezésére a megyei tanfelügyelőség szervez a polgármesteri hivatal és a helyi tanács támogatásával.

A válogatott Eb-szereplése miatt hosszúra nyúlt téli szünet után kedden a teremlabdarúgó I. ligában kétszeres címvédő City`us Marosvásárhely elkezdte a tavaszi bajnoki idényt, a vásárhelyiek hazai pályán 11-3 arányú győzelmet arattak a United Galac felett. Kacsó Endre csapatából Lupu, Csoma és R. Radu is duplázott, Covaci, Ignat, Stoica, Nicuşan és Fl. Matei egy-egy gólt szerzett.

Kedden két újabb mérkőzésre került sor a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Real Madrid a moszkvai télbe utazott, ahol jéggé fagyott műfüves pályán igyekezett helytállni. Annyiban sikerült is, hogy a CSZKA védőinek kétszeri hibájából Cristiano Ronaldo már az első valamirevaló realos támadás után előnyhöz juttatta a vendégeket.

Söpréssel nyerte a magyar-román közös rendezésű jégkorongbajnokság döntőjét a dunaújvárosi Acélbikák. Az alapszakaszban második helyen végzett együttes az elődöntőben ugyancsak vesztett mérkőzés nélkül verte a brassóiakat, s a döntőben a miskolci Jegesmedvék ellen is a lehető leggyorsabban eldöntötte az idei bajnok kilétét.

Kedden sajtótájékoztatón mutatták be a női A osztályos bajnokságban érdekelt BC Nova Vita új vezetőedzőjét, Mladen Dzsojicsot. A 48 éves boszniai horvát tréner kiváló sikerlistával rendelkezik, hiszen négy férfi A osztályos bajnoki címet, két kupát és a FIBA Europe Cup serlegét is megszerezte az Asesoft trénereként, továbbá a medgyesi, temesvári klubok, és a Steaua kispadján is volt, a női bajnokságban a BC Târgovişte csapatát is edzette.

79 éve nyilvánították február 28-át a polgári védelem napjává Romániában. Ez alkalomból a Horea Vészhelyzeti Felügyelőség az egyes alegységek sportcsapatai, illetve a központi alakulat csapata részvételével megszervezi a Február 28. Kupát, mely kedden futsalmérkőzéssel kezdődött.

Az úszótanfolyamokat az iskolai oktatás utáni programok keretében szervezik, ezekre a tanítók kíséretében viszik el a gyerekeket. A csoportok szállítását szintén a városháza vállalta fel, a heti két úszóedzést alkalmanként 3 lejes kedvezményes áron biztosítják a tanulóknak.

A Maros Megyei Labdarúgó-egyesület mától kezdi a szervezésében álló bajnokságokban szereplő csapatok vezetőivel a tavaszi idény megszervezésére vonatkozó munkaüléseket. Ma 12 órától az A1, C, D és E osztályos ificsapatok képviselőivel tartanak gyűlést.

Időlegesen ismét a 3. helyen áll a női A osztályos bajnokság tabelláján a marosvásárhelyi BC Nova Vita, miután vasárnap este az alapszakasz 23. fordulója keretében hazai pályán verték a bukaresti Rapid csapatát. A találkozón a házigazdák új vezetőedzője, a román férfibajnokságban az Asesofttal korábban számos sikert jegyzett boszniai Mladen Dzsojics még nem ülhetett le a kispadra.

Könnyedén, 3-0 arányban nyerte a hétközi, 17. bajnoki fordulóbeli hazai pályás mérkőzését a CSU Marosvásárhely a női A1 osztály alapszakaszának visszavágóiban (fotó). Luka Valeriján csapata 25-15, 25-17, 25-13 arányban nyerte játszmáit, a mérkőzés során a szakvezető igyekezett pihentetni a kezdőcsapat tagjait a szombati, Unic elleni mérkőzésre való tekintettel.

Csütörtökön folytatódott a „kisebbik” európai kupasorozat 32-es mezőnye, amelyben egyetlen román csapat maradt még, nem titkoltan azzal a reménnyel, hogy a májusi bukaresti döntőben pályára lépjen.

Corey Erdman sportújságíró legújabb Twitter-bejegyzése szerint elképzelhető, hogy pár napon belül hivatalosan is bejelentik, hogy a veretlen Erdei Zsolt (33 meccs, 33 győzelem, 18 KO) legközelebb Jean Pascallal (29 meccs, 26 győzelem, 16 KO, 2 vereség, 1 döntetlen) mérkőzik meg – számol be a profiboksz.hu szakportál.

Szerdán megkezdődött a MOL Liga idei kiírásának döntője, melyen új bajnokot avatnak, hiszen eddig sem a dunaújvárosi Acélbikák, sem a miskolci Jegesmedvék nem nyerték meg a magyar–román közös rendezésű jégkorong-bajnokságot.

Közben véget ért az öt osztrák, két szlovén, illetve egy-egy cseh, horvát és magyar csapat részvételével zajló EBEL középszakasza is, melynek felsőházában volt érdekelt a Sapa Fehérvár AV19 együttese.  

A Marosvásárhelyi TVR Sípszó után című sportműsorának mai témája a marosvásárhelyi sportklubok idei síversenyei. A délután 5 órakor kezdődő élő adásban Szucher Ervin meghívottjai Klósz Péter (Master Ski&Bike) és Mircea Gusztáv Róbert (Robike) versenyszervezők.

Az időjárási körülményekre, az utak és a pályák állapotára való tekintettel a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) a szervezése alatt álló bajnokságok tavaszi idényének egyhetes halasztásáról döntött.

A teremlabdarúgó-válogatott horvátországi Eb-szereplése miatt a szokottnál hosszabbra nyúlt téli szünet után a kétszeres bajnoki címvédő City’us Marosvásárhely számára a héten újraindul a bajnoki program.

A hétvégén Bukarestben játszották le a Románia-kupa négyes döntőjét, melyben nem kis meglepetésre a BC Argeş szerezte meg a serleget. Előzetesen a piteşti csapatot tartották a legkevésbé esélyesnek a győzelemre, ám a 2000-ben megszerzett bajnoki cím után idén a kupát vihette haza a BC Argeş.

A hazaiak nyertek a 2001-es korcsoportbanSzászrégenben az elmúlt hét végén újabb ifjúsági labdarúgótornára került sor. Az eseményt ezúttal is a helyi Sportiskola szervezte, az Ifjúsági Parkban található sportteremben.

Múlt szombaton a megyei könyvtár gyerekrészlegén szervezték meg a Gyerekkönyvtár-kupáért kiírt sakkversenyt, melyen több Maros megyei klub 22 sportolója ült asztalhoz. Az ISK Marosvásárhely versenyzői kilenc érmet szereztek a versenyen, összetettben Farczádi Hunor 1. helyet, Göllner Blanka és Kovács Paul Adrian 2. helyet, Comşa Răzvan, illetve Barátosi Dávid 3. helyet ért el.

Mínusz tízfokos hideg, felfagyott pálya várta a Lisszabonból érkező Benfica-különítményt Szentpéterváron. A Bajnokok Ligája szerdai első negyeddöntőjében Huszti Szabolcs (végig a kispadon fagyoskodott, az idei szezonban eddig egy Bl-mérkőzésen 4 percnyi játéklehetőséget kapott) együttese fogadta a csak idegenlégiósokkal felálló portugálokat (volt azért egy portugál a pályán, de Bruno Alves a hazaiakat erősítette).

Öt város, Baku, Doha, Isztambul, Madrid és Tokió pályázik a 2020-as nyári olimpia megrendezésére – jelentette be honlapján csütörtökön a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

Kosárlabda; Síverseny; Röplabda