Székely Gézának, a háromszéki származású képzőművésznek a grafika megannyi műfaját felölelő tárlata nyílt kedd délután a marosvásárhelyi Bernády Házban. A földszinti termek falait díszítő alkotások között házigazdaként és méltatóként Nagy Miklós Kund fogadta a megjelenteket, a közönséget és az annak sorai között szép számban jelen lévő szakmát. Mint mondta, a művész tulajdonképpen hazajött.
Wass Albert magyarországi tisztelői immár ötödik alkalommal szervezik meg a 25 órán át tartó felolvasást az író műveiből. A olvasói maraton péntek délután kezdődik. Eddig összesen 34 település csatlakozott az idei Wass-maratonhoz, Budapest mellett több megyeszékhelyen, valamint kisvárosokban és falvakban is kezükbe veszik majd az 1998-ban amerikai emigrációban elhunyt író köteteit.
Tekintettel arra, hogy a Csűrszínház mozgalom az idén lesz 10 éves, a június 29-én, 30-án és július elsején tartandó Csűrszínházi Napok alkalmával megrendezett fotókiállítás tematikája is a „történelmi” visszatekintés.
Szombaton este, a Rotary Téka Klub meghívottjaként több mint egyórás hangversenyével valósággal elbűvölte közönségét a telt házas Kultúrpalotában Bogányi Gergely, világhírű magyarországi zongoraművész.
A hagyományokhoz híven ismét kiállított a Bernády Házban a Hargita Megyei Kulturális Központ. Az intézmény által szervezett fotótábor-sorozat újabb állomásának termését mutatták be csütörtök délután, azokat a képeket, amelyek a csíkszeredai központ és a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete együttműködésével szervezett egyhetes összejövetelen születtek.
A hagyományok szerint ismét a Vadárvácska alkotótáborban született munkák kiállítása nyitotta a Bernády Ház földszinti galériáinak idei „évadát”. A rangos táborban minden évben nívós munkák születnek, a tárlat is e minőség jegyeit viseli. Házigazdaként Nagy Miklós Kund nyitotta és méltatta a kiállítást.
A magyar kultúra napja előestéjén első alkalommal szervezték meg Segesváron a Nagy-Küküllő gyöngye néptáncfesztivált. Közel húsz táncegyüttes lépett fel szombaton a városi kultúrotthon színpadán, mezőségi, Maros és nyárádmenti, felcsíki, küküllőmenti, gyimesi táncokkal örvendeztetve meg a népes közönséget.
Felolvasó-maratonnal tiszteleg a marosvásárhelyi Studium Alapítvány a magyar kultúra értékei előtt. Szombat éjféltől vasárnap éjfélig, huszonnégy órán át marosvásárhelyi szépirodalmi művekből olvasnak fel az alapítvány Rigó utcai könyvtártermében. A rendezvény kezdeményezőjét, az alapítvány kuratóriumának alelnökét, dr. Vass Leventét kérdeztük.
A 2012-es UNITER-gálára díjazottakat jelölő, neves színházi szakemberekből álló zsűri megtekinti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kiemelt elismerésnek örvendő előadásait is.
Ünnepi, ugyanakkor híres művekben gazdag repertoárban nem szűkölködő koncertekkel várja közönségét e hónap folyamán a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia.
Márciusban ismét megszervezik Sepsiszentgyörgyön a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálét, miután a Tamási Áron Színház, valamint a helyi polgármesteri hivatal és a Kovászna megyei tanács partnerségi megállapodást kötött a fesztivál megtartásáról.
Vasárnap délben a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában 17 néptáncegyüttes lépett fel a Gyöngykoszorúk gyöngye rendezvényen. A néptáncmozgalom 20. évfordulójára azokat az együtteseket hívták meg, amelyek két évtized alatt a mozgatórugói lettek a Gyöngykoszorú-találkozóknak.
Különleges kiállításra különösen sok ember gyűlt össze vasárnap délben Marosvásárhelyen, az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében. A Dersi János-terem a város egyik sűrűn látogatott galériájaként is vonzza az érdeklődőket, a most nyitott tárlat a szokásosnál is nagyobb figyelmet érdemel.
A Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete és a Folk Dancing and Musik Egyesület vasárnap rendezte meg a már hagyományossá vált Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozót, amely ezúttal a Gyöngykoszorú mozgalom huszadik évfordulóját is ünnepelte.
Rendkívül gazdag, változatos és nívós tárlat megnyitóünnepségén vett részt az a teljes telt házas közönség, amely hétfő délután vette birtokba a Kultúrpalota földszinti galériáit. A Téli Szalon nevű kiállítás a marosvásárhelyi képzőművészeti élet rangos és szép hagyománya.
Huszonegyedik alkalommal méltatták a lap munkatársai a kitüntetetteket, akik a pénzjutalom mellett idén is átvehették a Batsányi-emlékplakettet, Hunyadi László szobrászművész alkotását.