hétfő, április 23, 2018

Publicisztika

A jelenlegi rendszerben az alkalmazott és a munkaadója által fizetett tb-járulékokat egyaránt a cég kell átutalja az államnak a saját, illetve alkalmazottja nevében.

Forró tél elé nézhetünk. Általános sztrájkra készülnek a szakszervezetek az adórendszer módosításai, főleg a társadalombiztosítási járulékok egészének a munkavállalókra való áthárítása ellen.

Nemrég néhány megyében a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok alkalmazottai tiltakoztak a bérek kifizetésének késlekedése miatt.

Olvasom, hogy a katalán vezető, a miniszterelnök felesége román.

És ha majd egyszer alkalmazható jogszabály lesz ebből a tervezetből, akkor alighanem világszintű premiert írunk vele.

Az ember, ha erről akar beszélni, a legillőbb szavakat keresi, s többnyire a költőkhöz fordul, ezért folyamodtam én is kölcsönért Dsidához.

Az önkormányzat román és magyar képviselői között tavaly létrejött megegyezést, miszerint Marosvásárhely főterén állítanák fel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát, illetve a vár mellett a Şcoala Ardeleană (Erdélyi Iskola) román nemzeti kulturális mozgalom vezetőinek szoborcsoportját, már-már felrúgni látszott a jelenlegi testület. 

A két éve tartó jegyesség után esküvőre készül a közeljövőben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a Petru Maior Egyetemmel – erősítette meg a hírt a két felsőoktatási intézmény rektora. 

Erős magyarázkodásba kezdett tegnap a kormány, illetve a koalíciót irányító szociáldemokraták vezetője, akik egy tanácskozáson az egészségügyi személyzet szakszervezetének irányítóit is igyekeztek megnyugtatni, hogy aggodalomra semmi ok, jövőre is megkapják a juttatásaikat. 

Azt hihetjük, hogy pontos adatok, a valós helyzet ismeretében nyilatkoznak. 

Beresztelkén agyonlőttek egy férfit. Egy férfit, aki a máséhoz nyúlt. Egy rendőr fegyvere sült el. 

Olvasom, hogy az egyik moldovai polgármester bejelentette: bezárja a „bótot”. 

Hallgatom az ünnepi megemlékezéseket. A Gyurcsány Ferencé emészthetőbb, mert pragmatikusabb. 

Soha ennyi boszorkány egy udvaron! És most nem úszták meg. 

Hírügynökségi jelentések szerint a következő időszakban zászlós felvonulásokat szervez Székelyföldön a Románia Modernizálásáért Országos Koalíció (CNMR). 

A Gazdasági Világfórum legutóbbi, a globális versenyképességről szóló jelentése szerint – amely 137 ország gazdasági versenyképességének elemzése nyomán született – Románia a 68. helyre került a tavalyi 62. helyhez képest. 

Az egészségügyi minisztérium újabb nagyszabású prevenciós kampányra készül. Tulajdonképpen a kormányprogramot szeretnék megvalósítani.

A szerda reggeleknek meghatározott szertartása van. Évszaktól és politikumtól függetlenül. Halogatástechnikával élek. 

Tele az internet színpompás felvételekkel. Aki csak teheti, elkészíti a maga fotóit, megosztja élményeit ismerősökkel, ismeretlenekkel.

Traian Băsescu volt államfő hétfőn párját ritkító nacionalista kirohanással „szórakoztatta” a szenátust. 

Kibővítette a roncsprogram költségvetését múlt heti ülésén a kormány. 

Józan ésszel azt gondolná az ember, hogy egy olyan nemzet, amely évszázadokon át csak lélegzetvételnyi időszakokra ízlelhette meg a függetlenséget, és a több évtizedes orosz fennhatóság alól kiszabadulva az Európai Unió felé tart, jobban megérti, nagyobb mértékben tiszteletben tartja a nemzetiségek jogait.

A kisebbségi léthelyzet önmagában is kihívás, és ezt különösen megnehezíti, amikor az ilyen sorban élő közösségek helyzetét célzó kezdeményezések a rossz előkészítés miatt buknak meg.

A jövő orvostudományáról, orvoslásáról, a sebészet fejlődéséről szerveznek a közeljövőben konferenciát Marosvásárhelyen.