Újabban a mind fiatalabb és fiatalabb korosztályok „javára” szaltózunk alá EU-s irányban. Az – óvodai rendszert egyértelműen szétziláló – előkészítő osztályok bevezetésének első, második, harmadik döbbenetén már túl vagyunk, de máris itt az újabb, kötelező érvényű „irányelv”, melynek „jótékony” hatását jövő hónaptól minden újdonsült szülő saját bőrén tapasztalhatja.
Eredeti jegyzetem látszatokra épült. Tévélátszatokra alapozott, bedőltem ui. annak a hírnek, miszerint a TVR három nem fogható tovább a műsorszolgáltató kény(eztetés)e folytán, s kiakadtam az Echo tévé sugárzatától a Hír tévé helyén, melynek módijával már meg voltam szokva, nyugodtan lapoztam tovább, ha feltűntek azok, akik még maradtak, s akiket a jobboldali fordulat nem vitt át a királyi tévéhez vagy az operaház vasárnap reggeli intendánsi löttyenetébe.
A közutakról szinte mindenütt lekopott már a hóréteg, a megszámlálhatatlan kisebb gödör mellé nap mint nap jó nagyok kerülnek. A toldozott-foldozott aszfaltburkolatot szétfeszítő fagy miatt egyik napról a másikra bukkannak fel a tíz centi mély, autókeréknyi átmérőjű kátyúk, kikerülésük nem kis autóvezetői bravúrt követel.
A hírtelevíziók jóvoltából kis túlzással egy ország vasárnapi csendjét rázta meg a máramarosszigeti kettős gázrobbanás. A vizsgálat még alig az elejénél tart, azonban olyan kérdésekre is választ kellene találnia, amelyek nem csak az adott helységben élőket aggaszthatják jogosan. A detonációk lökéshullámainak több, a kérdéskörben szabályokat alkotó és felügyelő hatóság legfelsőbb szintjéig kellene eljutnia.
A kölcsönös tiszteletről, toleranciáról, s mindazokról az „európai” értékekről árulkodik, amelyekről immár több mint 20 éve CSAK beszélünk. Legalábbis itt, Marosvásárhelyen, ahol a rendszerváltás óta visszatérő téma a kétnyelvűség alkalmazása a közigazgatásban. Emlékezzünk vissza, hány helységnévtáblát kellett lecserélni, míg végül valakik megunták bemázolni a magyar városnevet.
Ami a napokban a Marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolában történt, ahol karhatalommal vitették el a szülőt, aki a törvény biztosította jogával élni szeretett volna, újra aktuálissá teszi, hogy milyen többségi pedagógusok vezetésével működnek vegyes tannyelvű iskoláink. Ezeket sajnos már nem tekinthetjük a sokat szajkózott megértés és kölcsönös tisztelet helyszíneinek, ha vezetőjük egy magyar nyelvű adománylevél miatt a rendőrség segítségéhez folyamodik.
Miközben a Marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolából rendőri segítséggel eltávolított szülő esetét kommentálják a politikusok és az érintettek, mélységes csend, mondhatni érdektelenség övezi a Maros Megyei Tanács üléséről kitessékelt újságírók ügyét, pedig az utóbbi eset legalább annyira felháborító, mint az elsőként említett.
Bérlevágással és erkölcsi ítélkezéssel fenyegetik az orvosi és gyógyszerészeti egyetem magyar tanárait, pontosabban azokat, akiket az erdélyi magyar egyetemi oktatás terén tett erőfeszítéseikért január 25-én Budapesten Schmitt Pál állami kitüntetésben részesített.
A postásfóbiás ebnél sokkal érdekesebb a kutyamaró kihordó – jól tudja ezt minden leendő médiaszakember, aki képzése során találkozott már a hírérték fogalmával. Az érdekes, meglepő, netán felháborító sztorik hajszolása közben azonban gyakran fontos – kevésbé szokatlan – események, jelenségek szorulnak háttérbe, mintha csakis botrányra éheznének a tévéképernyőre szegeződő, virtuális útvesztőkön kalandozó tekintetek.
Előbb-utóbb mindenről kiderül az igazság, illetve a fordítottja, ellenkezője annak, amit eddig tudtunk, állítottunk, állítottak nekünk. A Valóság tévé (nem show, de egyre sótlanabb), Realitatea korábban más irányítás mellett az objektivitás és pártatlanság látszatát sikeresen keltette sokunkban.
Érthetetlen, hogy a hétfői, nyilvánosnak meghirdetett rendkívüli megyei közgyűlést miért kellett zártnak nyilvánítani. A repülőtér ügyeit a tanács korábbi ülésein, az Agenda 2009 nevű pszeudovállalkozói tömörülés sajtótájékoztatóin agyonvitatták, sok újat erről nem lehetett mondani.
Az osztály kikacagta – holott ha engedik, eldünnyögi: micsoda pompázatos dolog farsangnak lenni. A farsang házról házra jár, és megtréfálja a forró kályha körül melegedő asszonyokat, lányokat.
Már csaknem civilizált országban érezhette magát rövid ideig a romániai adófizető az új kormány beiktatásakor, amikor az ellenzéki szövetség szociáldemokrata feje egy beszéd erejéig érett politikusként viselkedett.
Szélcsengő nem volt válogatós. Bárki megérinthette, a legkisebb fuvallatra is válaszolt, csengett-bongott, vidáman táncolta körbe önmagát. Piros és halványkék szívecskéket lövellt szét maga körül, közben mintha tavaszi illatok áradtak volna szerte a sörszagú lakásban, egy csapásra megfiatalodtak a füstös bútorok. Régebb, röpködés-képtelen Szidónia-korában, mikor még számítógép sem volt a másfél szobás albérletben, sohasem történt ilyesmi vele.
Történelmünk férfipárti, s ebből következőleg gazdag múltunk nagy személyiségei között kevesebb a női név, pedig Etelköztől mindmáig ők szülték a hősöket. Fiatal és mindig megszépülő anyákként ők vajúdnak az elhalt hősök helyére megszülő életekért. Életükből adnak nekünk életet, és így mindig élők maradnak.
Marosvásárhely fekete márciusának hangulatát idézte az a sajtótájékoztató, amelyet a MOGYE rektora tartott arról, hogy visszautasítják a politikum beavatkozását az egyetem ügyeibe. Az elhangzott kérdésekre a hátsó sorokat elfoglaló szenátusi tagok egyetemi tanároktól szokatlanul heves kirohanásokkal reagáltak.
Tegnap a parlament két háza 237 igennel és két ellenszavazattal megszavazta Mihai Răzvan Ungureanu kinevezett miniszterelnök új kabinetjét. Megvan az új kormány! – jelentette be örömmel a PDL egyik alelnöke. Eddig semmi rendkívüli.
Az előzetes népszámlálási adatközlések kiszivárogtatása nem csupán természetes emberi kíváncsiság eredménye. Elég rátekinteni a nagyáruházak, mallok és plázák első napi nyitányára, hogy lássuk, rengetegen vagyunk, dulakodáshoz, lökdöséshez, egymás durva eltiprásához, bírvágyhoz, potyához túlságosan is sokan.
Ha vicckultúrám nem csal, a pénzen kívül evésről, ivásról – görögdinnyéről (melyet két év múlva sem tanácsos sörrel „leöblíteni”), narancsról, banánról („nyújtsd ki a nyelved, kisfiam, hátha hozzád vág az aprózáros néni egyet”) – szól a legtöbb skót poén.
A mélynövésű mór megtette kötelességét és távozott a kormányrúdtól, ezzel a hatalmi háború első csatáját megnyerte az ellenzék. De nemcsak a politikusok, hanem a választók jövője szempontjából is fontos történések veleje csak ezután jön. Ami a politikai harcot illeti, a hatalmat 2008-ban magukhoz ragadott demokraták most próbálják menteni a menthetőt, visszavonni a frontvonalból a népszerűtlenné vált harcosokat, és foltozgatni az imidzset a választásokig.
Régimódi szóval próbálkozom, ízlelgetem. A címben szereplő szavunk mára szerintem elvesztette eredeti értelmét. Nem vagyok felkészült nyelvész, de bizonyára egyre kevesebben használják, használjuk ezt a szót, azért, mert a jelenség fölött, amelyet megnevez, immár hétköznapi történésként siklunk át.
Hétfőn Emil Boc, a PD-L országos elnöke lemondott kormányfői tisztségéről. PD-L-berkekben már jó ideje Boc-ellenes szelek fújdogáltak, ennek ellenére a kormányfő pénteken még nem volt hajlandó kommentálni a lemondásával kapcsolatos sajtóértesüléseket.
Hasznos lenne, ha a szellemi munka nagyobb elismerésének az irányába mutatna az a sok plágiumbotrány, ami az elmúlt évben világviszonylatban a politikai élet több mint száz szereplőjének a lemondásához vezetett. A hangzatos zu Guttenberg nevet viselő német védelmi miniszter doktori címének elvesztése után tárcavezetői tisztségéről is lemondott, s nyilvánosan beismerte, hogy jogi témában írt disszertációjában a más tollával ékeskedett.
Megfigyelnek és a pénzünket is elveszik, jelentette ki a minap az egyik helyi politikus, aki maga is szakmabeli lévén, van rálátása ezekre a dolgokra, tehát a tények ismeretében nem a politikusoktól megszokott blablázással szólt a témához. Miről is van szó? Arról a sokat vitatott ACTA szerződésről, amelyet a múlt héten Románia is aláírt.
Télen díszkivilágítnak, nyár derekán, ősz elején népünnepélyen mulattatnak, évzártakor tűzijáték is „dukál”… Sok vásárhelyi többnyire ennyit – esetleg pár pluszparkolót, megfiatalított járdát, zöldebb zöldövezetet – érzékel abból, amit városa „célirányosan és nagylelkűen” pontosan az ő adófizetői személyére áldoz.
