hétfő, január 22, 2018

Nemzetközi élet

Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni újabb szankciókat tartalmazó törvénycsomagot, amely ezzel hatályba lépett. 

Az amerikai kormány írásban értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) a párizsi klímaegyezményből történő kilépési szándékáról.

Tíz éven belül népszavazást tarthatnak Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország egyesítéséről egy ír parlamenti bizottság és az azt képviselő szenátor szerint.

Egy lengyel parlamenti képviselő azzal a kéréssel fordult a szejm (alsóház) elemző irodájához, vizsgálja meg azt a kérdést, hogy követelhet-e Lengyelország Németországtól kártérítést a második világháborúban neki okozott károkért.

Az Európai Unió (EU) fontolóra vette szankciók bevezetését Venezuelával szemben és megkezdte a tárgyalásokat a tagállamokkal ennek lehetőségéről –  közölte Catherine Ray, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője szerdán.

Egészségileg alkalmas rá, ezért le kell töltenie négyéves szabadságvesztését a 96 éves Oskar Gröningnek, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrének, akit magyar zsidók százezreinek legyilkolásában ítéltek bűnrészesnek – közölte a hannoveri ügyészség szerdán médiahírek szerint.

A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 486 állítólagos résztvevőjét állították bíróság elé kedden Ankara Sincan nevű külvárosában – jelentette a Dogan török hírügynökség.

Az Európai Bizottság (EB) az egészséges táplálkozás népszerűsítése és minél szélesebb elterjedése, továbbá az európai zöldség-, gyümölcs- és tejtermelők támogatása érdekében augusztus 1-jén új uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogramot indított.

Az elmúlt nap eseményei fokozzák az Európai Unió aggodalmát a demokrácia venezuelai sorsát illetően – közölte Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője hétfőn, egy nappal a dél-amerikai országban Nicolás Maduro elnök kezdeményezésére megtartott alkotmányozó nemzetgyűlési választások után.

Koszovó felosztása az albánok és a szerbek között hosszú távú megoldást jelenthetne a Belgrád és Pristina között évek óta fennálló konfliktusokra – fogalmazta meg véleményét Ivica Dacic szerb külügyminiszter a Blic című belgrádi napilapban hétfőn megjelent írásában.

Binali Yildirim török kormányfő csütörtökön ankarai hivatalában személyesen fogadta 19 Törökországban is tevékeny német nagyvállalat vezetőjét, miután a közelmúltban ismét feszültség alakult ki a két ország között.

Hivatalos értesítő levelet küldött az Európai Bizottság Lengyelországnak, amellyel elindította a kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt.

Az orosz hadiflotta további modernizálására és átfogó állami támogatására tett ígéretet a vasárnapi szentpétervári haditengerészeti díszszemlén Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Szélsőséges iszlamistaként szerepelt a hatósági nyilvántartásokban a Hamburgban történt késes támadás gyanúsítottja.

MTI

Az amerikai szenátus nagy többséggel megszavazta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot, amelyet Berlin és Peking élesen bírált pénteken, Moszkva pedig válaszlépéseket jelentett be a büntetőintézkedésekkel szemben.

MTI

A jeruzsálemi muzulmán vallási elöljárók a Vaqf, az al-Aksza mecsetet és Jeruzsálem muzulmán szent helyeit felügyelő vallási hatóság jelentése alapján hozták meg csütörtöki döntésüket.

MTI

Újabb szakaszba léptette szerdán az Európai Bizottság (EB) az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

MTI

Komoly gazdasági következményei lehetnek Törökország számára a Németországgal kialakult konfliktusnak – mondta Hóvári János Törökország-szakértő az M1 aktuális csatornán szerdán.

MTI

A luxembourgi székhelyű bíróság ezzel érvénytelenítette az uniós törvényszék 2014-es elsőfokú döntését, amellyel „eljárási okokra” hivatkozva törölték a feketelistáról a Gázai övezetet uraló iszlamista csoportot. 

A temesvári ítélőtábla mellett működő ügyészség visszavonta fellebbezését, amellyel Oral Nalan török származású emberjogi aktivista szabadlábra helyezését próbálta volna megakadályozni. 

MTI

Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn bejelentette, hogy vétót emel a lengyel igazságügyi átalakítással kapcsolatos három törvény közül kettő ellen, amely az országos igazságszolgáltatási tanácsot (KRS) és a legfelsőbb bíróságot érinti.

MTI

Ha a Törökország és az uniós tagországok – különösen Németország – közötti egyre erősödő diplomáciai feszültség nem oldódik meg, az veszélyezteti a török gazdaságot.

MTI

Szerbiának rendeznie kell a Koszovóval fenntartott viszonyt annak érdekében, hogy ezt a terhet a jövő generációinak ne kelljen tovább cipelnie, és Szerbia is tovább tudjon lépni.

MTI

Brüsszel válaszlépések meghozatalát fontolgatja az Egyesült Államokkal szemben, ha Washington olyan új szankciókat vezet be Oroszország ellen, amelyek súlyosan érinthetnek európai vállalatokat.