szerda, február 22, 2012

Magyarország

MTI

– Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit – közölték szerdán Brüsszelben.

MTI

Magyarország javítsa ki a kettős állampolgárságról szóló, „nem európai, civilizálatlan törvényét” – mondta Mikulás Dzurinda kedden egy pozsonyi sajtótájékoztatón.

Az idén Várpalota helyett a Balaton déli partján, Szántódpusztán rendezik meg a Pannónia Fesztivált. A Pannónia Fesztivált a pünkösdi hosszú hétvégén, május 24. és 27. között tartják.

MTI

Budapesti értelmiségi családban született 1922. február 10-én. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogtudományi karán szerzett diplomát 1944-ben. Még ebben az évben behívták katonának, Németországba vezényelt egységétől megszökött. Részt vett a fegyveres ellenállásban, a Táncsics-zászlóaljban harcolt.

Négy év börtönbüntetésre, vagyonelkobzásra ítélt és nyolc évre kitiltott Magyarországról a Veszprémi Törvényszék egy román asszonyt, aki „jósnőként” több embert csapott be; az ítélet pénteken emelkedett jogerőre.

Csütörtökön Budapesten szimbolikusan átadta a stafétát az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségét mostantól betöltő Surján Lászlónak Tőkés László eddigi alelnök. Tőkés László a sajtó képviselőinek elmondta: az új alelnökkel a közös magyar ügyet képviselik, nemzetpolitikai szintre emelve a kisebbségpolitikát.

Idén is megrendezik a Csángó bált Budapesten; a ma esti rendezvényen Lakatos Demeter csángó magyar költő munkássága előtt tisztelegnek születésének 100. évfordulója alkalmából.

A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el 2012 végéig. A társaság sajtóközleménye szerint Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg.

Rostás Pál egykori magyar huszár szlovéniai szobrának helyreállítását szlovén és magyar összefogással szeretnék befejezni, ehhez csatlakozott a Zala Megyei Önkormányzat is.

Történeti tájjá nyilvánította a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket Réthelyi Miklós, Magyarország nemzeti erőforrás minisztere. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO világörökség jegyzékében 2002 óta szereplő terület ezzel Magyarország első történeti tája lett.

Emlékbélyeg kibocsátásával tiszteleg a Magyar Posta a nagybányai iskola vezető alakja, Ferenczy Károly festő születésének 150. évfordulója előtt.

MTI

A Fidesz üdvözli, hogy a miniszterelnök egyértelműen kiállt Magyarország nemzeti érdekei, az arányos adózás, a családok támogatása, a tisztességes munka megbecsülése és az elszámoltatás fontossága mellett.

Fiatalok két Hummer terepjáróval mentek a Balaton jegére, és a balatonakarattyai strandnál a jég beszakadt alattuk – közölte a balatonalmádi rendőrkapitányság hivatalvezetője kedden az MTI-vel.

Elfogták a január közepén Etiópiában megölt európai – köztük két magyar – turisták támadóit – jelentette internetes felületén a Prensa Latina kubai hírügynökség kedden. A jelentés az afrikai ország biztonsági szerveinek és rendőrségének a közleményére hivatkozik.

A magyar Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes-államtitkára szerint leáldozóban van a silány minőségű tömegáruk korszaka; Bognár Lajos erről a Foodapest és az UKBA szakkiállítás vasárnapi megnyitóján beszélt a budapesti Hungexpo vásárközpontban.

Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt, ezért ma állásbörzét is tartanak, a szakszervezet szerint is fontos, hogy minél hamarabb munkába állhassanak a pilóták, mert repülés nélkül gyorsan elveszíthetik engedélyeiket.

MTI

Vasárnap ünnepli 90. születésnapját Szepesi György, a Magyar Rádió sportriportere, akinek neve egybeforrt az Aranycsapatéval, számos olimpiáról és labdarúgó-világbajnokságról közvetített.

Szombaton, az MKB Veszprém–Csurgó bajnoki mérkőzést követően a három éve meggyilkolt Marian Cozmára emlékezik a Veszprém Kézilabda Fun Club. Remport Csaba, a szurkolói klub vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a veszprémi román válogatott játékos emlékének gondozását is feladatuknak tekintik.

MTI

Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév – jelentette be a társaság. 

MTI

A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság szerdán tárgyalja azt a magyar-szlovák peres ügyet, amelyet Sólyom László 2009. augusztus 21-ére tervezett szlovákiai látogatásának szlovák részről történt meghiúsítása miatt indítottak.

Megnyílik vasárnap, február 5-én a Foodapest Nemzetközi Élelmiszer-, Ital-, Élelmiszer-gépipari és Vendéglátóipari Szakkiállítás, valamint az UKBA Nemzetközi Cukrászati, Sütőipari és Gasztronómiai Szakkiállítás Budapesten, a Hungexpo kőbányai vásárközpontjában.

MTI

A magyar Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a honlapján közzétette azt a levelet, amelyet a Lomnici Zoltánt kitakaró (cenzúrázott) riport tudósítója készített. A levél írója kijelenti: feletteseitől azt az utasítást kapta, hogy „ha másként nem megy, húzzál zsákot a Lomnici fejére, mert még vágóképben sem látszódhat a riportban”.

Öt illegális határátlépőt találtak egy román kamion rakterében a magyar határrendészek hétfő hajnalban Ártándon. A kamion a menetokmányok szerint papír törlőkendőket és fékalkatrészeket szállított – ismertette a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa.

Eldőlt, hogy az 57. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába jutott húsz dal közül melyek hangzanak el a január 28-i, melyek a február 4-i elődöntőben; a február 11-i döntő győztese képviseli Magyarországot a bakui nemzetközi megmérettetésen május 22. és 26. között.