A Konzervatív Párt megyei vezetőinek tegnapi sajtótájékoztatóján a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (POSDRU) finanszírozásának felfüggesztése kapcsán Dinu Socotar első alelnök, aki maga is vállalkozó, saját pályázati tapasztalatait ismertette.
Munkahelyi és közérdek ellen elkövetett visszaéléssel vádolják Mircea Rusut, Mezőbánd polgármesterét, aki 29 napig nem hagyhatja el a települést és nem gyakorolhatja polgármesteri hatáskörét sem. A Marosvásárhelyi Táblabíróság megerősítette a Maros Megyei Törvényszék határozatát, és nem hagyott helyet a Törvényszéki Ügyészség fellebbezésének az üggyel kapcsolatban érintett három személy esetében.
A hatóságok két marosvásárhelyi férfit vettek őrizetbe a napokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal is megerőszakoltak egy 13 éves kislányt. Az egyik gyanúsított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottja.
A gyergyószentmiklósi helyi rendőrségtől a napokban háromtagú küldöttség érkezett tapasztalatcserére a marosvásárhelyi alakulathoz – számolt be lapunknak Valentin Bretfelean igazgató. A vendégek az itt tapasztaltakból több mindent gyakorlatba ültetnének otthonukban.
A gondozásában lévő 16 éves lánnyal folytatott szerelmi viszonyt egy 38 éves férfi, aki a Maros Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság alkalmazottjaként, feleségével együtt több lányt nevelt egy marosszentkirályi családi típusú házban.
A Legfelsőbb Semmítőszék és Bíróság jóváhagyta a korrupciós ügyekkel vádolt Sorin Apostu védőügyvédjének a per elköltöztetésére vonatkozó kérését. Az ügyet áthelyezték a Marosvásárhelyi Táblabíróságra, hasonlóképpen Călin Stoia üzletemberét is, aki a kolozsvári köztisztasági vállalat menedzsere volt.
A Maros Megyei Törvényszéken ma tárgyalják a Bernády iskolanév kapcsán az Apdo-Lider emberjogvédő szervezet által indított pert. A bíró múlt héten helyt adott a marosvásárhelyi tanács jogi képviselője azon kérésének, hogy halasszák el a tárgyalást, mivel az idézőt későn kézbesítették.
A helyi polgármesteri hivatal közreműködésének köszönhetően minden marosszentgyörgyi lakos ingyen mehet a kedd esti X-Faktor-koncertre, amelyen Baricz Gergő döntős, a település pap-költőjének unokaöccse is színpadra lép.
A kormány meg fogja tiltani a radarérzékelők használatát, és megengedi majd a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést bizonyos utakon, bizonyos időszakokban és kísérővel, emeli az illetéket több autó birtoklására, és a jogosítvány megszerzését a kötelező tízosztályos végzettséghez köti.
Kellemetlen meglepetésként éri a marosvásárhelyieket, amikor adófizetéskor a megszokottnál nagyobb összeget kérnek a pénztárnál, ugyanis a helyi adók és illetékek közé újabb került. A tavaszi-őszi nagytakarítás címen felszámolt összeg családonként évi 16 lej.
Az élet peremén címmel február elsejei lapszámunkban írtuk meg Csurkuly Ilona és családja történetét. A méh- és veserákban szenvedő fiatal nő három éve él gyerekeivel és párjával a marosvásárhelyi Rozmaring utcai szociális központban. Az elmaradt számlák miatt tavasztól mindannyiukat a kilakoltatás veszélye fenyegeti. A cikk megjelenése után több jószándékú olvasónk is felajánlotta segítségét a családnak, és az ígéretet tett követte.
Egyre tarthatatlanabbá válik a helyzet a családorvosi rendelők egy részében, ahol a gyógyulás reménye, a megnyugvás helyett a vita, a veszekedés, a felháborodás hangja erősödik. Nemrégiben a rendőrség segítségét kellett kérni, hogy a helyzetet elfogadni nem tudó páciens dühétől a karhatalmi szerv képviselője megvédje az orvost. Nemcsak a betegek, az érintett családorvosok is az elkeseredés határán vannak.
Marosvásárhely- és megyeszerte annyifelé tartottak különféle farsangi bálokat az elmúlt hétvégen, hogy az lehetett a benyomás, minden magyar mulatott szombaton. Ha nem is egészen így volt, tény, hogy nagyon sokan vidám közösségben búcsúztatták a farsangot s vele együtt az utóbbi hetekre ugyancsak megszigorodott telet.
Az önkéntes rendőrség létrehozását célozza az a határozattervezetet, amelyet a helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean terjeszt a marosvásárhelyi tanácsosok elé a testület e heti soros ülésén.
A héten ismét a tanács elé kerül egy, a marosvásárhelyi Május 1. stranddal kapcsolatos határozattervezet. Holott a tanácsosok több mint egy éve rábólintottak arra, hogy a város átveszi a létesítményt, azóta sem történt semmi, ugyanis a szaktárca nem adta beleegyezését.
A Maros megyei Horea Vészhelyzeti Felügyelőség csatlakozott a főispáni hivatal, illetve a marosvásárhelyi helyőrségi parancsnokság által indított adománygyűjtő kampányhoz, mellyel a Buzău, Vrancea, Ialomiţa, Brăila megyei hókárosultokat kívánják támogatni.
Vasárnap délután egy marosvásárhelyi taxisofőr értesítette a rendőrséget, hogy miközben a Rovinari utcában állomásozott, egy ismeretlen fiatalember kirabolta.
A tragédia helyszínére siető bűnügyi helyszínelők az első benyomások alapján megállapították, hogy a 25 éves apa előbb felakasztotta a gyerekét, aztán magával is végzett.
Az Erdélyi Rendezvényszervezők Egyesülete – ASOREV – a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal és a Grand Szállóval közösen február 24–26. között megszervezi az Expo Grand Marriage című kiállítást, melyen a legrangosabb Maros megyei rendezvényszervező cégek vesznek részt.
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány két évtizedes fennállása során egész tevékenységével azt az alkotó, építő, toleráns szellemet igyekezett táplálni Marosvásárhelyen, amellyel névadója, az egykori városépítő polgármester munkálkodott az egész városközösség javára.
3D-s vetítéssel nyitotta meg kapuit szombaton az új köntösbe öltöztetett Művész mozi Marosvásárhelyen: az egykori egyetlen nagy teremből 3 kisebbet alakítottak ki, valamint szépen felújították az előteret is. A 3D-s produkciók vetítésére berendezkedett filmszínházban a diákok és egyetemisták kedvezményes áron válthatnak belépőt.
Meggyűjtötték a tűzoltók gondját a hétvégén a házak tetőzetéről lelógó jégcsapok miatt, ugyanis a lakók, ahelyett, hogy eleget tegyenek kötelezettségüknek és eltávolítsák ezeket, a tűzoltókat riasztották.
Cornel Brişcaru, az USL marosvásárhelyi polgármesterjelöltje „felelőssége teljes tudatában” jelentette ki, hogy véleménye szerint az, ami néhány nappal ezelőtt történt a marosvásárhelyi 2-es iskolában, a PD-L és az RMDSZ, illetve Dorin Florea és Benedek István műve, akik „a feszültségkeltésből hasznot akartak húzni”, mert, mint mondta, más logikája nincs annak, hogy hirtelen a semmiből előkerült egy „ideges szülő”, egy „ideges milicista”, aki azonnal büntetett és az ugyancsak „ideges” Benedek István a sajtótájékoztatójával.
Pénteken délelőtt a marosvásárhelyi Bernády Házban tartott sajtótájékoztatót Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke. A politikus többek között aktuálpolitikai és természetesen a szaktárcára vonatkozó újdonságokról számolt be az újságíróknak.
Szerdán este a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban tartotta alakuló ülését az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete. Az ülésen jelen volt Toró T. Tibor megbízott elnök, Papp Előd, a Székelyföldi Régió elnöke, illetve a már megalakított nyolc helyi szervezet – Ádámos, Nyárádgálfalva, Székelybere, Marosszentgyörgy, Csíkfalva, Mezőbánd, Szováta, Marosvásárhely – elnökei és küldöttei.