hétfő, április 23, 2018

EU

MTI

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a tagállamok pénzpiaci hatóságainak képviselőiből álló úgynevezett Egységes Szanálási Testület döntene arról, hogyan kell szanálni Európában a bajba jutott bankokat.

MTI

Az Európai Parlament (EP) ma folytatja le a plenáris vitát, szerdán pedig szavaz Strasbourgban az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentésről, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő készített. A keddi vitában részt vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

MTI

Becslések szerint akár az eredetileg tervezetthez képest több mint kétmilliárd euróval nagyobb, hatmilliárd helyett akár nyolcmilliárd eurót meghaladó összeg is juthat az Európai Unió következő hétéves keretköltségvetésében az úgynevezett ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre.

Izsák Balázs elmondta, a kezdeményezés internetes regisztrációját igazoló levélben a bizottság közölte: augusztus 18-áig ad választ arra, hogy bejegyezték-e a nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezést.

Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága elfogadta szerdán az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló jelentéstervezetet, amelyet a portugál zöldpárti EP-képviselő, Rui Tavares készített.

Az áprilisi 1,2 százalékról 1,4 százalékra gyorsult májusban az euróövezeti fogyasztói árak éves drágulási üteme.

MTI

A 2014-es európai parlamenti (EP-) választásokkal kezdődően 12 EU-tagállam – köztük Magyarország – lemond egy-egy EP-képviselői helyről az EP által szerdán Strasbourgban elfogadott előterjesztés értelmében.

Soron kívül rövid vitát tartott kedden délelőtt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a múlt héten kirobbant amerikai adatgyűjtési botrányról.

Az uniós országok belügyminisztereinek pénteki luxembourgi tanácskozásán hivatalosan, külön vita nélkül jóváhagyták a közös európai menekültügyi rendszert létrehozó jogszabálycsomag már korábban egyeztetett javaslatát. 

MTI

Az Európai Bizottság, amely öt euróövezeti tagállam esetében javasolta az államháztartási hiány csökkentéséhez rendelkezésre álló idő meghosszabbítását, ezzel elismerte, hogy az előző deficitcsökkentési célok „túl ambiciózusak” voltak a recesszió és a növekvő munkanélküliség közepette.

Az Európai Unió legfontosabb céljainak a béke és a jólét biztosításának kell lennie, és ezeket mindig szem előtt kell tartania.

MTI

Lazítana az államháztartási hiányra vonatkozó szabályokon az Európai Bizottság, a német kormány azonban elutasítja a tervet – írta hétfőn a Handelsblatt.

MTI

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn elfogadta az úgynevezett kettes jogszabálycsomagot, amelynek célja, hogy szorosabbá tegye az ellenőrzést az eurózóna országainak költségvetése fölött és a bajba került vagy pénzügyi segítséget kérő országok gazdaságpolitikájának felügyeletét.

Befejeződött a beregi és a kárpátaljai műemlékállomány feltérképezésére indított uniós program, amelynek segítségével egységes örökségvédelmi turisztikai útvonal jött létre a magyar–román–ukrán határ mentén.

Az Európai Unió a 27 tagállam mindegyikét kötelezné az egyéni befektetési jövedelmekről és tőkenyereségekről szóló bizalmas adatok kiszolgáltatására a vagyonos befektetők adóelkerülése elleni erőteljesebb fellépés jegyében – írta a hétfői Financial Times.

Nagy-Britanniának ki kell lépnie az Európai Unióból – írta kedden megjelent cikkében a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veterán politikusa.

Egyszerűsítené az állategészségügyre és növényvédelemre vonatkozó szabályokat, valamint hatékonyabbá tenné az európaiak tányérjára kerülő agrártermékek ellenőrzését az Európai Bizottság.

A brüsszeli magyar bál az egyik legrangosabb társadalmi esemény az Európai Unió fővárosában, melyen idén Székelyföld is képviseltette magát.

MTI

Ausztria meghatározott feltételekkel kész tárgyalni az Európai Unióval a külföldiekre vonatkozó automatikus banki adatcseréről – jelentették be kedden Bécsben az osztrák kormány vezetői.

Aláírták az Európai Unió és Oroszország energetikai együttműködéséről 2050-ig szóló útitervet .

Továbbra is az euróövezetet tekinti a legnagyobb globális kockázati forrásnak a nemzetközi befektetői közösség az egyik vezető londoni pénzügyi szolgáltató csoport kedden ismertetett legújabb felmérése szerint.

Az euróövezet pénzügyminiszterei által a ciprusi bankbetétesekre mért csapás sokkolta és megrémítette a politikusokat és a bankárokat, akik attól tartanak, hogy a lépés olyan precedenst teremt, amely elbizonytalanítja a befektetőket és az állampolgárokat.

Az Európai Parlament (EP) szerdán Brüsszelben nagy többséggel megszavazott egy olyan állásfoglalást, amely a jelenlegi formájában elutasítja a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós költségvetésnek a tagállamok által február elején kialakított kompromisszumos kereteit.

Az európai alapértékek védelmében a jelenleginél erősebb mechanizmus létrehozását sürgeti Dánia, Németország, Finnország és Hollandia külügyminisztere.