szerda, február 22, 2012

3P

A GDP tavalyi 2,5%-os növekedésének megfelelően nőttek a cégek eredményei is. A tőzsdei cégek az elmúlt hetekben közzétették a 2011-es eredményekre vonatkozó jelentéseiket, amelyek kiugróan magas profitot (összességében 62%-kal nőtt a tőzsdei cégek nyeresége 2010-hez képest, elérve az 1,6 milliárd lejt) és kumulálva 17,6%-kal nagyobb üzleti eredményeket hoztak.

MTI

Görögország és az euróövezet pénzügyi stabilitását egyaránt biztosítja a kedden született megállapodás a 130 milliárd eurós, újabb görög pénzügyi támogatási programról és a görög adósság könnyítéséről – hangoztatta Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke a miniszterek maratoni ülését követően. 

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Nyárádszeredai Tagozata (CENT), az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztálya, a Sapientia EMTE kertészmérnöki tanszéke, a nyárádszeredai Bocskai István Alapítvány szervezésében március 10-én a művelődési házban szervezi meg a X. Nyárádszeredai Kertésznapot.

A fenntartható fejlődés több mint egy elvont fogalom, ahhoz, hogy a stratégiákban előirányzott intézkedések konkretizálódjanak elsődleges fontosságú a politikai, az egyetemi és a nem kormányzati szférák összehangolt együttműködése.

Közpolitikai elemzők szerint kormányváltásra (s nem előrehozott választásokra – mert utóbbi a parlamenti többség elvesztése kapcsán merül fel) akkor szokott sor kerülni, ha a kormányzati erők úgy érzik, hogy új lendületre van szükség. Vagyis Emil Boc lemondása, majd Mihai Răzvan Ungureanu kormányfői beiktatása (értsd: parlamenti többség felsorakozása mögötte) első ránézésre valamiféle, a válságkezelésbe belefáradt, megkopott miniszterelnök lecserélésére utal.

Annak ellenére, hogy az utóbbi években megnövekedett megyénkben azon gazdálkodók száma, akik fóliaházakban termesztenek virágot, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságon a fólia alatti területekről nincs megyei szintű nyilvántartás.

MTI

A „fapados” cégek mellett legfeljebb három nagy hagyományos légitársasági csoport marad fenn Európában – jósolták a Financial Times által kedden idézett iparági elemzők.

A nyilvánosságra hozott előzetes népszámlálási adatok felborították Románia makrogazdasági adatait. Az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék (GDP) értéke jelentősen növekedett, ami első ránézésre akár pozitívan is értelmezhető, ugyanakkor a munkanélküliségi arány szintén jóval nagyobb lett, ami problémákat vet fel.

MTI

Megállapodást kötött az Európai Unió és az Egyesült Államok arról, hogy Washington megszünteti a kereskedelmi partnerek által túlzottan magasnak tartott dömpingellenes vámjait, és cserébe az EU visszalép a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) emiatt folytatott eljárástól.

Immár hagyományossá vált, hogy a nemzetközi hírnevű vetőmag-nemesítő és forgalmazó cég, a Pioneer társaság és a Du Pont vegyszergyártó szakemberei minden év februárjában tudományos megbeszélésre hívják a mezőgazdaságban termelőket, a mezőgazdasági intézmények vezetőit, képviselőit.

Tegnaptól lépett életbe a magánszemélyek hitelezésére vonatkozó új jegybanki szabályzat, mely az eddigieknél szigorúbb feltételeket szab a bankok hitelt igénylő ügyfeleinek. Az új szabályzat főként a fogyasztási kölcsönök, és a valutában szerződött hitelek terén keményít be, a hatása azonban csak fokozatosan lesz érezhető a piacon, mivel a kereskedelmi bankok eltérő alkalmazási határidővel vezetik be saját szabálykereteikbe.

Az idei év az egészségügyi törvény vitája kapcsán egészen magas politikai szinten kialakult – majd a megszokottól eltérően, a lakosság szintjén is lecsapódott – konfliktussal indult, amelyet röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy Traian Băsescu elképzelése szerint a sürgősségi szolgálatokat is piaci alapon kell szervezni, amivel tehermentesíteni lehet a most pazarló állami kiadásokat.

Február 3-án a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) minikonferenciát szervez délután fél 6-tól Marosvásárhelyen, az Aréna Hotelben (volt vágóhíd épülete). A részletekről Valkai Ferenc, a Maros megyei fiókszervezet elnöke tájékoztatta a Népújságot.

MTI

Honnan jön a növekedés? – ez volt az idei davosi világgazdasági fórum töprengéseinek legfőbb kérdése. A válasz egyelőre csak arról körvonalazódik, hogy honnan nem: a versenyképességi és adósságválsággal küszködő, az állami élénkítő forrásokból kifogyott fejlett ipari térség egyre kevésbé tudja betölteni a világgazdaság motorjának szerepét.

Tőzsde. Az elmúlt évek nem a tőzsdei értéknövekedések miatt kerülnek be a gazdasági történelemkönyvekbe. 2008 óta a tőzsdék lejtmenetbe kapcsoltak, s csak igen ritka és rövid távú a felemelkedésük. Persze éppen a mostani értékek miatt potenciális növekedésre van lehetőség.

A tizenegy havi eredmények ismeretében Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja elemezte a gazdaság helyzetét és az idei kilátásokat. (Az interjú első része a múlt heti 3P-ben jelent meg.)

Az Európai Unió tagországai – néhány kivételtől eltekintve – évek óta képtelenek fenntartható gazdasági növekedést produkálni. A napokban a hitelminősítők újabb tucatnyi euróövezeti tagállam besorolásán rontottak. Ilyen körülmények között Románia tavaly, az előző évhez képest jobban teljesített. A tizenegy havi eredmények ismeretében Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja elemezte a gazdaság helyzetét és az idei kilátásokat.

Múlt héten kifejezetten a banki befektetési lehetőségekkel (kamatok, befektetési alapok, önkéntes magán-nyugdíjpénztárak) foglalkoztunk, most három olyan megtakarítási, befektetési formát tekintünk át, amely sokkal inkább az egyén döntésén és lépésein múlik.

E kiírás keretében múlt év nyarán zajlott az első szesszió. A második tavaly decemberben kezdődött és január 13-án zárul.

A személyes pénzügyek és befektetések terén sem volt gyümölcsöző a mögöttünk hagyott esztendő.

Huszonkét évvel ezelőtt hittük, a történelmi események esélyt teremtenek arra, hogy nemcsak a mezőgazdaság, hanem más gazdasági ágazatok is megújuljanak.

A rekordot jelentő 2007-es évhez képest, amikor 310 ezer új személygépkocsit írtak forgalomba az országban, negyedére zsugorodott a romániai autópiac .

MTI

Németországban januártól 65 évről fokozatosan 67 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, miközben a társadalmi szervezetek szerint egyben az öregkori elszegényedés veszélye is növekedik.

MTI

Londoni pénzügyi elemzők hétfői prognózisa szerint „99 százalék”, hogy a valutaunió előbb-utóbb szétesik, és a folyamat nagy valószínűséggel az idén megkezdődik.