Filantropikum.com címmel független, igényes és változatos magazin indul útjára az interneten, amely tematikáját tekintve főként az életmóddal foglalkozik, innen is ered az Emberközelben mottó. A test-elme-lélek holisztikus szemlélete mellett helyet kapnak a pszichológiai, egészségi, kulturális, gasztronómiai, utazási tematikák is.
A Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint az elmúlt héten 154-gyel nőtt a légúti fertőzéssel kezelt betegek száma megyénkben. Míg február 6–12. között 3.725 esetről volt tudomásuk, február 13–20. között a sok személynél influenzás tünetekkel, magassal lázzal, hidegrázással, torokfájással és elhúzódó köhögéssel járó vírusfertőzések száma 3.879-re emelkedett. A tüdőgyulladásos esetek viszont 787-ről 739-re csökkentek.
– Az egész test lehűtése megmentheti az agykárosodástól azokat, akik éppen szélütésen vagy szívrohamon estek át, mert csökkenti az agy oxigénigényét. Amerikai kutatók olyan hatóanyagot találtak, amely lehetővé teszi, hogy a testhőmérséklet lecsökkenjen – számolt be róla a Scientific American című ismeretterjesztő portál.
Súlyos gyermekkori betegségeket lehet elkerülni a Prevenar 13 elnevezésű védőoltással, amelyről kedden délután Oltean Daniela, a Pfizer cég képviselője tartott előadást, a marosvásárhelyi Oázis Alapítvány meghívásának eleget téve.
Cambridge-i kutatók úgy vélik, hogy új fegyvert találtak a hasnyálmirigyrák ellen, miután a kísérleti szer első klinikai próbái ígéretes eredményeket mutatnak – közölte a BBC hírportálja.
Sikerrel zárták egy csonthelyettesítő anyag tesztelését egy krakkói egyetem anyagmérnökei; a szivacsszerű készítmény a nehezen visszaépülő, sérült vagy hiányos csontszövet rekonstrukcióját serkenti, majd beépül a szervezetbe, csökkentve a szükséges beavatkozások számát.
Lehet-e a banánt a szexualitás szimbólumának tekinteni egy görög tragédiában? A mesteri képzés elsőéves hallgatói szóltak ki az archaikus görög tragédiából a jobbára kollégáikból álló fiatal közönségnek, ahonnan bátortalan válaszokat kaptak. Ahogy arra a kérdésre is, amely az anyját meggyilkoló fiú bűnösségét firtatta, s meglepetésemre válaszként a „nemek” kerekedtek felül.
Február 19-én belépett a Nap a Halak jegyébe, ami annyit jelent, hogy benne vagyunk a télutóban. Érezhetően kiszabadultunk a fagy fogságából, és elkezdhetjük a tavaszvárást. Asztrológusszemmel a Halak az egység szimbóluma. A szellemi fejlődés végső stációja, a nagy felismerés, hogy MINDEN EGY.
A székely népviseletről a legrégibb dokumentumnak számít az 1358-ban keletkezett Bécsi Képes Krónikában levő ábrázolás, ahol a királyi trón mellett jobb oldalon páncélos, bal oldalon hosszú, keleti ruhás vitézek állnak. A keleti ruhások közül az egyik nyílvesszőt, a másik íjat, a harmadik kardot tart a kezében – a szakértők véleménye szerint ezek valószínűleg székelyek, hiszen a feljegyzések „íjas székelyeknek” nevezik őket.
A frissen lereszelt torma kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben lévő dugulást is képes enyhíteni. A tormában lévő izotiocianát nevű vegyület hatására a légutak könnyebben megszabadulnak a váladéktól, csökken a gyulladás, a légzés könnyebbé válik.
A néphagyomány szerint farsang farkán ér véget a szórakozás, a bálok, esküvők, vidám mulatságok, alakoskodások időszaka. Lejár a vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak, amely egykoron arra szolgált, hogy a földműves ember szórakozzon, kipihenje magát. Ezt követően a böjttel készült fel a húsvétra, s a nehéz mezei munka kezdetére. Mivel a disznóvágás utáni zsíros ételek maradékát is el kellett fogyasztani, erre nyílik egy utolsó lehetőség torkos-csütörtökön. E böjt előtti napon még egyszer jól lehetett lakni.
Múlt heti összeállításunkban a képeslapokon történő egyéves ostrom részleteiről számoltunk be. A lapokat mindketten úgy válogatták ki, hogy a színészek kicsit hasonlítsanak rájuk, s a jobbára barnás tónusú képek a titokban elképzelt szerelmi jelenetet ábrázolják. Sőt, egy alkalommal a vőlegény William Boyd arcát a maga hasonmására dolgozta át.
A hagyományos angiográfiánál tökéletesebb képet ad a koszorúerek állapotáról, esetleges szűkületeinek helyéről és mértékéről egy új, az angol nevéből eredő betűszóval DARA elnevezésű technika, amelyet Victor Grech és munkacsoportja mutatott be a Catheterization and Cardiovascular Interventions szakfolyóiratban.
Évente világviszonylatban több mint 200 gyermeknél diagnosztizálják a rákot. Százezer gyermekből 8-16-nál fedezik fel a daganatos megbetegedést, s Románia 9,5 százalékkal a középmezőnyben helyezkedik el. Egy év során 500 új esetet vesznek nyilvántartásba, s országos viszonylatban 5.000 rákos gyermeket tartanak számon.
A MOGYE Népegészségtani és Egészségügyi Menedzsment Tanszéke egyik célja a tanulók egészségügyi kultúrájának bővítése. Ezen cél elérése érdekében 2007–2011 között a hatodéves orvostanhallgatók egészségnevelő előadásokat tartottak Románia-szerte az iskolákban, a népegészségtan tantárgy gyakorlatainak keretében, kötelező foglalkozásként.
Élsportolók is csatlakoztak az Európai Parlament által meghirdetett új mozgalomhoz, amely a londoni olimpia évében a sportolók világából kér fel pártfogoltakat az epilepsziások problémáinak megismertetéséhez – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet az európai epilepszia nap alkalmából tartottak Budapesten.
Az álmok városából a nélkülözések városává vált Marosvásárhelyen a házaspárt egymáshoz való ragaszkodásuk segítette át a nehéz napokon, s adott erőt, hogy négy gyermeküket felneveljék, akik közül ketten jogot, egy műszaki egyetemet, egy pedig református teológiát végzett.
A magyar népviseletek kivirágzása a XIX. század közepétől az I. világháborúig tartott. Erdélyben az élő népviselet a XX. század közepéig volt folyamatosan jelen Kalotaszegen, a Mezőségen és a Székelyföld hagyományőrzőbb, keleti részén, majd ünnepi viseletté, s napjainkra, részben Maros megyében, főleg színpadi viseletté vált.
Ízletes és hagyományos farsangi édesség a csöröge. Díszes, különleges formája a labdacsöröge, amelyet erre a célra készített nyeles, gömb alakú, lyukacsos, szétnyitható formában lehet megsütni. A forma a kalotaszegi tájházban ott látható a falon a régi konyhai eszközök között. Manapság a könnyen alakítható sárgarézből készítik.
A szerelembe esés letarolhatja egész testünket: szívünk rohan, gyomrunk csomóban, érzelmi hullámvasútba kerülünk, egyik percben eszelősen boldogok vagyunk, hogy a következő percben ezt felváltsa a szorongás és kétségbeesés. Kutatások szerint mindezeket az erőteljes változásokat agyunknak köszönhetjük, mert függővé válunk szerelmünk célpontjától.
Létezésünk titkairól beszélt kétszer telt házas – részben hippisen földön üldögélő – hallgatóságának pár héttel ezelőtt a megyei tanfelügyelőség épületében Dienes István kvantumfizikus, a magyarországi Stratégiakutató Intézet munkatársa.
Január 27-e és február 3-a között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskolában a daganatos megbetegedésekről hangzottak el előadások a tanintézmény és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Népegészségtani és Egészségügyi Menedzsment Tanszékének szervezésében, dr. Farkas Evelyn egyetemi adjunktus irányításával.
A marosvásárhelyi Rheum-Care Alapítvány Egészségügyi és Rehabilitációs Központja tovább folytatja a múlt év nyarán elindított Megelőzni, mielőtt még túl késő lenne elnevezésű kampányát, amely nagy sikernek örvend már az indulás óta. 2011 júliusától – a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztár, a megyei tanács, a közegészségügyi igazgatóság valamint a nagy-britanniai JOY Alapítvány támogatásával – több mint 3.000 pácienst kezeltek, akik krónikus vagy heveny reumás, idegrendszeri bántalmakban szenvedtek.
A Hifa Egyesület 32 elméleti és 128 gyakorlati órát magába foglaló tanfolyamot indít, képzők szakmai képzésére. Az érvényben levő törvénykezés értelmében a felnőttek szakmai képzésével foglalkozó cégek csak szakképzett oktatókat alkalmazhatnak.