szerda, május 23, 2012

Zágontól Rodostóig, Rodostótól Zágonig

„Ülj motorra, és gyere velünk a történelmi utazáson, emlékezzünk őseinkre és kalandozzunk Európa végein!” Így szólt a meghívás a Barabás Botond által szervezett Mikes-körútra, aminek célja megemlékezni a szabadságharc leverésének 300. és Mikes Kelemen halálának 250. évfordulójára, mely zarándokutat július 29. és augusztus 7. között tettünk meg, ki motorral, ki autóval, Zágon és Rodostó útvonalon.

A gyülekezés Homoród-karácsonyfalván volt, ahol a helyi kultúrházban először megemlékeztünk a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról, majd ifj. Tompó László történész előadása nyűgözte le a hallgatókat. Este a Historica (Budapest) és a Shadows (Székelyudvarhely) zenekar koncertezett.

Másnap a húsz motoros és kilenc autós Homoród-karácsonyfalváról, a kuruc alaptáborból indult, Vargyason keresztül, ahol megtekintettük a dinasztiák óta fafaragással és bútorkészítéssel foglalkozó Sütő család házi kiállítását, majd a kastélyban megemlékeztünk Daniel Mihály és Daniel István vargyasi kuruc hősökről. Ezt követte ifj. Tompó László csodálatos történelmi előadása és a Historica zenekar koncertje a vargyasi kultúrotthonban.

Este értünk Zágonba, ahol Barabás Tünde, a múzeum igazgatója fogadott és vendégelt meg. Az itt töltött éjszaka után Beder Tibor író, földrajztudós, a zarándokút védnöke filmet vetített és bemutatta a legújabb könyvét, majd érdekes epizódokat mesélt törökországi zarándokútjáról. Továbbá a kastély udvarán megemlékezést tartottunk, minekutána megkoszorúztuk Mikes Kelemen szobrát. Zarándokutunk során kopjafát vittünk Rodostóba, amit a zágoni Balázs Imre plébános a vasárnapi szentmisén megáldott.

Innen Bulgárián keresztül vettük utunkat Törökország felé. Kétnapi utazás után szerencsésen megérkeztünk Rodostóba, ahol Ali Kabul, a Rákóczi Múzeum igazgatója várt minket. Sajnos, az időbeli egyeztetésben egy kis eltolódás adódott, így másnap nem tudtuk felállítani a kopjafát, de kihallgatási időpontot kértünk a polgármestertől, aki nagyon szívélyesen intézkedett és még aznap megöntötték az alapot, így sikerült péntek délelőtt felállítani a kopjafát. A városi parkban, a legszebb helyen került felavatásra, ahol török barátaink, az alpolgármester, a tiszteletbeli konzul, a Török-Magyar Baráti Társaság elnöke, alelnöke, a múzeum igazgatója is részt vettek. Örök emlékeztetőül szolgál, hogy volt egy kis csapat, amely ezt megálmodta és megvalósította kellő időben és a kellő helyen. 

A szervező szavaival élve: „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza!”

Célunk elérésével, a szabad program után elindultunk vissza Zágonba. Szintén kétnapos utazás után – bár csapatunk kissé megfogyatkozott –, szerencsésen visszaérve Zágonba, tiszteletünket tettük Mikes Kelemen szobránál és fejet hajtottunk a hűséges szolga előtt, aki nem hagyta el a fejedelmet, mert vallotta, hogy „Az erdélyi vér nem az adomért szolgál, hanem a becsületért.”

Antal Éva, „egy motoros kuruc”