szombat, május 27, 2017

Vincze Balázs kapta a Seregi-díjat

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója kapta a Seregi-díjat. A magyar balett-történet korszakos alkotójának, Seregi László (1929-2012) emlékét őrző, 2013 óta átadott elismerésben évente egy olyan koreográfus részesülhet, aki egyéni stílust képviselve alkot maradandót a balett területén.

A Pécsi Balett MTI-hez eljutatott közleménye szerint a díj odaítéléséről kuratórium döntött, amelynek tagja az alapítását kezdeményező két táncművész, Kollár Eszter és Bán Teodóra, valamint Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, Solymosi Tamás balettigazgató, Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke és Kiss János, a Győri Balett igazgatója.

Az elismerésben a korábbi években olyan neves alkotók részesültek, mint Lukács András, Juronics Tamás, Jirí Kylián és Mihályi Gábor. A Seregi László munkásságát jelképező szoborhoz, amely Krasznai János alkotása, egy felkérés is párosul az Opera részéről egy koreográfia megalkotására a következő évadban.

A Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjas, valamint Magyar Arany Érdemkereszttel is kitüntetett Vincze Balázs számára nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Balett művészeivel, korábban a 2016-os újévi gálára forgatott filmet az Opera táncosaival, és együttesével rendszeres vendég az Erkel Színházban.

A Pécsi Balett legutóbb a Pas de Trois ‘17 részeként mutatta be legfrissebb koreográfiáját, a Bartók zenéjére készült A csodálatos mandarint – áll a közleményben.