vasárnap, július 23, 2017

Vetélkedők és szórakozás

Május 3-tól jubileumi diákfesztivál

A jubileumi, a huszadik diáknapokból diákfesztivállá rangosodott rendezvény fogja színesíteni, hangosítani május első napjait Marosvásárhelyen. Megyeközpontunkban másfél ezer egyetemi hallgató méri össze általános műveltségét, ügyességét, tánctudását, játszik, ismerkedik, szórakozik május harmadikától négy napon át.

A huszadik diáknapok programját ismertették tegnap a szervezők, Ladányi Emmanuel, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, Nagy Bernadett, Tamás Zsolt, Madaras Álmos főszervezők és Bardocz-Veres Zsuzsanna sajtóreferens. A rendezvény helyszíne a Víkendtelep, ahova napközben szabad a bejárás, este pedig 20 lejes napijeggyel vagy a fesztivál minden napjára érvényes 70 lejes bérlettel vehetnek részt a kívülről érkező érdeklődők az esti koncerteken.

A diáknapokra harminchét 30-40 tagból álló csapat nevezett be a marosvásárhelyi egyetemekről és főiskolákról, illetve más belföldi és határon túli egyetemekről, valamint a MOGYE angol nyelven tanuló diákjai közül. 

A fesztivál leglátványosabb része szerdán du. 6 órakor kezdődik. A főtéri virágórától vonulnak fel a sajátos öltözéket viselő csapatok a MOGYE-ig. Hatalmas kamion halad előttük, a zenei aláfestés sem marad el, de a szervezők azt ígérik, hogy mind a felvonulás, mind a rendezvény civilizált módon fog lezajlani. 

A szervezők beszámoltak a fesztivál lényegét képező versenyekről, vetélkedőkről: szerdán este 8 órától a gokartpályán táncverseny lesz, csütörtökön 20 órától harácsolás, pénteken ugyanabban az időben kincskeresés, este 9 órától meglepetéspróba, szombaton kocsmajáték – általános műveltségi vetélkedő. Délelőttönként a sportversenyek zajlanak, fiú- és lányfoci, kosárlabda, röplabda, lábtenisz, a díjkiosztó gálát szombaton este 8 órától tartják. 

A diákfesztivál másik lényeges vonulata a szórakozás. Kedden 21 órától gitárest színhelye a Sörpatika, szerdán 21.15-től a Koszika and The HotShots-koncert nyitja a diáknapokat, amit a rendezvény fénypontja, a Quimby-koncert követ, majd Thomas Pcz és Rosso Bruno várja a bulizni vágyókat. Csütörtökön 21.30-tól a Dreamland Residents, majd a FUNKorporation koncertje és Andrei Chelbezan lemezlovas szórakoztatja a jelenlevőket. A péntek esti műsor: 21.30-tól No Sugar-, majd Bagossy Brothers Company-koncert és Shiver-buli, szombaton 22 órától Kowalsky meg a Vega, és sZempöl Offchestra-koncert lesz, majd Rosso Bruno-buli zárja a diákfesztivált. 

A kívülről érkező közönség számára péntek kivételével 19.30-kor nyitják meg a kapukat, pénteken fél órával később, mivel a kincskeresés elhúzódik, szombaton reggel 9 órakor. A jubileumi diáknapokra meghívták a húsz évvel ezelőtti első rendezvény szervezőit dr. Gergely Istvánnal az élén. 

Mivel az elmúlt években sok szemét maradt a diáknapok után, az MMDSZ környezetvédelmi szakosztályának szervezésében vasárnap rendet tesznek a Maros-parton, ha a tisztaság megőrzésére a résztvevőket nem sikerül rábírni.