vasárnap, december 17, 2017

V. Harmónia-kupa

Etnokoktél foci módra
Marosvásárhely legidősebb labdarúgója, a 91. életévében járó Gierling György és az egykori ASA aranycsapatának nagyszerű hátvédje, Florea Ispir, a Szász Albert Sportlíceum sportcsarnokában leleplezték azt a kétnyelvű pannót, amelyre Szucher Ervin újságíró a marosvásárhelyi labdarúgás történetének legérdemesebb periódusait szerkesztette össze. Fotó: Czimbalmos Ferenc Attila

„Focizni nagyon egyszerű dolog, de a focit egyszerűen játszani a lehető legnehezebb, ami létezik” – mondta egykor a Barca néhai legendás holland játékosa, vezetőedzője, korszakalkotó zsenije, Johan Cruyff, aki intelligenciája révén is lazán földbe döngölt bárkit, ha egyszer fociról volt szó. Az egyszerű játék titka pedig annyi, hogy megfelelő helyen kell lenni a megfelelő pillanatban – nem korábban, nem később. 

Hogyan is mesélte Hofi? 

Kocsis, az egybenyakú, Budai beadására úgy ugrott fel a tizenegyes pont magasában, hogy a kijelzőtábla órájára nézett, és azt mondta: „Mennyi az üdő? Fél öt? Most kell érkeznie a mentesítő labdának”. És a labda jött. Nem a kapu mögé, nem a félpályára (ez akkor még nem volt divat), hanem pontosan a homlokára. Mert a jó csatár jó időben jó helyen van. Ugyanis a futball – sokan még ma sem hiszik – észjáték. Ezt is Cruyff mondta, viszont ésszel játszani ott kezdődik, ahol az esztelen összevissza futkosás a pályán véget ér. 

Az V. Harmónia-kupáért kiírt amatőr teremlabdarúgó-torna küzdelmei, amelyekre idén is a Szász Albert Sportlíceum sportcsarnokában került sor, ha nem is minden pillanatukkal, de összességükben bizonyították Cruyff igazát. Még akkor is, ha ezt az igazságot a torna legnagyobb ziccerének kihagyása után (Peti Andrásnak, a Transilvania repülőtér igazgatójának irgalmatlanul hosszú virgácsai mentették a félpályáról lazán kapura emelt holtbiztos gólt) egy szurkoló bosszúsan úgy fogalmazta át, hogy ha az emberi agy elég egyszerű lenne ahhoz, hogy megértsük a focit, akkor egyszerűségünkben erre már nem lehetnénk képesek. Ebből is látszik, a filozófia legfontosabb feladata, hogy kérdéseket keressen a meglévő válaszokra.

Nem volt Gázai övezet

 Egy meglévő válaszra viszont idén sem kellett kérdést keresni. Ugyanis „vérző fejek, lángoló lelátók, folyamatos robbantások, szurkolókra dobált füstgránátok, vadludakként a fejek fölött elhúzó műanyag székek, több tucat pirotechnikai bolt egész éves rohamkészletének szétherdálása” hála istennek idén sem volt, mint az korábban a Románia – Magyarország labdarúgó-mérkőzéseken gyakran megesett, s amelyek elleni tiltakozásul hívta életre három évvel ezelőtt a Harmónia-kupát Szucher Ervin marosvásárhelyi újságíró. Reménye, hogy a román–magyar viszony másként is működhet-működhetne, még Marosvásárhelyen is, mint ahogy az a nemzeti tizenegyek mérkőzéseiről szóló haditudósításokból visszaköszönt, a megyeszékhely román és magyar újságíróiból „koktélosított” vegyes nemzetiségű sajtós csapat szintjén már egészen jól működik, és bizalomkeltő továbbá az is, hogy a városi tanács minden évben a kezdeményezés „hóna alá nyúl”, támogatva a rendezvényt. De nem ezért nyert idén Harmónia-kupát a tanács csapata – íratja velem az az optimizmus, amely elhiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi. 

De egy pillanatra félretéve a tréfát, azért fontos újból és újból kihangsúlyozni a Harmónia-kupa célkitűzéseit, mert minap hozták nyilvánosságra azt a felmérést, amelyből kiderül, hogy tíz román közül csak ketten fogadnák el, hogy más etnikumú személy kerüljön a családjukba vagy baráti társaságukba. Mi több, az országos átlaghoz viszonyítva Bukarestben a legkevésbé toleránsak a magyarokkal és a zsidókkal szemben. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a magyarokat 2015-ben még a megkérdezettek 10 százaléka „értékesnek” tartotta az ország számára, most ez az arány 5 százalékra csökkent. A toleranciaküszöb ilyen látványos zuhanása leghamarabb a futballmérkőzések lelátóin nyilvánul meg, ahol mind gyakoribbak a rasszista, magyargyűlölő megnyilvánulások, amelyeknek megfékezéséért nem történik semmi. Pedig a sport, s jelesen a foci összekötő kapocs kellene legyen – nemzetek, nemzetiségek között, ami összehozza az embereket, lebontja a falakat, segít abban, hogy egymásra találjanak különböző nemzetiségű, vallású, világnézetű emberek – nem pedig az egymásnak feszülés gyűlölettől habzó porondja. 

Vegetáriánus tigris, ha

Ilyen megfontolásból minden évben van egy magyarországi díszvendége is a Harmónia-kupának, s ez idén a Magyar Újságíró-válogatott volt.

Mellettük a polgármesteri hivatal csapata immár hagyományos résztvevőnek számít, ám idén első alkalommal részt vett a torna küzdelmein a Nemzeti Színház mindkét tagozatának ugyancsak „vegyes” csapata, amely úgy döntött, hogy nemcsak etnikailag keveri össze a csapatot, hanem a nemeket is koktélosítják. A lelátók meg az egymásnak feszülés tárgyát képező „játékszer” bűvölését, tengernyi teremtés koronája között, Georgina Ghergu vállalta magára, s férfiasan be kell vallanom: mindkét bűvölést teljes sikerrel abszolválta...

Mi több, az újságírók elleni mérkőzésen a sajtósok derék csatárát sikerült egyetlen mozdulattal úgy földre teremtenie, hogy az hosszú percekig feküdt mozdulatlanul a földön. Rossz nyelvek szerint azonban nem az ütközés heve terítette földre a fiút, hanem egy „bouche-a-bouche” újraélesztés hiú reménye, ami olyasmi, mint a vegetáriánus tigris. Hiába, nehéz lovagiasnak lenni, pláne ló nélkül...

Egyébként a PRESSing-re épülő sajtós csapat három remek és egy csapnivaló mérkőzés után a második lett az öt, idén igencsak kemény csapat közül.

Nem hozott viszont szerencsét a Magyar Újságíró-válogatottnak tiszteletbeli meghívottjuk, Balázs Pali popénekes, aki egyébként több mint 15 éve a magyar színészválogatott egyik erőssége. Bár a magyarországi újságírók egyetlen mérkőzésen kaptak ki, három döntetlenjük idén mindössze a megtisztelő ötödik helyre volt elegendő.

A tavalyi kupagyőztes hivatali együttesnek ezúttal csak a harmadik helyre futotta erejéből, pedig Bíró Levente (Laska), az ASA egykori kitűnő hálóőre, mindent megtett azért, hogy az ellenfelek szemét is kivédje. Önfeláldozásból egyszer még a kapufát is úgy lefejelte, hogy gipszelni kellett. A sasfát. Mikor ez másodszor is szinte megtörtént, Laska csak annyit mondott: ha nem tanulsz a hibáidból, nem érdemes elkövetned őket.

A százas szög mint integrált áramkör

 Én viszont nem követem el azt a hibát, hogy nem említem meg az idei torna egyik ünnepélyes pillanatát, amikor Marosvásárhely legidősebb labdarúgója, a 91. életévében járó Gierling György és az egykori ASA aranycsapatának nagyszerű hátvédje, Florea Ispir, a Szász Albert Sportlíceum sportcsarnokában leleplezték azt a kétnyelvű pannót, amelyre Szucher Ervin újságíró a marosvásárhelyi labdarúgás történetének legérdemesebb periódusait szerkesztette össze. A helyi önkormányzat jóvoltából ebből az emléktáblából minden marosvásárhelyi iskola sportterme kapni fog egy-egy példányt. 

Maga a gesztus szép és nemes, de a vásárhelyi foci sírból való feltámasztásához, sajnos, kevés, mint lókolbászban a patkódobogás...

No igen, és volt, mert miért ne lett volna, „harmadik félidő” is, amelynek keretében a hivatalos díjkiosztás is megtörtént, s ahol a harmónia eszmeiségében érdekelt felek mélyebben nézhettek egymás szemébe (no meg a poharak fenekére), s ahol a résztvevők könnyebben nyíltak meg egymásnak. És nemcsak azért, mert a huncut agykurkászok szerint az alkohol folyékony pszichiáter, hanem mert a hosszú, kötetlen beszélgetések egy-egy tartós barátságnak lehetnek a kezdetei. Olyan egyszerű ez, hogy hozzá képest a százas szög integrált áramkör. 

Csak ebből messzemenő következtetést ne tessék deriválni!