vasárnap, május 28, 2017

A város iskolahálózat-tervezetéről

A prefektúra térfelén a döntés

Miután a marosvásárhelyi tanács elmúlt pénteki rendkívüli ülésén megszavazták a 2017/18-as évre szóló iskolahálózat-tervezetet, amelybe az RMDSZ-frakció módosító indítványa révén bekerült a Római Katolikus Teológiai Líceum is, mintha a tervezetnek nyoma veszett volna. A tanfelügyelőségen egész héten arról tájékoztattak, hogy az intézmény nem kapta meg az iskolahálózat-tervezetet. Mint kiderült, a határozatot február 14-én iktatták a kormányhivatalban. Ezért pénteken a hivatal vezetőjéhez, dr. Lucian Goga prefektushoz fordultunk, aki a következőket nyilatkozta: „A marosvásárhelyi tanács 43-as számú határozatát közölték a kormányhivatallal. Megszokott körülmények között hat hónap állna a rendelkezésünkre, hogy véleményezzük a határozat törvényességét. Bár engem senki sem kért meg arra, hogy sürgősségileg járjunk el, a kialakult helyzetet és az iskolahálózat elfogadásának szükségességét figyelembe véve, a mai nap (február 18., péntek) folyamán a kormányhivatal jogászai az ügyön dolgoztak, és velem is két alkalommal is tanácskoztak. A szóban forgó határozat valójában csak egy tervezet, amelyről nem akarok előzetesen nyilatkozni” – mondta dr. Lucian Goga, aki hétfőre ígérte a választ arról, hogy a marosvásárhelyi tanács határozatát törvényesnek tekintik-e vagy sem. Ha igen, abban az esetben küldhetik tovább szakmai láttamozás végett a megyei tanfelügyelőségnek, és kedvező elbírálás esetén születhetik meg a tanácsi határozat. Egyelőre tehát a prefektúra térfelén van a döntés.