kedd, április 25, 2017

Tudományos újdonságok és politikai feszültségek jellemezhetik a kakas évét

Tudományos újdonságok születhetnek, de politikai feszültségek is keletkezhetnek a kakas évében, legalábbis a hagyományos kínai holdnaptár szerint, amely az új év kezdetét január 28-ára teszi. A tizenkettes ciklusokra oszló asztrológiai naptár minden évét egy-egy állat jelképezi, a kakas a majmot követi, s ebben az évben ráadásul a tűzzel is párosul (Tűzkakas). Ilyen kombináció csak minden hatvanadik évben fordul elő.

A Tűzkakas évében „figyelemre méltó tudományos fejleményekre” lehet számítani – jelentette ki Raymond Lo hongkongi fengsujmester. A fengsuj (a szélről és a vízről szóló tanítás) az ég és a föld törvényszerűségeinek megfigyelésével próbál segíteni az ember és természet közötti összhang megvalósításában, elveit az ázsiaiak szívesen követik a lakhely kialakításakor és a döntéshozatalban.

A legutóbbi Tűzkakas-évben, 1957-ben bocsátották fel az oroszok a Szputnyik-1-et és a Szputnyik 2-t, megnyitva az űrversengés korszakát. Hatvan évvel korábban, 1897-ben találták fel az aszpirint – emlékeztetnek Kínában.

A Tűzkakas általában az optimizmus, az innováció és a haladás jelképe – mondta Raymond Lo, de sok jós a politikai feszültségek évét is várja a kakas évétől. A tűz és a kakas összekötése feszült hangulatot teremthet, amely az államférfiakat „szélsőséges cselekedetekre” késztetheti.

Ennél a jóslatnál a kínaiak bizonyára egy valakire gondolnak. Az észak-kínai Tajjüan városában az egyik bevásárlóközpont egy hét méter magas kakasszobrot készíttetett, amely aranyozott fésűjével és haragosan összevont szemöldökével Donald Trump szakasztott mása. A Trumpra hasonlító kakas felfújható változata megvásárolható online is. Az, hogy az új amerikai elnök nem a kakas, hanem a kutya évében (1946) született, nem számít.

A fengsuj mesterei azonban nem csak a politikai feszültségtől óvnak, szerintük a kakas éveiben gyakran kerül sor természeti katasztrófákra, nagy tüzekre, robbanásokra, nukleáris jellegű incidensekre, fertőzésekre.

Ám a gazdaság számára sokat ígérően alakulhat az új év a kínai asztrológia szerint. A tűz erőt adhat a piacoknak és a konjunktúrának – legalábbis őszig, amikor is a tűz ereje gyengül.

A horoszkópok is ezt a kettősséget mutatják. A kakas évében születettek aktívak, beszédesek, embertársaik kedvelik őket. A kakasok lojálisak is, őszinte barátságokat kötnek. A negatív oldalon könyvelik el, hogy a kakasok lehetnek fennhéjázók és arrogánsak is. A kakas nem szereti a kritikát, és nem tér ki a konfliktusok elől.

A kínaiak szerint az idén különösen elővigyázatosaknak kell lenniük a kakas évében születetteknek. A kakas évében sokan viselnek valami pirosat a testükön, hogy távol tartsák a bajt. A pályaválasztásnál előnyben részesülnek az olyan foglalkozások, mint a sebész, katona, tűzoltó, testőr, dizájner, eladó. A híres „kakasok” közé tartozik Paris Hilton, Cate Blanchett, Kate Middleton, Jennifer Lopez, Beyoncé, Britney Spears, Eric Clapton és Roger Federer.