szombat, november 25, 2017

A trianoni döntés következményei

Könyvtrilógia a Nagy Háborúról

A Nagy Háború 100. évfordulóján mind Romániában, mind Magyarországon még mindig kényes témának számít az első világháború, hiszen ennek következményei ma is vitát váltanak ki a két ország történészei között, mi több, az évszázados távlatból se látszik, hogy valamiféle konszenzus születne ezen a téren. Mindezek ellenére Koszta István – nem történészként – újságíróként, bölcsészként, szociológusként felvállalta, hogy belenyúl a darázsfészekbe, és egy trilógiát ír az akkori eseményekről. A legutóbbi kötetben, amely az idei vásárhelyi könyvvásár idejére készült el, a szerző elkíséri az erdélyi seregeket a harctérre úgy, hogy közben folyamatosan visszanéz az itthon maradottakra és az erdélyiek életét alakító változásokra. A kötet címe is ezt sugallja: Erdély a Nagy Háborúban 1914–1916. 

 

– Miért vállalta Koszta István, hogy ilyen kényes témákhoz nyúl? 

– Mert nem találtam értelmezhető választ azokra az eseményekre, amelyek a családomat, szülőföldemet, Erdélyt megfosztották fél évezredes önálló életének természetes lehetőségeitől és örömétől.

– Miről szól az utolsó kötet? 

– A jó válasz a kérdésre, hogy miről nem szól. Nos, könyvemnek nem tárgya a világháború első 24 hónapjának hadműveletei, kitérek azonban, helyenként részletesebben is, azoknak a harcszíntéri helyzeteknek és történéseknek a leírására, amelyeknek meghatározó, pontosabban általam meghatározónak vélt következményei voltak Erdélyben. Akkor és később. Ilyen volt, Berzeviczy Albertet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét idézve, az 1914. szeptember 11-én elrendelt „dicsőséges visszavonulásunk” mindenhol, és hogy eközben – október közepére, végére, decemberre – elfogytunk. Nyomunkban a kozák–orosz portyák szeptember végén már Sáros, Zemplén, Ung és Máramaros vármegyékben rekviráltak, október elején meg ideig-óráig bevonultak Máramarosszigetre, megfordultak a Visó völgyében, ami már Erdély határa. A Visó-völgyi portya Beszterce futását váltotta ki, és a tájékozottabbak útra csomagoltak Kolozsváron. Arról szól a könyv, hogy mi történt közben, hogy két év háborúja után csomagolni kényszerültek eleink Erdély keleti és déli megyéiben is.

– Milyen forrásanyagok alapján állt össze az új kötet anyaga? 

– Veszprémben, 2008-ban, a helyi levéltár rendezvényén találkoztam először Csóti Csaba kaposvári levéltárossal, akit a Székelyföld csíkszeredai folyóiratban is megjelent – megítélésem szerint rendkívül lényeges – néhány írásából már ismertem. Be kell vallanom, hogy akkori beszélgetéseink és az erdélyi menekültek témájában készült tanulmányai – amiket kollegiális készséggel el is küldött nekem később – volt az egyik ösztönzője annak, hogy Huszárélet címmel abban az évben megjelent nagy monográfiám kutatásait továbbgondolva, Erdély háborújának megírásához kezdjek. A memoár és történeti irodalom, valamint a publicisztika tárgyban született írásaimnak kontextuális elemzése nem lehet feladata jelen közleménynek. Az egykori események távolságtartóbb értékelésével és feldolgozásával azonban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy minek köszönhető a székelyföldi háború témáját érintő nagyszámú, gyakran kimondottan historizáló jellegű munka? Miért van az, hogy Betegh Miklós visszaemlékezését leszámítva az osztrák–magyar haderő és a civil lakosság közötti éles konfliktusról gyakorlatilag egyik szerző sem tesz említést? Pusztán a „hősi múlt” iránti igény vagy a magyar nemzeti mítoszokban kitüntetett szerepet betöltő Erdéllyel kapcsolatos érzelmi megközelítés zavarta/zavarja a források alapján történő higgadt mérlegelést? Miért van, hogy a partiumi vagy a szórványmagyarsággal kapcsolatban a két háború között alig látott napvilágot valami? Miért alakult úgy, hogy az 1990 után született, a magyar–román kapcsolatokat (is) vizsgáló történeti publikációk egy része „vitairat” jellegű, holott ez nem vagy kevésbé jellemző a többi utódállammal kapcsolatos történeti kérdéseket tárgyaló magyar munkákra? Ezek az igazi kérdések!

– Tudunk-e ma tényszerűen szembesülni az akkori eseményekkel? 

– Lehet, hogy a Székelyföld néven emlegetett romániai magyar enkláve léte a XX. században éppúgy elfogadhatatlan volt a magyar közvélemény és a véleményformálók egy része számára, mint az azt megelőző évtizedekben a románoknak a Kárpátok általi »kettészakítottsága«? Ha igen, akkor az 1916. évi székelyföldi háború és menekülthullám elemző feltárása, az események forrásainak erős kritikai szemlélete, illetve a korábban erről született történeti munkák értékelése és értelmezése igencsak indokoltnak tűnik. Csak kellő türelem kell a források összevetéséből kibontakozó képpel való higgadt szembenézéshez. Sok történés részleteinek kell tehát utánanéznie az érdeklődőnek ahhoz, hogy valahogy új rendbe rakja a „dicsőséges visszavonulásunkkal” kezdődő, alaposan összekuszált történések eredőit, és nyilvánvalóan a következményeit. Erdély védelmének vagy inkább védtelenségének történetét is. Deklaratíve ugyan folyamatosan aggódott értünk mindenki, de seregeink távollétében katonai védtelenségünk nyilvánvaló volt. Aki kényszeredett helyzetünkben segített, az a maga érdekeit követte. Lényegében erről szól ez a könyv, és erről olyanok mesélnek, akik megélték, átélték az akkori történéseket, és az ő szemszögükből talán ma egyre kevesebbet beszélünk. Ez újdonságnak számít a szakirodalomban is. Legalábbis beszélnünk kell erről is. 

– A könyv a 2014-ben megjelent A sors kereke a végzetre forog? kötet tulajdonképpeni folytatása? 

– Igen, szerves folytatása. Előző könyvem ott fejeztem be, hogy a német hadüzenet belekényszerített bennünket szekundánsként, de aktív részvétellel a világháborúba úgy, hogy készületlenek voltunk a helyzetből fakadó, megosztott feladatra. Erőnk fölött vállalkoztunk, mint kiderült, még a falevelek lehullása előtt. A megosztott itt azt jelenti, hogy mellékhadszíntérként, hezitálva ugyan, módosított menetrenddel vállaltuk is, meg nem is a magunk háborúját Szerbia ellen, vagy a Balkánon, ha tetszik, és ez alaposan összekuszálta a keleti vagy orosz főhadszíntéren vállalt hadműveleti feladatainkat. 

Az igen is, meg nem is helyzetből elkerülhetetlenül az következett, hogy a valóságos, 1914 augusztusában bekövetkezett erőarány még jobban az orosz hadszíntér hátrányára tolódott el, a két egymásra következő mozgósítás okozta felvonulási súrlódások következtében, aztán a haditerv-módosításból és legfelsőbb beavatkozásból eredőleg. Ebben az elegánsan fogalmazott mondatban legkevesebb öt olyan titok van, ami kibontásra csábít.

– Mikor lesz a könyv marosvásárhelyi bemutatója, hol vásárolhatják meg majd az érdeklődők? 

– A sors vagy a szerencse úgy hozta, hogy a csütörtökön megnyíló marosvásárhelyi könyvvásárra elkészült a kötet, és a szervezőktől lehetőséget kaptam a bemutatására. Már a megnyitás napján, azaz november 16-án, csütörtökön délután 2 órakor, a színházban rögtönzött Tamási teremben Nagy Miklós Kund ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Ott majd megvásárolható az első kötettel együtt.